Erdő Péter nagycsütörtök délelőtt: Nekünk, papoknak különösen is egységben kell lennünk egymással

Erdő Péter bíboros az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papságával és az egyházmegye területén szolgáló szerzetespapokkal és diakónusokkal együtt mutatta be a szentmisét, amelyen koncelebrált Michael Wallace Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa és a főegyházmegye segédpüspökei: Mohos Gábor, Martos Levente Balázs és Fábry Kornél, illetve együtt ünnepeltek a főegyházmegye diakónusai és hívei.

A bíboros bevezető szavaiban kiemelte: „Örömmel ünnepeljük együtt idén papságunk alapítását. Sok gond terheli manapság azokat, akik nagylelkűen vállalták Krisztus és az Egyház szolgálatát. Sokszor a külső körülmények által megkövetelt bürokrácia, az építkezések, a gazdasági ügyintézés veszi el az erőt és az időt az elől, ami a szolgálatunk lényege lenne: Isten dicsősége és az emberek üdvössége.

Mégis, ha Krisztushoz személyes szeretet és barátság fűz minket, akkor hatékonyan tudjuk őt képviselni, életünket és munkánkat áldás kíséri.”

A főpásztor homíliájában arról beszélt, hogy a papoknak az a feladat jutott, hogy Krisztusnak különleges munkatársai legyenek, és rajtuk keresztük eljusson az emberekhez Krisztus örömhíre és szabadító ereje, mert nagy a tájékozatlanság a kinyilatkoztatott hit igazságai körül. „Még azok is, akik kereszténynek vagy katolikusnak mondják magukat, gyakran nem tudják pontosan, hogy miben is hisznek – jegyezte meg a bíboros, és hozzátette:

Nagy felelősségünk tehát, hogy a hitet a maga teljességében továbbadjuk úgy, ahogyan az a Katolikus Egyház Katekizmusában modern összefoglalás formájában megtalálható.”

A papi egység fontosságára is felhívta a figyelmet Erdő Péter, mert mint fogalmazott: „Szellemi harcban élünk, sőt – félve és tisztelettel mondom – a szellemek harcában. Óriási veszély az elmagányosodás, a depresszió. Ha gyakran találkozunk egymással, ha közösen imádkozunk is, ha problémáinkat is megbeszéljük, ha jut időnk közös étkezésre és beszélgetésre, erősebbek leszünk ebben a küzdelemben.”

A főpásztor arra buzdította továbbá paptársait, hogy imádkozzanak egymásért, legyenek segítőkészek, hűségesek a szolgálatukban, találják meg mindig a helyes utat, hogy Krisztus társai lehessenek az örömhírt hozó, szabadító művében.

Az alábbiakban Erdő Péter bíboros homíliáját teljes terjedelmében közöljük.

Kedves Paptestvérek! Krisztusban kedves Testvérek!

1. Jézus a názáreti zsinagógában Izajás könyvének egy részletét olvasta fel. Önmagára mint Megváltóra vonatkoztatja a jövendölés szavait. Az Úr Lelke Jézust mint embert kente fel, hiszen mint isteni személy örök és teljes hatalommal és küldetéssel rendelkezett. Megtestesülése már összefügg a megváltás művével, amely benne megvalósult.

2. Mi a küldetés tartalma? Örömhírt vinni a szegényeknek! Az ősi keresztény magyarázat szerint szegény mindaz, aki nem ismeri Isten akaratát és kinyilatkoztatásának gazdagságát. Akinek a lelkében nem él a hit, igazán szegény, mert az élet végső értékét a hitben ismerhetjük fel. Jézus tehát örömhírt hoz, kinyilatkoztató üzenetet, reményt és jövőt (vö. Jer 29,11). De nem csak a tudatlanság vagy a hívő felismerés hiánya zárhatja el az embert Istentől és a legteljesebb boldogságtól. Fogságban lehet az ember azért, mert a bűn rabságában él, mert nem tud megszabadulni önzésétől, rossz szokásaitól, keserűségétől. A megváltás műve éppen a bűn rabságából szabadítja ki az embert. Azokat, akik Krisztusban hisznek és megkeresztelkednek, kiváltja az áteredő bűn rabságából, és megtisztítja egyéni bűneiktől is. De még amikor a hitvallásban kimondjuk, hogy alászállt a poklokra, ezzel is arra utalunk, hogy az emberiség kezdete óta elhunyt igazaknak Krisztus megváltó érdeméből nyílt szabad útjuk az örök boldogságra.

A vakok és az elnyomottak szintén azokat jelentik, akik keserűségükben vagy lelki terheik miatt nem tudják meglátni és szabadon elfogadni az emberi élet végső célját és nagyszerűségét. Tehát Krisztus a szabadító mindannyiunk számára.

3. Nekünk, papoknak az a feladat, az az ajándék jutott, hogy Krisztusnak különleges munkatársai legyünk a szabadítás nagyszerű művében. Ebből adódnak sürgető feladataink is. Hiszen az emberek örök üdvössége múlik azon, hogy Krisztus örömhíre és szabadító ereje eljusson hozzájuk. Mert nagy a tájékozatlanság a kinyilatkoztatott hit igazságai körül.

Még azok is, akik kereszténynek vagy katolikusnak mondják magukat, gyakran nem tudják pontosan, hogy miben is hisznek.

Hát még a minket körülvevő nem hívő vagy közömbös világ! Nem véletlenül hangsúlyozza az Egyház a püspöki szinódusra való készület keretében, hogy missziós közösségnek kell lennünk. Ennek a közösségi hivatásnak a középpontjában pedig a püspökök és a papok állnak, akik Krisztus személyében végzik a tanítás, a megszentelés és a pásztori kormányzás feladatát. Nagy felelősségünk tehát, hogy a hitet a maga teljességében továbbadjuk úgy, ahogyan az a Katolikus Egyház Katekizmusában modern összefoglalás formájában megtalálható.

De a megszentelés művében is kiemelkedő a küldetésünk. Ha Krisztus a foglyoknak meghirdette a szabadulást, a bűnösöknek a bocsánatot, akkor nekünk is ki kell szolgáltatnunk a keresztség és a bűnbánat szentségét, mégpedig Krisztus tanításához híven. A bűnbocsánat feltétele a valódi bánat. Bűneit az bánja igazán, aki elhatározza, hogy többé nem vétkezik. Megtérésről, megváltozásról van tehát szó Jézus tanítása szerint (vö. Mk 1,15). De mi nemcsak ennek örömhírét hirdetjük, hanem

a szentelésben kapott kegyelmi ajándék folytán valóban fel tudjuk oldozni a bűnbánókat – tehát a gyónás elsősorban ezt jelenti. A pszichológiai kezelés vagy a profán értelemben vett vigasztalás nem ennek a szentségnek a sajátos feladata.

Ahhoz pedig, hogy a kegyelemben kitartsunk és megmaradjunk a lelki szabadság állapotában, szükségünk van különleges erőforrásra is. Mert egymagunkban nem tudunk helytállni. Az Eucharisztia szentségi közösségbe kapcsol minket Krisztussal és egymással. A szentségi házasság segíti a házastársakat a kölcsönös szeretetben és hűségben. Krisztus pedig vezeti Egyházát már itt, a földön is, ebben vagyunk munkatársai, amikor szervezzük és vezetjük közösségeinket.

4. Mindez megkívánja azt, amiért Jézus imádkozott főpapi imájában: hogy egyek legyünk (vö. Jn 17,22). Ez jelenti a tanítványok egységét, az összes keresztények egységét, de jelenti sajátosan a papi egységet is. Hiszen Jézus a küldetést többször is többes számban adja meg az apostoloknak: „Vegyétek a Szentlelket”; „tanítsatok minden népet”; „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” – halljuk tőle ma is a felejthetetlen szavakat. Tehát nekünk, papoknak különösen is egységben kell lennünk egymással. Szellemi harcban élünk, sőt – félve és tisztelettel mondom – a szellemek harcában (vö. Ef 6,12).

Óriási veszély az elmagányosodás, a depresszió. Ha gyakran találkozunk egymással, ha közösen imádkozunk is, ha problémáinkat is megbeszéljük, ha jut időnk közös étkezésre és beszélgetésre, erősebbek leszünk ebben a küzdelemben.

5. Imádkozzunk egymásért, segítsük egymást, hogy hűségesek legyünk a szolgálatban és megtaláljuk mindig a helyes utat, hogy Krisztus társai legyünk örömhírt hozó, szabadító művében! Ámen.”

*

A homília után következett a papi ígéretek megújítása, majd a bíboros kérte a híveket, hogy imádkozzanak papjaikért. Ezt követően az állandó diakónusok hozták be a szentelésre előkészített olajokat a fémedényekben: a szent krizmához való olajat, a betegek olaját és a keresztelendők olaját.

A betegek olaját és a keresztelendők olaját megáldotta a főpásztor, majd a krizmához való olaj megszentelése következett.

Az Eucharisztia liturgiáját a jelen lévő papok együtt végezték, majd a kiengesztelődésnél mindannyian, egyesével Erdő Péter bíboroshoz járultak.

A szentmise végén a papság ünnepélyes körmenetben vitte a megszentelt olajokat a Szent István-bazilika sekrestyéjébe.

Szöveg: Zsuffa Tünde

Fotó: Merényi Zita

Videó: Kardinális

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír