Erdő Péter bíboros is köszöntőt mondott a budapesti református egyetem ünnepi konferenciáján

A konferenciát Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke nyitotta meg, aki a hit és az ész harmóniájának helyreállítását nevezte a 21. században az oktatás és az egyházak legfontosabb közös feladatának.

Köszöntőt mondott Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerületének püspöke, a zsinat lelkészi elnöke; Erdő Péter bíboros, prímás és Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár.

Balog Zoltán a Károli Gáspár Egyetem feladataként jelölte meg a „Krisztusban fogant élet” megismerését. Ez az élet benne van és benne lehet mindenben, a keresztény tudományok magasabb rendű hivatása pedig éppen az, hogy minden tudományban keresse és felmutassa ezt az életet, a természet szépségében és a természettudományokban ugyanúgy, mint a szellemtudományokban.

Erdő Péter bíboros köszöntőjében „mindannyiunk közös ügyének” nevezte a világi tudományok hívő oktatását és kutatását, hozzátéve: ez a feladat rendkívüli kihívás elé állítja az egyetemek egész közösségét.

Erdő Péter ünnepi beszédét teljes terjedelmében közöljük:

Tisztelt Ünnepi Ülés!

„Omne, quod inaedificatur, solo cedit” (D. 41, 1, 7, 10) – „minden, ami beépítésre kerül, osztja a telek sorsát”. Ezt az ősi római jogi elvet, amely elsősorban a magánjogi viszonyok rendezésére vonatkozott, alkalmazták akkor is, ha az épület istentiszteleti célra szolgáló templom vagy kápolna volt. Ezt tükrözi ennek a jogelvnek egy régi magyar fordítása: „akié az fundus, azé az eklézsia”. Ezzel az elvvel részben ellenkezett a kánonjognak az az előírása, hogy az egyházi költséggel más telkén emelt épület nem lesz a föld tulajdonosáé, hanem egyházi tulajdonná teszi azt a területet is, amelyen áll. Ez azonban nem jelentette azt, hogy minden templom az Egyházé, mert a kijelentés nem a felépítmény jellegére, hanem az épület létesítésének költségeire vonatkozott.

Eleinte a fenti római jogi elvet főleg a magánegyházak jogállására, meg a kegyuraságra alkalmazták. Később azonban, a reformáció terjedésével ennek súlyos felekezeti következményei is támadtak. A tartományurak vagy akár a földesurak úgy gondolták, hogy meghatározhatják azok vallását, vagy legalábbis nyilvános vallásgyakorlását, akik a területükön élnek.

Hosszú harcok vezettek el odáig, hogy a vesztfáliai béke után a Német Birodalom területén megszilárdultak a katolikus és protestáns fejedelemségek, amelyek immár alattvalóiktól is megkövetelték, hogy az államvalláshoz igazodjanak. Közjogi szinten érvényesítették az ősi magánjogi elvet, hangoztatták, hogy „cuius regio, eius religio”.

A középkorban, amikor az első európai egyetemek megszülettek, még természetes volt, hogy pápa és császár, egyházi és világi hatóság egyazon respublica christiana részét alkotta. Azt, hogy ki legyen az egyetem nagykancellárja, vagyis ki felügyelje annak működését és hitbeli ortodoxiáját, többnyire az egyetem alapszabálya jelölte meg. A Bolognai Egyetem nagykancellárja például az Archidiaconus, azaz a bolognai főesperes volt.

A vallásilag megoszlott újkori Európában még mindig nem volt szükséges külön foglalkozni egy egyetem világnézeti, vallási identitásával. Elég volt megmondani, hogy az egyetem hol található. A Németalföldön például nyilvánvaló volt, hogy a Leuven-i Egyetem csakis katolikus jellegű lehet, hiszen Flandriához tartozik, a Leideni Egyetem pedig nyilvánvalóan protestáns központ volt, hiszen már a holland területre esett.

Ez a kritikus helyzet okozta, hogy Erdélyben a jezsuiták még egyetemet alapíthattak, ám ennek hamarosan meg kellett szűnnie, sőt a rendet is kitiltották a fejedelemség területéről. Nagyszombatban viszont, a Magyar Királyság területén Pázmány Péter úgy alapíthatott érseki jezsuita egyetemet (Universitas Archiepiscopalis Societatis Jesu), hogy ez természetesen a nemzet felsőoktatásának államilag is elismert központja volt.

