Érdemes Krisztusért áldozatot vállalni – Ünnep a nyírcsaholyi görögkatolikus közösségben

Hazai – 2024. július 8., hétfő | 9:56

Megújult templomot, a közösségi ház felújított nagytermét, a kívül-belül megújult parókiát és a szintén felújított út menti keresztet áldottak meg június 30-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírcsaholyban, ahol a görögkatolikus templom búcsúját, valamint Szent Péter és Pál apostolok napját ünnepelték a főpásztor, Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspökkel együtt.

„Isten láthatatlanul, de tisztán érezhetően velünk volt ezekben a munkákban, ezekben az években” – tett tanúbizonyságot a házigazda, Molnár József nyírcsaholyi helyettes lelkész, aki a hálaadó Szent Liturgia után köszönte meg az elmúlt négy évben lezajlott felújítási munkálatok során kapott segítséget, az anyagi támogatást – az egyházmegye ráfordítását, a pályázatok összegeit és a közösség adományait –, valamint azt a sok fizikai munkát, melyet a képviselő-testületi tagok, hívek ajánlottak fel a közösség szolgálatára.

A parókia kívül-belül megújult: rendbe tették az udvart, aranyozták az ikonosztáziont, napelemet telepítettek a tetőre; a közösségi ház nagytermét is használhatóvá tették. A templom homlokzati felújítása is megtörtént, és helyreállították a templom előtti keresztet is.

A búcsúi Szent Liturgián együtt imádkozott a főpásztorral Papp Zoltán mátészalkai esperes-parókus, Gelsei Gábor ópályi parókus, Kicsák György fábiánházi parókus, Kicsák János nagydobosi parókus, Bodnár Attila, a mátészlakai görögkatolikus oktatási intézmény lelkiigazgatója, Beregi István nyírparasznyai parókus, Magyar László nyírkátai parókus, valamint Hajdu István, Nyírcsaholy katolikus plébániai kormányzója. Diakónusi szolgálatot Gánicz Tamás végzett.

A liturgián Szocska Ábel Szent Jeromos szavaival indította prédikációját: „Sine labore non erit corona”, azaz „izzadságos munka nélkül nincs korona”. A jeromosi mondatot Péter és Pál apostolok életére és közvetve mindenki életére vonatkozatta.

Arra a kérdésre adta meg a választ, vajon miért épp Péter és Pál apostol van ilyen kiemelt szerepben az egyházi évben – még böjtöt is tartunk ünnepükre készülve. Két különböző természetű emberről van szó: Krisztus Simont (a név jelentése: ’csendes’) elnevezte  Péternek, azaz kősziklának, Sault (’kiérdemelt, nagy’) pedig Pálnak, azaz kicsinek. Ennek megfelelően élték az életüket. Más volt családi életük, más volt haláluk, de mindketten életüket adták Krisztusért. 

A jeromosi bölcsesség összeköti őket: fáradtságot nem kímélve hűségesen végezték a rájuk bízott feladatot. Nem földi jutalmat, hanem mennyei koronát kaptak cserébe.

Nyírcsaholyban is áldozatot vállalni képes emberek élnek. Zajlanak a munkálatok a földeken Péter-Pál napjához kapcsolódóan: aki vetett, az most arathat. A verejtékkel teli, fáradságos munkának megvan a gyümölcse, megkapjuk érte a koronát: a felújítási munkálatok a templom, a közösségi ház, és a parókia körül befejeződtek. Az áldás a munka megkoronázása.

„Érdemes Krisztusért áldozatot vállalni, fáradozni, érdemes az életben verejtékezve dolgozni, mert azért mindig megkapjuk a jutalmat. Persze nem mindig úgy, ahogy mi gondoljuk. Megtiszteltetés a keresztények számára, ha Krisztusért áldozatot vállalnak, annak jutalma nem marad el” – biztatott a főpásztor.

A szertartás után a körmeneti evangéliumok a felújított helyszíneknél hangzottak el, majd a főpásztor meghintette szenteltvízzel őket.

A miroválás után szeretetvendégségre várták a jelenlévőket.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria