Erdő Péter bíboros: Az élő közösséget mi magunk tudjuk megteremteni, a Szentlélek segítségével

Befejeződött a külső-ferencvárosi Szent Kereszt-plébánia tavaly augusztusban – az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és a plébánia áldozatvállalásával – megkezdett felújítása. A munkálatok során teljesen megújult a plébánia földszintje és első emelete: új, modern fűtésrendszert is kiépítettek, valamint az elrendezés is kisebb átalakuláson ment keresztül. Az alsó szinten egy nagy közösségi teret és hittantermet alakítottak ki, ide került át a plébánia irodája is, az első emeleten pedig egyebek mellett két további hittanterem kapott helyet.

Az új tereket Erdő Péter bíboros, prímás áldotta meg és adta át a közösség szolgálatára. Az ünnepélyes megáldás előtt tartott főpásztori szentmisén Kálmán József plébános, Kerényi Lajos korábbi plébános és Ruppert József piarista atya koncelebráltak.

Az ünnepi szentmisét balázsáldás követte, az azt követő plébániamegáldás pedig agapéval zárult a megújult falak között.

Erdő Péter bíboros, prímás homíliája az alábbiakban teljes terjedelmében olvasható.

Krisztusban Kedves Testvérek!

A sóról és a világosságról hallottunk a mai evangéliumban. Mit jelentett Jézus hallgatói számára ez a só? Elsősorban a bölcsességet jelentette, annak volt a jelképe. Ismerjük a „bölcsesség sója” elnevezést még a szent énekeinkből is. Igen, a só mint a bölcsesség jelképe, arra utal, hogy Jézus a saját tanítványainak megadta a tanítást, és ez a legnagyobb bölcsesség. Ez igazítja el az embert az életben. Tehát

sóként kell jelen lennünk a világban, segíteni kell, hogy Jézusnak a mindenkit eligazító bölcsessége eljusson az emberekhez, ízt, értelmet adjon mindenki életének.

De van a sónak még egy, nagyon erőteljes jelentése is. Ez pedig az a szerepe, hogy megóv a romlástól. Annak idején, Jézus korában, hogyan tudták az élelmiszereket konzerválni? Elsősorban úgy, hogy lesózták azokat. Az elrothadástól, az elpusztulástól óvta meg az ételt a só. A „ti vagytok a föld sója” mondás ezek szerint beilleszkedik abba a gondolatkörbe, amit másutt is sokszor látunk a kinyilatkoztatás történetében. Mert Lót történetében is azt látjuk, hogy Ábrahám alkudozik az Úrral: „ha tíz igazat találok, megkímélem a várost” – mondja az Úr. Ez a végső alku. És később is, egészen a 20. századig elő-előbukkan a hagyományban az a motívum, hogy néhány igaz ember tartja erkölcsileg a vállán a földet. De talán tapasztaljuk is ezt egy kicsit. Tapasztaljuk akkor, amikor egy munkahelyen azt látjuk, hogy nem a fele, hanem talán az egytized része, ha igazán ért a munkájához és komolyan dolgozik is, és az ő fáradságukon, gyakran az ő tönkremenésükön épül, annak alapján működik az egész tevékenység. És a többiek, akarva akaratlanul, felelőtlenségből vagy képtelenségből sokszor csak teherként vagy szemlélőként kísérik azt, ami történik.

„Ti vagytok a föld sója” – Krisztus tanítványainak kell lenniük a föld sójának. Nekik kell lenniük azoknak, akiknek a kedvéért – Krisztus érdemeire tekintettel – Isten megkegyelmez a világnak. Akik megóvják a világot attól, hogy Isten szemében haszontalannak tűnjék. „Ti vagytok a föld sója” – borzalmas felelősséget jelentő szó és mondat ez.

Olyan életet kell élnünk, hogy rajtunk ismerje meg az Isten a világban jelenlévő Krisztust, és ezért szeretettel nézzen a világra, megkegyelmezzen a világnak.

Ez azt is jelenti, hogy nekünk magunknak nem szabad kritikátlanul a világhoz hasonulnunk. Ez jelentené azt, hogy „a só ízét veszti". Hanem Krisztushoz kell egyre jobban, újra meg újra minden gyöngeségünk ellenére hasonlítanunk, hogy mi adhassuk meg – az ő erejéből – azt, ami a világból hiányzik. Azt, ami a világot megőrzi a pusztulástól, és megtartja az üdvösség felé vezető úton.

A mostani szentmise után megáldjuk a plébánia felújított közösségi termét. Hajdan Budapesten a fővárosi kegyurasághoz tartozó plébániák olyan logika szerint épültek, hogy létesült egy stílusos, az akkori ízlésnek megfelelő templom, amely a művészet eszközeivel kifejezte, hogy szent hely a katolikus istentisztelet színhelye. Ugyanakkor olyan plébánia épült, amely a megfelelő papi lakásokon kívül irodának, hittanteremnek való közösségi tereket is tartalmazott. Ezek közül néhányat a II. világháború után elvettek vagy más célra lefoglaltak, mások kényszerűségből bérbeadásra kerültek. Mindenesetre a körülmények megnehezítették, hogy a hívő emberek szentmisén kívül is nagyobb számban találkozzanak egymással. Ennek a folyamatnak a visszafordítása 1990 után évtizedekbe került.

De mindig figyelembe kellett venni, hogy nem elég, ha helyreállnak a falak és a termek. Valódi hívő közösségi életre is szükség van. Nagy segítség volt az elmúlt években, hogy részben hitéleti forrásból, részben, talán nagyobb részben állami támogatásból sikerült megteremteni a plébániákon a közösségi élet színhelyeit. Az élő közösséget azonban senki nem teremti meg helyettünk. Erre egyedül mi magunk vagyunk képesek a Szentlélek segítségével. Mire közösségi házaink és termeink sora létrejött, kitört az energiaválság. Most látszik meg csak igazán, hogy mennyire vagyunk összetartó közösség. Mennyire tudunk áldozatot hozni egymásért és az alkotó, hívő együttlétünkért. Talán gondviselésszerűek is a mostani nehézségek, mert megtanítanak arra, hogy az élet minden területén közünk van egymáshoz. Arra, hogy a plébániáknak olyan közösségeknek kell lenniük, amelyek tudnak együtt imádkozni, de észreveszik tagjaik örömeit és gondjait is. Segítenek egymásnak a családi életben, a munka világában, betegség vagy az időskorból fakadó gyengeség és váratlan bajok idején.

Olyan közösséggé kell válnunk, ahol ismerjük, szeretjük és segítjük egymást. Ez tanúságtételünk fontos része a világban.

A szentmise után balázsáldást adunk. Imádkozunk azokért, akik az áldásban részesülnek, hogy Szent Balázs püspök közbenjárására szabadítsa meg őket Isten a torokbajtól és minden más bajtól. Beteg testvéreinkért és saját magunkért kérjük mi is a költővel együtt Szent Balázs közbenjárását:

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!...
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
okos felnőtt! Te jól tudod,
mennyi kínt bír az ember, mennyit nem sokall
még az Isten jósága sem,
s mit ér az élet...

(Babits Mihály: Balázsolás)

Szent Balázs püspök, könyörögj érettünk! Ámen.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Wágner Csapó József

Magyar Kurír