Erdő Péter bíboros Rákosligeten csatlakozott a világméretű szentségimádáshoz

Hazai – 2018. június 3., vasárnap | 11:13

Erdő Péter bíboros, prímás június 2-án a budapest-rákosligeti Magyarok Nagyasszonya-templomban vezetett elsőszombati imaórát a plébániaközösséggel. A főpásztor itt kapcsolódott be a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága által meghirdetett világméretű szentségimádásba.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Sok évtizedes szokás Budapesten, hogy elsőszombati ájtatosságot tartanak. Erdő Péter bíboros, prímás 2018-ban is minden hónap első szombatján a magyar ifjúságért és a családokért végez ájtatosságot a főegyházmegye különböző templomaiban. Június 2-án a rákosligeti plébániatemplom szolgált az esemény helyszínéül. A főpásztor az imaórát követően mutatta be úrnapja előesti szentmiséjét.

Szentbeszédében az Eucharisztia jelentéséről, jelentőségéről szólt. Hangsúlyozta, az Oltáriszentséget ünnepeljük úrnapján, melyet idegen szóval Eucharisztiának nevezünk. Ennek a szónak a magyarban sokféle fordítása van. Ha ezeket egybe vesszük, akkor kapjuk meg az igazi jelentését.

Mint mondta, egyfelől azt jelenti, hogy szentmise, de jelenti azt is, hogy szentáldozás, ám azt is, hogy Oltáriszentség, melyet őrzünk és imádunk. Annak, amit Krisztus az utolsó vacsorán ránk hagyott tehát három vonatkozása is van. Az első, hogy áldozat, a második, hogy lakoma, a harmadik pedig a szent jelenlét. Felmerülhet a kérdés: Minek végezzük a szentmisét, ha Jézusnak megismételhetetlen, örök áldozata van, mely teljes értékű? Azért, mert a szentmisében Krisztus áldozata nem megismétlődik, hanem jelenvalóvá lesz. Ez Isten világából származó titokzatos üzenet. Tehát a kereszthalál különleges hatását egészen közel hozza hozzánk minden szentmisében.

A szentmise azonban nem csak áldozat – lakoma is. Eredetileg is egy vacsora volt. Őrizzük és imádjuk az Eucharisztiát. Kitesszük szentségimádásra is. A szentmise végeztével is jelen marad Krisztus teste és vére a kenyér és a bor színe alatt. Itt is Isten és az ember világának titokzatos találkozását, látszólagos ellentmondását élhetjük át. Isten mindenütt jelen van. Ez igaz, de azt is tudjuk, hogy a templomainkban különösen is jelen van. Jézus maga mondta, hogy ahol ketten, hárman az ő nevében összejönnek, ő köztük van, tehát az imádkozó közösségben is. Az Eucharisztiában azonban egészen különös módon van jelen. Isten számára lehetséges, hogy az anyagvilágnak ugyanazon a helyén egyidejűleg többféle módon is jelen legyen. Ezek közül a legteljesebb, legerősebb az eucharisztikus jelenlét.

Ilyen tisztelettel, ilyen megrendüléssel és ilyen örömmel gondoljunk Krisztus örökségére, az Eucharisztiára. Így ünnepeljük őt úrnapján és így merítsünk belőle erőt és így növekedjen szeretetünk Isten és egymás iránt – fejezte be szentbeszédét Erdő Péter bíboros az úrnapja előesti szentmisén a rákosligeti Magyarok Nagyasszonya-templomban.

Fotó: Bókay László

Bókay László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria