Erdő Péter bíboros: A legnagyobb betegekben is fel kell ismernünk Krisztust

Szentbeszédében a főpásztor szólt a szeretet és a testvéri összetartozás kultúrájáról és arról is: a legnagyobb betegekben is fel kell ismernünk Krisztust.

Erdő Péter bíboros homíliája az alábbiakban teljes terjedelmében olvasható.

Krisztusban Kedves Testvérek!

A mai evangélium a kánai menyegzőről szól. Szűz Mária, mint mindig, ebben a történetben is segítőnk és példaképünk. Példát mutat nekünk Mária az angyali üdvözletkor, amikor kimondja az igent Isten akaratára. De élete egész során ráfigyel Fiára, hallgat Fiára, és megtartja azt, ami Jézus szavaiból és tetteiből következik. Amikor Jézus csendre inti, visszahúzódik. Amikor a kánai menyegzőn szól, és Jézus leinti, nem szól újra, de utána folyik a történés tovább, és Mária segítséget kérő, halk szava meghallgatásra talál. Szűz Mária tisztelete, Szűz Mária kegyhelyeinek látogatása szorosan összekapcsolódik az emberi betegségből való csodálatos gyógyulások történetével, azzal a bizalommal, hogy Szent Anyja szavára talán nekünk is segít Jézus, talán nekünk is segít személyes bajainkban, ahogyan annak idején, a kánai menyegzőn a vőlegényt megsegítette.

Ezért tűnik valóban karizmatikus eseménynek, hogy ma, amikor a Lourdes-i Szűzanya emléknapját ünnepeljük, Szent II. János Pál pápa döntése nyomán a betegek világnapját tartjuk. Nem véletlen egybeesés ez, hanem világos üzenete van számunkra:

az emberi szenvedésről és betegségről hittel gondolkodva eljutunk Szűz Máriához, a betegek gyógyítójához, aki közbenjárásával csodálatos gyógyulásokat is képes kieszközölni az ember számára.

És eljutunk az isteni Gondviselés titkához, amellyel az emberi betegséggel szembenézve végül is mindig találkozunk.

Ferenc pápa a betegek világnapjára az idén ezt a jelmondatot választotta: „Viselj rá gondot!” Úgy tűnik, a pápa a hangsúlyt most arra helyezi, hogy „együtt vándorló közösség vagyunk, amely képes ellenállni a selejtezés kultúrájának”. Ez azt is jelenti, hogy legsúlyosabb betegeinket sem hagyhatjuk magukra, hanem akár személyesen, akár mások útján gondoskodnunk kell róluk. Ahogyan Jézus az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédben mondja: amikor a szamaritánus megtalálja az úton a félholtra vert embert. Először személyesen segít rajta, amennyire tud, azután elviszi egy fogadóba, pénzt ad a fogadósnak és megbízza azzal, hogy a betegre gondot viseljen.

Ha a kirabolt ember oldaláról nézzük ezt a történetet, akkor szinte a legfontosabbnak az tűnik, hogy őt a magány és elhagyatottság állapotában találjuk. Ennek a megszüntetéséhez a figyelem és az együttérzés belső magatartására van szükség a részünkről. A legnagyobb betegekben is fel kell ismernünk Krisztust, ezzel a szeretettel és tisztelettel kell bánnunk velük.

De maga a beteg ember is fontos hivatást tölt be. Szenvedéseit felajánlhatja szeretteiért, a többi szenvedőkért, vagy akár az egész beteg világért.

Hiszen milyen világ az, amely nem tud kiszabadulni az önzés, az érzéketlenség, a gyűlölet, az emberek tömegeinek semmibevétele és a háború csapdájából? Nekünk, keresztényeknek azonban – egészségeseknek, és betegeknek egyaránt – lehetőségünk van arra, hogy jelek legyünk ebben a világban, hogy felmutassuk szeretet és a testvéri összetartozás kultúráját.

Ahhoz, hogy tanúságot tudjunk tenni betegként, vagy a betegek szolgálatában, ahhoz, hogy felismerjük egymásban Krisztus arcát, szükségünk van az imádságra,

szükségünk van arra, hogy személyesen is együtt legyünk Krisztussal és beletekintsünk arcának tiszta tükrébe, mert bennünk ez a képmás néha elhomályosul, néha nehezen felismerhető, de a hit szemével megpillanthatjuk azt.

Ezért köszönetet mondunk a papok szolgálatáért, az egészségügyi és a szociális ellátásban dolgozók munkájáért, a családtagok és az önkéntesek helytállásáért, mert nekik köszönhető, hogy „a jóság nap mint nap, a világ minden táján szembeszáll a rosszal”.

A mai szentmisében kiszolgáltatjuk a betegek kenetét.

A világjárvány idején újra felidéztük magunkban, hogy milyen fontos ennek a szentségnek a hatása. Hiszen megerősíti a beteget, vagy akár testi-lelki jobbulását is szolgálja, de ugyanakkor bűnei bocsánatát is meghozza.

Természetesen csak a korábban elkövetett bűneiét, nem pedig azokét, amelyeket esetleg később követ el. A bocsánatos bűnöktől mindenképpen megtisztít, de megszabadít a halálos bűnöktől is, ha legalább valamilyen szinten, ha nem is tökéles bánattal megbántuk azokat. Ennek akkor lehet nagy jelentősége, ha gyónni már nem tudunk, vagy azért mert az állapotunk ezt már nem teszi lehetővé, akár az öntudatunkat is elveszítettük, vagy mert ezt külső körülmények akadályozzák. Ilyenkor fontos, hogy a szentséget, vagy legalább az Egyház szolgálatát korábban már valamilyen formában kérjük. Ezért is lényeges a beteglátogatók munkája, akik felismerik, hogy ki az, aki szívesen fogadja a papi segítséget.

Adja Isten, hogy mindannyian érzékenyek legyünk egymás betegsége és gondjai iránt, hogy átérezzük, még súlyos állapotunkban is képesek vagyunk élőkért és holtakért imádkozni, hogy egészségben és betegségben igazi, élő szeretetközösség lehessünk!

Boldogságos Szűz Mária, betegek gyógyítója, könyörögj értünk! Ámen.

*

A homíliát követően Erdő Péter bíboros és három segítője kiszolgáltatta a betegek szentségét.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Wágner Csapó József

Magyar Kurír