Erdő Péter mindenszentek ünnepén: A halottakra való emlékezés nem csak gyász és szomorúság

Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét mindenszentek főünnepén, november 1-jén Esztergomban, a Nagyboldogasszony és Szent Adalbert-főszékesegyházban. Homíliájában beszélt a fényről, amelynek szimbolikáját az Egyház is örömmel karolja fel liturgiájában és amelyről nemcsak a Teremtés könyvében olvashatunk – „Legyen világosság!” –, hanem ott van a húsvéti gyertya fényében és a klinikai halál állapotából visszatért emberek beszámolóiban is.

A fény mint titokzatos fizikai jelenség és a világosság mint az Isten dicsőségének, jelenlétének, létmódjának kifejezése találkoznak ezekben az elbeszélésekben – fogalmazott a főpásztor, majd kiemelte, a szentekről valljuk, „hogy életükben magát Krisztust tükrözték vissza: Krisztus igazságát, bölcsességét, szeretetét, vagy akár természetfeletti tudását. A szentekben is Krisztust csodáljuk.”

A szentekről azt valljuk, hogy már az örök boldogságba jutottak. Nekik tehát nincs szükségük arra, hogy mi ünnepeljük őket, szükségünk erre az ünnepre nekünk van, akik itt a földön élünk. Kérjük Isten irgalmát kedves halottaink számára, hogy egykor mindnyájan újra boldogságban együtt lehessünk – zárta szentbeszédét Erdő Péter bíboros.

A szentmise végén a főpásztor elvégezte a lucernárium szertartását: a bazilikában az összes fényt lekapcsolták, a hívek a pislákoló gyertyákkal a kezükben emlékeztek halottaikra. A meggyújtott húsvéti gyertya lángja a feltámadt Krisztust jelképezte, szimbolizálva, hogy a földi életben az Ő fényét követve lehet eljutni az örökkévalóságba.

Az ősi szertartáson a bíboros kiemelte: „A halottakra való emlékezés nemcsak gyász és szomorúság, hanem átcsillan rajta az örök élet hite és a feltámadás reménye. Hiszem a test feltámadását és az örök életet – ahogyan imádkozzuk és valljuk az apostolok hitével. Ebben a hitben és reményben emlékezünk most az örök hazába költözött testvéreinkre.”

Könyörgő imádsággal és a feltámadásba vetett hit megvallásával zárult mindenszentek ünnepe.

*

Erdő Péter bíboros homíliája az alábbiakban teljes terjedelmében olvasható:

A Teremtés könyvének elején az első isteni szó, amelyet a Bibliában olvasunk: „Legyen világosság!” (Ter 1,3) A mai természettudósok a fényt vizsgálják és megrendülve mondják ki, hogy lehetnek olyan eszközök, amelyekkel visszapillanthatunk a mai ismert kozmosz keletkezésének első nagy mozzanatára, amikor megjelent a fény. Amikor pedig az Evangélium elbeszéli Krisztus születésének történetét, azt halljuk, hogy megjelent az angyal a pásztoroknak a betlehemi éjszakában és „beragyogta őket az Úr dicsősége” (Lk 2,9). János evangéliuma pedig előbeszédében a megtestesülés titkáról kijelenti: „az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte fel a világ” (Jn 1,9–10). A Jelenések könyvében pedig a mennyei Jeruzsálemről, az örök boldogság otthonáról, azt olvassuk, hogy Isten dicsőségét sugározta és hogy ennek a városnak „nincs szüksége sem Napra, sem Holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége ragyogja be, világossága pedig a Bárány” (Jel 21,23). A fénynek ez a motívuma végigkíséri Isten és ember találkozásának, az emberiség üdvösségének egész történetét.

Ahányszor csak a klinikai halál állapotából visszatért emberek beszámolóit olvassuk, mindig találkozunk a fény motívumával. Világosság az alagút végén, belépés a fénybe és más ezekhez hasonló képek tűnnek fel előttünk. A fény mint titokzatos fizikai jelenség és a világosság mint az Isten dicsőségének, jelenlétének, létmódjának kifejezése találkoznak ezekben az elbeszélésekben. A költő is azt írja a Mindenhatóról: „Léted világít, mint a fénylő Nap, de szemünk bele nem tekinthet”.

Az Egyház liturgiájában örömmel karolja fel a fény szimbolikáját. A húsvéti gyertya a feltámadt Krisztust jelképezi, akiben az isteni élet soha nem adja át helyét a tökéletes pusztulásnak. És erről a gyertyáról gyújtjuk meg húsvét vigíliájának szertartása során az újonnan kereszteltek gyertyáit, de erről emlékezünk meg minden kereszteléskor is, amikor az égő gyertyáról elmondjuk, hogy Krisztus világossága, a hit és a kegyelem fénye gyulladt fel a lelkünkben. Akik ezt a lángot kezdeti tisztaságában vagy viharos élet után az első szeretetet újra felszítva őrzik haláluk pillanatában, azok belépnek abba a fényességbe, amely Isten életének, szeretetének és boldogságának közösségét jelenti.

Amikor ma minden üdvözültet, minden szentet ünneplünk, a szentekről azt valljuk, hogy már az örök boldogságba jutottak. Nekik tehát nincs szükségük arra, hogy mi ünnepeljük őket. Persze lehet azért, hogy örülnek neki, amikor megemlékezünk róluk, hiszen a szentek közösségének igazsága, amit a Hiszekegyben mindig megvallunk, azt jelenti, hogy kapcsolat, kommunikáció van köztünk, hogy kérhetjük közbenjárásukat és tudnak is segíteni rajtunk. Tehát valamilyen módon érzékelik, amikor imádkozunk hozzájuk, amikor gondolunk rájuk.

Mégis, szükségünk erre az ünnepre nekünk van, akik itt a földön élünk. És nem csupán azért fontos ez a számunkra, mert segítséget kérhetünk a szentektől, hanem talán még inkább azért, mert látni akarjuk őket, ha másként nem, legalább lelki szemünkkel, mert az ő boldogságuk valamiképpen ránk is átsugárzik. A szentekről valljuk, hogy életükben magát, Krisztust tükrözték vissza: Krisztus igazságát, bölcsességét, szeretetét, vagy akár természetfeletti tudását. A szentekben is Krisztust csodáljuk.

A mai evangéliumban Jézusnak a nyolc boldogságról szóló beszédét olvastuk. Az a jövő, amelyben vigasztalást, új földet, saját hazát, igazságot, irgalmat találunk, ahol meglátjuk az Istent, „ez a jövő halálunk után vár ránk az örök életben”. De ehhez az önzetlenség, a szelídség, az igazságszeretet, az irgalmasság, a tisztaság, a békesség keresése és az igazságért még az üldöztetés vállalása is feltételek, útjelzők, amelyeket Krisztus tűzött ki a számunkra.

Amikor ma minden szentek segítségét kérjük, kövessük őket ezen az úton és kérjük Isten irgalmát kedves halottaink számára, hogy egykor mindnyájan újra boldogságban együtt lehessünk. Minden szentek, könyörögjetek értünk! Ámen.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóiroda

Fotó: Mudrák Attila

Magyar Kurír