Ezt a képet változtatta meg a felvilágosodás, majd a nyomában elterjedő szekularizmus és liberális szemlélet. Hogy Nagyszombatnál maradjunk: Mária Terézia uralkodásának idején, amikor a világegyházban is gyülekeztek már a viharfelhők a jezsuita rend feje fölött, részben anyagi okokra hivatkozva királyi kezelésbe vették az addig egyházi egyetemet, majd átköltöztették előbb Budára, majd Pestre. Ettől azonban még nem szűnt meg ennek az egyetemnek a katolikus jellege. A 19. század elejének rövid viszontagságai után természetesnek tűnt, hogy továbbra is működik rajta a katolikus hittudományi kar. A terjedő liberalizmus hatásaként azután viták támadtak a pesti, majd budapesti egyetem katolikus jellegéről, ezt azonban hivatalosan soha nem tagadták meg, noha a valóságban az egyetem légköre már teljesen szekulárissá vált. Éppen ezért, főleg a 20. század első évtizedeiben, többször felmerült a javaslat, hogy hozzanak létre katolikus egyetemet. Ez azonban főként a budapesti egyetem státuszának tisztázatlansága miatt és persze azért is, mert az állam és az Egyház elválasztását a II. világháborúig nem mondták ki, mindig csupán puszta elképzelés maradt.

Közben Nyugat-Európában világosabban jelentkezett az igény, főleg a szekularizált államokban, hogy külön vallási, világnézeti identitással rendelkező katolikus egyetemeket hozzanak létre, ahol a világi tudományokat is a hit fényében oktatják és kutatják. Így került sor több katolikus egyetem alapítására Franciaországban és Belgiumban, majd fokozatosan a világ számos országában.

Nem véletlen, hogy Magyarországon a II. világháború után kapott új lendületet a katolikus egyetem alapításának gondolata. Ekkorra már világos volt, hogy az állami felsőoktatás nem lesz keresztény szellemű, sőt 1950-re az addig állami egyetemeken működő hittudományi karokat is leválasztották az egyetemekről. Ekkor lett volna igazán szükséges a felekezeti egyetemek létrehozására, de erre már az új rendszerben nem volt lehetőség. Sőt a hivatalos ideológia úgy tartotta, hogy hit és tudomány összeegyeztethetetlenek egymással.

1989-ben, a rendszerváltás folyamatának elején kísérletek történtek arra, hogy az 1950-ben leválasztott és az Egyháznak átadott, de meg nem szüntetett budapesti teológiai kart visszacsatolják az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez. Ehhez viszont a Szentszék hozzájárulása lett volna szükséges. Ezt azonban az Apostoli Szentszék sohasem adta meg, hiszen a hit és a profán tudományok közötti párbeszéd helyreállításához túl egyenlőtlenek lettek volna a viszonyok az akkori egyetem keretében. Az általános tendencia is az volt, hogy a világi egyetemeken működő hittudományi karok ki voltak téve az elvilágiasodás, illetve az elsorvadás veszélyének számos országban.

Így jött létre 1992 elején püspökkari alapításként, majd 1999-ben immár szentszéki alapítással a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Az alapítás és a szervezés idején nem egyszer konzultáltunk protestáns személyiségekkel is. Közülük egyesek azt vallották, hogy mindenképpen az állami struktúrában kell működni, mások később egy református egyetem alapítását választották. A magyarországi helyzet sok szempontból igen különös. Mondhatnánk úgy is, hogy nemzetközi viszonylatban párját ritkítja. A felekezetileg elkötelezett egyetemek ugyanis közszolgálati intézmény gyanánt állami finanszírozásban működnek. Megjegyzendő, hogy a magyar társadalom anyagi teherbíró képessége igen korlátozott. Jelentős méretű és költségigényű egyetem tisztán hazai magánerőből aligha fenntartható.

A Károli Gáspár Református Egyetem jelentős fejlődése is ebben az összefüggésben vált lehetővé. A világi tudományok hívő oktatása és kutatása azonban olyan feladat, amely rendkívüli kihívás elé állítja az egyetemek egész közösségét.

Ehhez kívánok sok sikert és áldást az alapításának 30. évfordulóját ünneplő Károli Gáspár Református Egyetemnek!

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Linszky Franciska/KRE

Magyar Kurír