Epizódok Chiara Luce Badano életéből (II.)

Az édesapa meséli: „Egyszer mondtam Maria Teresának, hogy amikor benyitunk hozzá, mindig mosolyog… De valahogy nem tudtam megérteni ezt. Azt hittük, miattunk mosolyog. Aztán néha benéztem hozzá a kulcslyukon, hogy megértsem, milyen, amikor senki sem látja. És megértettem, hogy Chiara mindig ilyen.”

A kezelések egyre haszontalanabbnak tűnnek: a betegség súlyosbodik. Chiara meséli: „Ha választanom kellene, hogy járni tudjak, vagy a mennyországba jussak, habozás nélkül döntenék: a mennybe jutást választanám. Most már csak ez érdekel. Óvatosan mondom, mert azt gondolhatják, azért szeretnék oda menni, hogy ne szenvedjek többet. De nem igaz. Jézushoz szeretnék menni”.

Az utolsó MR vizsgálat nem hagyott sok reményt. Elkezdődtek az utolsó hónapok, a legintenzívebbek. Számtalan tanúságtétel számol be arról, hogyan élt Chiara sokakkal közösségben, ágyban fekve. Az orvosok kíváncsiságát is felkeltette, érdeklődéssel nézték a lányt és a szüleit: „Figyeltük őket – vallja be a Regina Margherita kórház egyik orvosa – mert nem tudtuk megérteni, hogy hogy nem veszítik el a reményt. Hárman voltak, de én egynek láttam őket.”

Egy másik részlet, amit Maria Teresa mond el: „A gyakori infúzió miatt tönkrementek az erei. A professzor a legjobb ápolónőt küldte hozzá. Neki sem sikerült megszúrnia a körülmények miatt, de nem adta fel. Talált még egy jó eret a hüvelykujjában, egy pici eret, de kockázatos volt, hogy elpattan. Ezt mondta Chiarának: 'Segíts azzal, hogy mozdulatlan maradsz. Ha megmozdítod az ujjad, kijön a tű, és nem tudjuk elvégezni a kezelést'. Chiara három napig mozdulatlanul maradt. Egyik este azt mondta: 'Ez egy próbatétel számomra, mert nagyon fáj, és ösztönösen szeretném megmozdítani az ujjamat. Ilyenkor azért, hogy legyőzzem a kísértést, arra gondolok, hogy az a tű egy olyan tüske, mint amilyen Jézus fején is volt'.

„Emlékszem – meséli Ruggero –, egyik nap jött hozzánk az orvos, egyik rokonunk, hogy beadja neki a morfiumot. Meg is történt. Következő alkalommal Chiara azt mondta neki: 'Mauro, ezentúl nem szeretném, hogy beadd a morfiumot. ' Õ nagyon elcsodálkozott: 'De, hát miért nem? ' 'Mert én csak a fájdalmat tudom felajánlani Jézusnak, a morfium pedig elkábít, ezért nem engedhetem. ' Attól kezdve egyáltalán nem akarta. Kapott kis dózisú nyugtatókat, amik öt, tíz percig hatottak, de morfiumot nem akart, éppen azért, hogy fel tudja ajánlani a fájdalmát Jézusnak.”

1989. július 19-én sok vért kezd veszíteni, ez megállíthatatlannak tűnik. Kórházba szállítják. A főorvos azonnal megkezdi a vérátömlesztést, ám a helyzet súlyosságát látva ezt mondja Ruggerónak: „Tizenkét percet adok, hogy eldöntsétek, folytassam-e a vérátömlesztést. Ha nem folytatom, Chiara békésen 'indulhat el'. Erre a szülők és az ott lévő barátok imádkozni kezdenek, hogy a legjobbat kérjék Chiarának. Alig negyed órával később a professzor belép a szobába, ahol összegyűltek, és bejelenti: 'Döntöttem. Folytatom a vérátömlesztést'. In extremis megmenekül. Chiara később így mesél erről: 'Tegnap ott voltam a kapuban, de a kapu még nem nyílt ki'. Megerősítésként később hozzáteszi: 'Ne sírjatok miattam. Jézushoz megyek, hogy másik életet kezdjek. A temetésemen nem szeretném, ha sírnának az emberek, azt szeretném, hogy hangosan énekeljenek'.

„A Jegyes látogat el hozzám” – mondja, a temetési misére menyasszonyi ruhát választ, és előkészíti az énekeket és a könyörgéseket. A szertartásnak ünnepnek kellett lennie, ahol senki nem sír.

A halála előtti este szeretné üdvözölni a barátait, akik akkorra odajöttek hozzájuk. Nincs már sok ereje, mégis mindenkire rámosolyog, vagy egy egyszerű kézmozdulatot tesz felé. Egyik barátjának, Giulianónak mondja: 'Vennünk kell a bátorságot, hogy félretegyük a nagyravágyást és a terveket, amik lerombolják az élet igazi értelmét, ami a hit Isten szeretetében és semmi más.' Néhányan egy csokor boglárkát küldenek neki: 'De szép, pont esküvőre való' – mondja.

A Jegyes 1990. október 7-e hajnalán jött el érte, egy végigszenvedett éjszaka után, Rózsafüzér Királynője ünnepén. Ezek voltak az utolsó szavai: 'Anya, légy boldog, mert én az vagyok! Szia! ' És még egy ajándék: odaadományozta szaruhártyáit.

„Életszentségének” híre azonnal elterjedt világszerte és nagyon sok „gyümölcsöt” hozott. A boldoggáavatásra 2010. szeptember 25-én kerül sor.

Forrás: Michele Zanzucchi: "Io ho tutto" című könyv; M. Amata Calò interjúja Chiara Luce szüleivel

Nagy felbontású fotók Chiara Lucéról itt találhatók.

Magyar Kurír

Képek: www.focolare.org