Erdő Péter: Ősi szokás az, hogy a püspökök elzarándokolnak az apostolok „küszöbéhez”

– Pár nappal az ad limina látogatás megkezdése előtt kérdezem Erdő Péter bíboros urat arról, hogy mi a története az ad limina látogatásoknak.

– Ősi szokás az, hogy a püspökök elzarándokolnak az apostolfejedelmek sírjához, az apostolok „küszöbéhez” (ad limina), és kifejezik tiszteletüket, odaadásukat a római pápa iránt. Ez a későbbiekben a Szentszék központi hatóságainak meglátogatásával kapcsolódott össze; majd ezt az ötéves jelentések beterjesztése követte, tehát így a szentszéki hatóságok már tanulmányozhatták az adott terület egyházának az életét ezekből a jelentésekből, és ezek alapján folytak az egyes dikasztériumokban a beszélgetések. 

Ez ma is így van, csak az ötéves ritmust már nem lehet tartani, mert megnövekedett az egyházmegyék, a püspökök száma. A mi esetünkben 2001-ben volt ad limina látogatásunk, ám a következőre sem öt év múlva, hanem csak 2008-ban került sor. 2008 után pedig most, 2017-ben, tehát kilenc év elteltével jövünk ismét.

A jelentéseket megküldtük, az azóta eltelt idő fejlődését és gondjait összefoglaltuk; azt hiszem, minden egyházmegye lelkiismeretesen határidőre megküldte. Jelenleg az a ritmusa a látogatásnak, hogy mindannyian a Szentatyánál kezdjük a programot, és erre elhozzuk a missziós keresztet is. Ez jelenleg az esztergomi bazilikában állomásozik – Ozsvári Csaba alkotása. 2007-ben, a városmisszió alkalmával már fölállítottuk. Magyar szentek ereklyéit tartalmazza. Ezt a keresztet fogjuk végighordozni az országon, a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítése gyanánt. Minden látogatása össze lesz kapcsolva lelkipásztori programokkal, szentségimádással, a magyar szentek kiállításaival – de mielőtt útjára indul ez a kereszt, azt kérjük a Szentatyától, hogy áldja meg. Ezt egyébként mindig meg szokta tenni a római pápa az eucharisztikus kongresszusok előtt azzal a szimbolikus tárggyal, amelyik országjárásra indul. Dublin esetében ez egy harang volt, a Fülöp-szigeteken egy fából készült kápolna, most pedig egy ilyen szép kereszt lesz.

A követezőkben a Szentatyával találkozunk személyesen, közösségileg, majd együtt megyünk az Államtitkárságra, a Püspöki Kongregációhoz, aztán a Klérus Kongregációhoz. A többieket is látogatjuk, de ott már feloszlik csoportokra a püspökeink összessége, mert sok olyan központi hatóság van, ahová párhuzamosan megyünk. Az egyes helyekre azok mennek, akiket az a szakterület a leginkább érint.

– Ez az ad limina látogatás inkább egy korporatív, testületi jellegű megjelenés, amikor a püspöki konferencia együtt jelenik meg, vagy pedig külön-külön is számot adnak a saját egyházmegyéjükről?

– Elvileg és egyházjogilag ez a megyéspüspök kötelessége, tehát nem a püspöki konferenciáé, hanem a megyéspüspöké, így nem is a segédpüspököké, de természetesen ők is elkísérhetik a főpásztorukat. Az ötéves jelentés sem országos szintű, hanem minden egyházmegye külön készíti el és küldi be. Ilyen értelemben ez kifejezetten a részegyház és a pápa közötti kapcsolatnak egy kiemelt találkozása, viszont most már több mint négy- vagy ötezer püspök és nagyon sok részegyház van a világon, éppen ezért kialakult az a szokás, hogy egy-egy területnek – ha az ország kicsi, akkor az egész országnak; ha nagy, akkor egy-egy régiójának – püspökei egyszerre mennek. Igen hasonlóak a témák, hasonlóak a problémák, tehát a kongregáció szempontjából is könnyebb egyszerre tárgyalni. Éppen ezért ez egy szerencsés megoldás a jelenlegi időszakban.

– Saját személyes tapasztalata mennyiben segíti, hiszen bíboros úr már több alkalommal volt a Vatikánban ad limina látogatáson.

– Emlékszem arra, hogyan zajlott egy-egy ilyen találkozó. Egyrészt valaki fölolvasta a püspökök nevében az adott szakterület témájához tartozó tapasztalatokat, esetleg kérdéseket tett fel, utána pedig a kongregációk vezetői ismertették a munkájukat, esetleg azokat a terveket, amelyek a közeljövőben az adott szakterületre vonatkoznak. Volt olyan, hogy kérdéseket intéztünk hozzájuk, de szóbeli állásfoglalásokat is kaptunk bizonyos témákban. Volt olyan – lehet, hogy most is lesz –, amikor folyamatban lévő ügyeket kérdeztünk meg, hogy hogyan állnak azok, vagy miért nem kaptunk még választ rájuk. Olyanra gondolok itt, mint például a Szentek Ügyeinek Kongregációja, ahol mindig vannak folyamatban levő magyar ügyek is. Most éppen köszönnivaló is van Brenner János boldoggá avatása kapcsán. Ugyanakkor van kérdeznivaló is, hiszen több ügy van folyamatban továbbra is. Azután fontos például az Istentiszteleti Kongregáció, már több mint egy éve kérjük az engedélyt, hogy a magyar kalendáriumba is bevehessünk olyan boldogokat, akik a régiónkban lettek boldoggá avatva, de az országhatárainkon kívül – mint Scheffler János, Bogdánffy Szilárd –, akik magyarok voltak, vagy éppen Budapesten voltak kispapok, tehát kötődnek hozzánk, és akiket szeretnénk liturgikusan is ünnepelni. Ezt kértük, nem kaptunk rá választ, most szóban megsürgetjük, hogy várjuk szeretettel az engedélyt.

Hasonlóképpen érdekes kérdés az új lehetőség, melyet a Szentatya Magnum, Principium kezdetű motu propriója biztosít. Ebben ugyanis a püspöki karoknak a liturgikus fordítások tekintetében van valamelyest nagyobb kompetenciája. Ez számunkra elsősorban a cigány nyelvű szentmisével kapcsolatban jelent bátorítást, hiszen a lovári nyelv eljutott a kidolgozottság és a terminológia olyan fázisába, amikor merhetjük vállalni, hogy a misekönyvet lovári nyelven is kiadjuk. Ehhez egy bizottságot is létrehoztunk; már készültek próbafordítások Székely János püspök vezetésével, és a Szentatyának szeretnénk átadni egy teljes Szentírást, amit lovári nyelven adtunk ki. Ha egy nyelvre a teljes Bibliát már lefordították, akkor az azt jelenti, hogy az illető nyelv van olyan érett, hogy ezeket a liturgikus kifejezéseket is ki tudja fejezni, és megfelelően hordozni tudja. Ez részünkről egy jó hír lenne a Szentszék felé.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír