Erdő Péter a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában: Bízzunk a Szűzanyában, bízzunk Istenben!

Külhoni – 2022. február 1., kedd | 15:31

A Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya-kápolnájában mutatott be szentmisét február 1-jén délelőtt Erdő Péter bíboros, prímás. A szentmisén mások mellett jelen volt Németh Norbert, a Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora, Habsburg-Lotharingiai Eduárd, Magyarország szentszéki nagykövete, Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára, valamint Vörös Győző ókorkutató is.

Magyarország prímása homíliájában az evangéliumban olvasott két jézusi csodára irányította a figyelmet. Az egyik csodatétel Jairus leányának meggyógyítása, feltámasztása, a másik a vérfolyásos asszony esete. – Mindkettőben van egy közös szál, a hit és a bizalom. A zsinagóga elöljárója hisz Jézusban, még akkor is, amikor már a környezete is azt mondja: meghalt a lánya. Ő mégis vele megy, hiába kételkedik körülötte mindenki – magyarázta a bíboros, hozzátéve, ugyanezt a hitet látjuk a vérfolyásos asszonynál is, akinek már az is elégnek tűnik, hogy megérintheti Jézus ruháját, mert annyira bízik benne. Jézus pedig megérzi ezt a hitet, ezért meggyógyítja őt.

Erdő Péter szentbeszédében Jairus és a beteg asszony hitét állította példaként a magyarság számára is. – Nagy a tolongás ma a történelem útján is, ahogyan Jézus körül is nagy volt ott a tömegben. Nemcsak az egyes emberek, csoportok, de egész népek, etnikai közösségek igyekeznek egymást taposva boldogulni, menekülni, biztonságba kerülni, vagy egyszerűen a jobb életet megtalálni. És ezek között a népek között ott sodródik a magyar – fogalmazott a bíboros, aki arra is rámutatott, ezzel együtt a magyarság sorsa mégis különleges, hiszen több mint ezer éve teszi mindezt, anélkül, hogy elveszett volna. Ezt fejezi ki ez a kápolna is, és az, hogy Szent István felajánlotta országát a Szűzanyának.

Nekünk, magyaroknak létfontosságú, hogy ne csak a magunk erejében bízva keressük a túlélésünket és a boldogulásunkat, hanem bízzunk a Szűzanyában, bízzunk Istenben, mert Ők képesek bennünket átsegíteni a legnagyobb veszélyeken is

– biztatott Erdő Péter, aki szerint ha ezt megtesszük, akkor még attól sem kell kétségbeesnünk, amit Trianon előtt egy francia szerző írt – ráadásul múlt időben – a magyarságról, hogy halott nemzet, „nation morte”.

A bíboros hangsúlyozta, bár életünket számos veszély fenyegeti, mégis hálát kell adnunk Istennek, hogy magyarként a Szent Péter-bazilikában ma is lehetőség nyílik együtt ünnepelni.

Azt kérem Istentől a mai szentmisében, hogy közösségként, magyarságként is legyen bennünk annyi bizalom, hogy megérintjük Jézus ruháját; hogy a nagy tömegben, ha kell, egyetlenként is rábízzuk a sorsunkat, és megérezzük segítő szeretetét

– zárta szentbeszédét Magyarország prímása a Magyarok Nagyasszonya-kápolnában.

Forrás és fotó: Esztergomi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria