Erdő Péter bíboros nagycsütörtök délelőtt: A papság apostolutódi küldetés

Erdő Péter bíboros az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papságával és az egyházmegye területén szolgáló szerzetes papokkal közösen mutatta be a szentmisét, melyen koncelebrált Michael W. Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa, a főegyházmegye segédpüspökei, Mohos Gábor és Fábry Kornél, illetve velük együtt ünnepeltek a diakónusok és a hívek is.

Bevezető szavaiban a főpásztor emlékeztetett, hogy az utolsó vacsora nem csupán az Eucharisztia alapítását jelenti, hanem megszületik a papság is. Kiemelte: a krisztusi papság az apostolok és utódaik közössége, akik Krisztus nevében és személyében mutatják be az Eucharisztia áldozatát, szolgáltatják ki a szentségeket, hirdetik az evangéliumot.

Homíliájában is a paptestvérekhez szólt: „A papságról hisszük és valljuk, hogy apostolutódi küldetés. Krisztus tanítói, papi és pásztori művének folytatását apostolaira és utódaikra bízta. Részesedik benne az Egyház egész közössége is, de a feladat legnagyobb súlyát és drámai erejét mégis az apostolok hordozzák.”

Erdő Péter rámutatott, sokszor ünnepli a felszínes vagy akár a jóindulatú közvélemény a szociálisan segítő Egyházat, akár az e téren különösen aktív papokat is, de hányszor általánosítanak, rossz példák nyomán elítélve az egész papságot, sőt magát Krisztus közösségét is. Olykor jogos haraggal egyes papok magán- vagy közéleti magatartása miatt, máskor az „örök és ősi ellenség” radikális gyűlöletével. A bíboros szomorú példának hozta fel, hogy a Közel-Keleten és Észak-Afrikában ismét keresztényeket gyilkolnak vallási hovatartozásuk miatt.

A főpásztor kiemelte, a papoknak felelősséggel, tisztán és szerényen kell képviselniük az igazságot és a szeretetet. Az igazi értékeket és mértékeket nem kitalálni, hanem megtalálni kell.

Az alábbiakban Erdő Péter bíboros, prímás homíliáját teljes terjedelmében közöljük.

Főtisztelendő Püspök- és Paptestvérek!
Tisztelendő Diakónus Urak!
Kedves Szerzetesek és Szerzetesnők!
Krisztusban Kedves Testvérek!

Jézus a názáreti zsinagógában megvallja, hogy ő a Messiás. A próféta jövendölése vele teljesedik be. Csodái nyomán sokan hisznek is benne. Néha azt olvassuk, hogy a tömeg annyira lelkesedik érte, hogy királlyá akarják tenni. De az is előfordul, és éppen ebben a názáreti jelentben, hogy végül is csalódnak benne, és meg akarják ölni őt. Le akarják taszítani a Názáret melletti szikláról, mert azt vallja, hogy képes megtenni a nagy csodákat, de az ő javukra mégsem teszi meg azokat.

Akik földhözragadt érdekek szolgálatát várják tőle, legyen az egészség, anyagi javak vagy politikai szabadság, azok hamar csalódnak benne. Mert ebből is hoz valamennyit, de inkább csak azért, hogy megmutassa azt a sokkal nagyobbat, ami küldetésének lényege, az örök boldogság ígéretét.

Mintha a mai evangéliumban összesűrítve már a nagyhét titokzatos eseménysorát látnánk. Benne van a hozsanna, amikor a názáretiek fellelkesülnek, és benne van a „feszítsd meg”, amikor meg akarják ölni, mert nem az ő reményüket teljesíti, nem az ő érdekeiket érvényesíti. A papságról hisszük és valljuk, hogy apostolutódi küldetés.

Krisztus tanítói, papi és pásztori művének folytatását apostolaira és utódaikra bízta. Részesedik benne az Egyház egész közössége is, de a feladat legnagyobb súlyát és drámai erejét mégis az apostolok hordozzák.

Hányszor ünnepli a felszínes vagy akár a jóindulatú közvélemény a szociálisan segítő Egyházat, akár az ilyen téren különösen aktív papokat is, de hányszor általánosítanak rossz példák nyomán elítélve az egész papságot, sőt magát Krisztus közösségét is. Olykor jogos haraggal egyes papok egyéni vagy közéleti magatartása miatt, máskor az örök és ősi ellenség radikális gyűlöletével. Szomorú példáit látjuk ismét a Közel-Keleten és Észak-Afrikában a keresztények legyilkolásának vallási hovatartozásuk miatt.

Kedves Paptestvérek!

Szentelésünk alapján különösen is részesedünk Krisztus hármas küldetésében, társai vagyunk a szenvedésben, de hivatásunkat teljesítve újra és újra felfedezzük, hogy isteni erő működik bennünk és általunk a többi ember javára.

Legyünk őszinte elragadtatással szolgálói a bennünk működő kegyelemnek! Keressük mindig szenvedélyesen, hogyan mozdíthatjuk elő a lelkek üdvösségét!

Bár a papság a keresztény közösségen belül a vezetés szolgálatát eredeténél fogva tartalmazza – és különösen így van ez a püspöki tisztség esetében – ezt a küldetést az egész közösséggel, dinamikus, szerves egységben gyakorolja. Olyan igazságról van itt szó, amit manapság szinodalitásnak neveznek. Gondviselésszerű, hogy az Egyház hagyománya és joga mindig is őrizte – történelmileg változó formában – a hívők önkéntes kezdeményezéseinek lehetőségét. Ezekben az esetekben

sokszor tisztelettel kell megállnunk a világi hívekben működő Szentlélek ajándéka előtt.

Segíteni kell őket, hogy kezdeményezéseik hitelesen keresztény irányba haladjanak, és keresni a baráti együttműködés lehetőségét akár a társadalom szélesebb köreivel is, de azonosságunkat mindig megőrizve és kezdeményezéseink egyházi jellegét szem előtt tartva.

Hirdetői vagyunk üdvözítő hitünknek egyénileg is, de a hitoktatás különböző formáiban közösségi szinten is. Adjuk át kifejezetten és a maga teljességében katolikus hitünket! De tegyünk róla tanúságot adott esetben a külvilág előtt is. Mert a teremtett világnak azok az összefüggései, az emberi életnek azok a törvényszerűségei, amelyeket hagyományosan természetes erkölcsnek vagy isteni és természetjognak neveznek, állandó és biztos alapot jelentenek a közösség együttélése és fejlődése számára. Lehetővé teszik, hogy az elszabadult indulatok és a gyűlölködés helyett az igazságosság és a szeretet kultúrája alakuljon ki az egyes társadalmakban. Nem olyan törvények ezek, amelyeket pillanatnyi többséggel és szavazással lehet megváltoztatni, vagy kényünk-kedvünk szerint alakítani.

Nagy az ember felelőssége, de a világmindenség alkotója és kormányzója mégiscsak maga a teremtő Isten. Így az igazi értékeket és mértékeket nem kitalálni, hanem megtalálni kell.

És van is az emberben képesség ezek felismerésére. De az áteredő bűn, a világ bűne sokszor elveszi a tisztánlátást, és katasztrófába sodor egyént és közösséget. Ezért követjük szeretettel és aggodalommal világunk sorsát, ezért imádkozunk népünkért is, hogy a nemzetközi élet útvesztőiben el ne tévedjen és kilátástalan helyzetbe ne kerüljön. Ilyen értelemben nekünk, papoknak felelősséggel, tisztán és szerényen kell képviselnünk az igazságot és a szeretetet. Köszönet és elismerés mindnyájatoknak, akik a szolgálatot nagylelkűen végzitek, Krisztus iránti szeretetből!

Mert a világnak Krisztus kell, és a világnak kellünk mi is, ha valóban hozzá tartozunk.

Ámen.

*

A homília után következett a papi ígéretek megújítása, majd a bíboros arra kérte a híveket, imádkozzanak papjaikért.

Ezt követően az állandó diakónusok hozták be a szentelésre előkészített olajokat a fémedényekben: a szent krizmához való olajat, a betegek olaját és a keresztelendők olaját. A betegek olaját és a keresztelendők olaját megáldotta a főpásztor, a krizmához való olajat pedig megszentelte.

A szentmise végén a papság ünnepélyes körmenetben vitte a bazilika Mária-kápolnájába a megszentelt olajokat, melyekből az egyes plébániák képviselői hazavihettek templomaikba.

Szöveg: Zsuffa Tünde

Fotó: Csapó József

Videó: Kardinális YouTube-csatorna

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír