Erdélyi kamilliánus fiatalok önkénteskedtek Nyíregyházán

A kamilliánusok karizmája a betegek, a szenvedők, a sérültek, valamint haldoklók, idős, magányos emberek iránti irgalmasság és törődés gyakorlása. Évek óta próbáljuk érzékenyíteni fiataljainkat, hogy a sérült, beteg embertársainkat segítsék, támogassák és a szükség idején ott legyenek mellettük. Sokszor nem kell sokat tenni, elég, ha megfogjuk valaki kezét, és együtt mondunk el egy imádságot.

Valóban csak így érdemes élni, együtt, egymásért, és úgy hiszem, nem is volt más célunk, csak az, hogy az ott töltött időnk minőségi legyen a sérült fiatalok és a mi kis csapatunk körében is, ami az önkéntes hét után a második családunkká vált.

Mivel felszentelt kamilliánusok vagyunk, úgy érzem, mindannyian pecsétet viselünk a szívünkön, ami már automatikusan bekapcsol és nem engedi, hogy elmenjünk szenvedő embertársunk mellett. Eleinte bajba jutott osztálytársunkat próbáljuk észrevenni, rajta segíteni, egészen addig, amíg meg nem látogatjuk egyedül élő, beteg falustársainkat. És ebben az egészben az a jó, hogy nem kell erőltetni, mindegyik fiatalnak alapvető szükséglete, hogy segítsen, a nehéz időkben helytálljon.

György Alfréd kamilliánus szerzetes fejéből pattant ki az ötlet, hogy miért ne tölthetnék a domokosi fiatalok a vakációjukat egy kis önkénteskedéssel, ami végül számunkra örök élmény marad. Hét fiatal vállalta, hogy Nyíregyházán tölti az őszi szünidejét, s hétfőtől péntekig részt vesz a fogyatékossággal élő felnőttek mindennapjaiban. Frédi atya és a kamilliánus szerzetesnővérek közreműködésével az ima, az elmélkedés, a pihenés és az önkéntes munka töltötte be a mindennapjainkat. Az önkéntes munka számunkra nem volt megterhelő, hisz mindannyian magunkat adtuk és közben dupla szeretetet kaptunk a sérült fiataloktól, ezáltal közelebb kerültünk Istenhez.

Közelebb kerültünk a sérült fiatalok önzetlen szeretete és a nekünk szervezett színes programok által, hisz nem titok, hogy sok kulturális programon is részt vettünk. Árpád-kori templomokat látogattunk meg; Máriapócson, a Könnyező Szűzanya ikonja előtt mi is jócskán potyogtattuk könnyeinket a hálát érezve szívünkben. Egyik este táncházat tartottunk a sérült fiataloknak, de vártuk Nyíregyháza lakóit is, felcsíki és moldvai táncokat oktattunk. Mindezek mellett a rehabilitációs központban a testvériség és a közösség csodálatos élményében részesültünk, ami gazdagított minket, valamint örömet és jóllétet hozott a sérült fiatalok mindennapi életébe. Napjainkat a kacagás töltötte ki, valamint a hálaadás. Hálát adott mindenki azért, hogy szerethet és szeretve lehet.

Ritka tapasztalatok közé tartozik ez a pár nap, hisz megtapasztalhattuk, milyen az igazi, őszinte szeretet és elfogadás. Az egyik mise prédikációjában azt a kérdést hallhattuk: Miért törekszünk arra, hogy a mennyországba jussunk? Miért nem teszünk azért, hogy a mai napunk egy kis mennyország legyen? Mi megtapasztaltuk, minden napunk egy-egy pillanata egy kis mennyország volt. Hála mindenért! Köszönjük Frédi atyának, hogy mindig gondol ránk és Dévai Marcell intézményvezetőnek, hogy megszervezték számunkra ezt a csodálatos kalandot!

Biró Rita önkéntes koordinátor, Csíkszentdomokos

Bárcsak lett volna lehetőségem még Nyíregyházán maradni, ugyanis az a szeretet, amit a gyerekektől kaptam, mással össze nem hasonlítható. Azért mentem, hogy adjak nekik valamit, valamit, ami mássá teszi a mindennapi életüket, amitől jól érzik majd magukat, de úgy érzem, én sokkal, de sokkal többet kaptam. Az a sok ölelés, kacagás és tánc mind felejthetetlenné tették nekem ezt a hetet!

Látni, ahogyan részt vesznek az általunk szervezett programokon, ahogy mindegyikük koncentrál egy adott feladatra, ahogy kidolgoznak minden egyes apró részletet festés közben: nagyon jóleső érzés volt.

A legemlékezetesebb pillanat számomra az marad, amikor körbeálltak, és együtt énekeltünk, zenéltünk. Nagy lelkesedéssel csinálnak mindent, és nekünk is ezt kellene eltanulnunk tőlük.

Nagyon hálás vagyok a jó Istennek, amiért én is részt vehettem ezen a héten. Hálás vagyok a lakókért, amiért ennyire nagy szeretettel fogadtak minket, minden egyes mosolyukat nagyon köszönöm, amivel megmelengették a szívünket!

Székely Annamária

Én úgy éltem meg ezt a hetet, mintha egy mesébe csöppentem volna. A sérült gyerekek akkora szeretettel fordultak felém, mintha én lennék a legjobb ember a világon. Sok mindent megtapasztalhattam ez alatt a hét alatt. Én hat éve vagyok benne a kamilliánus csoportban, és az idei tábortól vagyok szervező. Nagyon tetszett, hogy a gyerekek mennyire együttműködőek és hogy mennyire tudnak szeretni. A legnehezebb az elválás volt. Köszönöm a jó Istennek, hogy ott lehettem.

Kristály Erik

Azt hiszem, valóban megérteni, amit ott megtapasztaltunk, csak akkor lehet, ha az ember elmegy a Tallér utcába, a Szent Kamill Otthon lakói közé, és megtapasztalja nyitottságukat, önzetlenségüket, figyelmüket, figyelmességüket, érzékenységüket, be- és elfogadásukat. Gáll Anna vagyok, 17 éves, már a negyedik éve kamilliánus fiatal, és azt mondhatom, hogy a ,,sérült” fiatalokkal töltött idő alatt tapasztaltam meg Isten végtelen, mindenkinek jutó szeretetét, közelségét és gondviselését abban megnyilvánulni, hogy megteremtette őket, hogy megtanítsanak hálásnak lenni minden mosolyért, érintésért, segítségért, mindenért, amink van, és tisztán, elfogadással szeretni. Nagyon sokat kell tanulnunk tőlük, hiszen ,,Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent” (Mt 5,6).

Hálát érzek a csapatunkért, a lakókkal együtt töltött idő minden percéért, hogy a hetet Isten kegyelméből és az ő dicsőségére a tevékeny szeretet szolgálatában tölthettük el.

Gáll Anna

Forrás: Romkat.ro

Fotók: Pusztai Sándor és Vermes Tibor

Magyar Kurír