Az elegáns vonalú, egytornyú, Szent József nevét viselő templom Dorog városának egyik legszebb és legrégibb műemléke – e szavakkal méltatta 2012. szeptember 2-án Erdő Péter a külsőleg megújult Szent József-templomot a munkálatok befejezésekor. Ezúttal, október 31-én, a belső megújulásért adtak hálát a főpásztor által bemutatott szentmisében a dorogi hívek.
Erdő Péter bíboros szentbeszédében köszönetét kifejezve elmondta, a templom belső felújítása széles körű összefogás eredménye. Dorog Város Önkormányzata, a főegyházmegye és a helyi közösség egyaránt kivette részét a munkából. A megújult templom érték mindannyiunk számára, hiszen ez a hívek közössége életének színhelye, tanúja az itt élő emberek hitének, kultúrájának, történelmének. A régi plébániatemplom méltán lehet jelképe és központja a város életének – mondta Erdő Péter, aki egykor két éven át szolgált káplánként Dorogon.
Az eseményen Gyöngyös Ferenc plébános köszöntötte az egybegyűlteket, akik zsúfolásig megtöltötték a templomot. A város vezetése nevében Tittmann János polgármester mondott köszöntőt.
A polgármester beszédében kiemelte az egyházak jelentőségét Dorogon. Néhány éve megújult a bányásztemplom, amelynek a nyáron a lépcsőzetét is helyreállították. A dorogi református templom mellett a közösségi tér jövőre készülhet el. A Szent József-plébániatemplom pedig kívül-belül megszépült az összefogásnak köszönhetően. A városvezető Erdő Péternek köszönete jeléül egy festményt adott át.
Dorog települést egy 1181-es oklevél említi először az esztergomi káptalan birtokaként. Ettől kezdve gyakran találkozunk nevével Durog, Borok, Durugd alakban. A török időben elpusztult községben 1694-től németek telepedtek le. Plébániája középkori eredetű. 1938-ban területéből vált ki a dorogi bányalelkészség, a mai Szent Borbála-plébánia.
A Szent József-templom építése kapcsán az 1701-es visitatio canonica arról számolt be, hogy a 120 hívőből álló plébániai közösség közadakozásból templomot emel Dorogon Szent József tiszteletére. 1735-ben készült el az első templom, egy fatornyos épület, amelyet hamar kinőtt a község. A megszaporodott lakosság részére az esztergomi káptalan 1767-ben kezdte meg a mai, barokk templom építését. 1775-ben Révay Antal püspök szentelte fel a templomot, amely 1967–68-ban belső festést és új liturgikus térkiképzést kapott.
Fotó: Dorog.hu
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
