Erdő Péter: VI. Pál az egyház szabadságáért dolgozott

– Bíboros úrnak sok meghatározó életrajzi eseménye esik egybe VI. Pál kormányzásával. Hogyan emlékezik a néhai egyházfőre?

– Megadatott, hogy személyesen is találkozhattam néhányszor vele: Lékai László bíboros úr, aki büszke volt az ösztöndíjasaira, bevitt minket hozzá. Lékai bíboros úr pontban a megbeszélt időpont előtt érkezett, mikor a brazil püspökök első csoportja már az ad limina látogatást várta az ajtóban. A brazil főpásztorokat félreállították, és minket négyünket engedtek be: Lékai bíborost; Bagi Istvánt, a Pápai Magyar Intézet akkori rektorát; Németh Jánost és engem, a két új ösztöndíjast. VI. Pál hozzánk, ösztöndíjasokhoz címezte a kérdéseit, tanulmányainkról érdeklődött. Elmondtam, hogy egyházjogot tanulok. Válaszul kifejezte örömét, mondván, milyen fontos az az egyháznak. Kedves és figyelmes volt, érezhettük, hogy szívügye a magyar egyház. Nem mellékesen foglalkozott vele, hanem azzal a kitüntetett figyelemmel, hogy Krisztus ügye nálunk is előbbre jusson. Vannak emberek, akiket mintha elektromos sugárzás venne körül, aurájuk van. Ezt a személyes kisugárzást érzékeltem nála is.

VI. Pál művei tanulmányaink során nagyon sokszor előkerültek, így a házasságról, az egyházjog fontosságáról, az egyházjog teológiai értékéről egy kötetnyi megnyilatkozása van. Ő volt az, aki a II. Vatikáni Zsinat után kiadta a nagy motu propriókat, apostoli konstitúciókat, amelyekben a gyakorlat nyelvére fordította le a zsinat elvi útmutatásait. Ezek a rendelkezései képezték később alapját a mai Egyházi Törvénykönyv fegyelmének. Neki köszönhetjük, hogy a gyakorlat világáig elvezette a zsinat végrehajtását.

– Az egyház a zsinat pápájának nevezi.

– Fontos körülmény, hogy az első vatikáni zsinat abbamaradt az Olasz Királyság csapatainak közeledtére ért véget. A II. Vatikánum esetében kérdés volt eleinte, hogy az első vatikáni zsinat folytatásának tekintjük-e, vagy egy másik, önálló zsinatnak. XXIII. János eldöntötte, hogy II. Vatikáni Zsinat lesz a neve, VI. Pál pedig befejezte a zsinatot. Elvezette egyfajta tematikai teljességig, s azt, amit a zsinat hivatalos dokumentumként kiadott, realizálta az egyház életében. Ennek során felmerültek kisebb-nagyobb módosítások, nézeteltérések, ahogy ez ilyen horderejű reformok esetében szinte természetes. VI. Pál mindig törekedett a szintézisre, s arra, hogy a legfontosabb értékeket ne csak megőrizze, hanem a mai világ összefüggésében újra termékennyé, hatékonnyá tegye. Egyik legnagyobb személyes teljesítménye és öröksége az 1968-ban „a hit évét” lezáró beszédében elmondott Hitvallása volt. Ez az egyetemes egyház számára ma is maradandó érték, érdemes újra elolvasni.

– Az ökumené pápájaként is számon tartjuk. Hosszú idő után ő volt az első egyházfő, aki a Szentföldre látogatott. Mire tanít a példája a 21. században?

– VI. Pál, mint kortársai közül sokan, szenvedélyesen törekedett a keresztények egységére. Ez nem egyszerűen egyház-politikai számítás volt, de nem is teológiai irányzat kérdése, hanem Krisztusnak az akarata, hogy tanítványai egyek legyenek, és így megismerje a világ, hogy Krisztust az Atya küldte. Az ökumené sürgető felhívás, ami azóta is aktuális. Az egyház egysége kegyelmi ajándék is, nem íróasztalhoz ülve tervezünk meg egy menetrendet, és határidőre teszünk meg bizonyos lépéseket; hanem egyrészt az imádságban kérjük a Szentlelket, hogy segítse elő az egységet, másrészt dolgozunk is a megvalósításáért. A kettő egyszerre szükséges.

Az egyház egysége mindig egyfajta titok, eszkatologikus reménység, de ugyanakkor konkrét feladat is. VI. Pál ebben is nagyfokú érzékenységgel járt el. Az ő idejében született az az ökumenikus direktórium, amely kimondta, hogy azokat, akik nem a katolikus egyház közösségében keresztelkedtek, nevelkedtek, nem vádolhatjuk a szakadárság vagy eretnekség bűnével. Ilyet csak az követhet el, aki egyszer már katolikus volt, s azt a hitet hagyta el, ami egyszer az övé volt. A teljes közösség hiánya és a kiközösítés két különböző dolog, hiszen még nem áll fenn minden keresztény teljes közössége. A direktórium fontos lépés előre: nem ad fel semmilyen katolikus hitigazságot, ugyanakkor tiszteletet ad minden keresztény személyének és meggyőződésének.

– VI. Pálról mint a párbeszéd és nyitás pápájáról is beszélhetünk. Szeptember 15-én emlékeztünk meg a Szentszék és Magyarország közötti megállapodás aláírásának ötvenedik évfordulójáról. Hogyan értékeli fél évszázad távlatából az „Ostpolitik” történelemformáló folyamatát?

– Az egész folyamat olyan horderejű volt, amiről nem lehet rövid és szubjektív értékeléssel véleményt formálni. Tény, hogy VI. Pál az egyház egyetlen politikai csoporttól való függése helyett globális méretekben is az egyház szabadságáért dolgozott. Ebben ugyanakkor megvolt a helye a közeledésnek mindenkihez, aki számított az akkori a világban. VI. Pál fontosnak tartotta, hogy biztosítsa az egyház működését, illetve jobb működését a szocialista országokban is. Ezt némelyik országban nem koronázta nagy siker: Csehszlovákiában például végig nem sikerült komoly megállapodást kötni, de Magyarországgal kis lépésekre lehetőség nyílt. Utólag lehet azt mondani, hogy ez nem volt elég, utólag beszélhetünk arról, hogy azok, akik hitvallókként helytálltak a legnehezebb években, úgy érezték, nem kapják meg azt a támogatást, amit esetleg XII. Pius idejében megkaptak. Az azonban kétségtelen, hogy VI. Pál működésének számos olyan eredményét tudjuk felmutatni, melyek az egyház életét segítették.

A boldoggá avatás főhajtás VI. Pál egész életműve előtt. Nem lehet kiszakítani egyik vagy másik nagy törekvését, szívügyét ebből az összefüggésből. Az idő sok mindent a helyére tesz, így a múlt megítélését is. Ez változik annak megfelelően, hogy valaki 1989–90-ből néz vissza 1964-re, vagy 2014-ből. Azt hiszem, hogy ma a közép-kelet-európai közvélemény jobban érzékeli, hogy milyen problémái lehettek a nyugatnak, a világnak abban az időszakban. Gondolok itt például a nagyon súlyos társadalmi igazságtalanságokra, amelyek Latin-Amerikát jellemezték, az erőszakos forradalmi és ellenforradalmi megmozdulásokra, amelyek sok emberéletet követeltek.

– Szinódus előtt állunk, ezt az intézményt éppen VI. Pál hívta életre. Bíboros úr főrelátorként kiemelt szerepet kap a püspökök mostani gyűlésén. Hogyan látja a szinódusi intézmény létrehozását közel ötven év távlatából?

– A püspöki szinódus a püspöki kollegialitás nagy hitigazságának egyik intézményesedett kifejeződési formája. Nem egyetemes zsinat, nem olyan intézmény, amelynek döntéshozatali jogköre lenne. Mégis fontos szerepe van: az a feladata, hogy a világegyház püspökei a pápát segítsék Krisztus-helyettesi küldetésének teljesítésében. Amikor a Szentatya kikéri a világ főpásztorainak véleményét ezen a fórumon, nagy figyelemmel hallgatja, hogy mit mond a Lélek az egyházaknak, és ennek alapján – ha szükségesnek ítéli – ő maga tesz jelentős nyilatkozatokat. Lehetnek ezek hittani kérdéseket érintő megnyilatkozások, pasztorális útmutatások, adott esetben akár jogszabályi reformok is.

– VI. Pál több enciklikát írt, a Humanae vitae talán az egyik legjelentősebb. Még boldoggá avatásával is összeköthető, hiszen az ahhoz szükséges, bizonyított csoda is az élet méltóságának témaköréhez kapcsolódik: egy kaliforniai édesanyát arra biztattak, hogy fejlődési rendellenesség okán vetesse el a gyermekét, ő azonban VI. Pál közbenjárását kérte, és egészséges gyermeket szült. Mennyire ismerjük ma a Humanae vitae tanítását?

– A Humanae vitae bizonyos szempontból profetikus megnyilatkozás volt, amely hitet tesz az emberi élet feltétlen méltósága mellett. Arra figyelmeztet, hogy az emberi életért nem pusztán emberi megfontolásból vagyunk felelősek, hanem Isten miatt is. Az emberi élet titok: ebből a háttérből indulnak ki az enciklika megfontolásai. Hogy egyes kifejezések mennyire voltak érthetőek, mennyire fogadták ezeket kedvezően akár egyházi körökben is, arról hosszan lehetne beszélni. Tudjuk, hogy bizonyos püspöki karok eltérő értelemben nyilatkoztak utána, amiből elég sok vita támadt azokban az években. Azonban kétségtelen, hogy a központi értékek, amelyekre felhívja a figyelmet, ma is teljes mértékben aktuálisak. Tévednénk viszont, ha a viták mennyisége révén ítélnénk meg egyes dokumentumok fontosságát. Úgy látom, hogy az Evangelii nuntiandi olyan alapvető dokumentum, melyet újra és újra magyarul is kiadnak, mert olyan útmutatást közöl az evangelizációról, amely az egyház számára mindmáig érvényes.

– VI. Pált a szegények pápájaként is számon tartják, részben azon programadó beszéde alapján, amelyet a ’68-as kolumbiai utazása során fogalmazott meg. Ma súlyos kérdéssé vált a keresztények üldözése, és Ferenc pápa is a keresztény élet középpontjába helyezi mind az üldözöttek, mind a szegények sorsát. Hogyan tud élő tanítás lenni képviseletük, amikor a társadalom erőteljesen befelé fordul?

– VI. Pál pápa valóban érzékeny volt a szegények iránt: nyitott szemmel és nyitott szívvel járt a világban. A keresztények üldözését – ami azóta csak fokozódott – ő maga is nagy aggodalommal figyelte. Sokan megfogalmazzák, hogy miért beszélünk külön a keresztényekről. Mindenki beszélhet a saját népéről, azt gondolom, jogos, hogy kiemelten szólunk a keresztényüldözésről – különösen olyan helyek esetében, ahol a keresztényeket nem valami egyéb oknál fogva üldözik, hanem azért, mert keresztények. Azt hiszem, ez az elem, ami miatt különösen is ki kell fejeznünk a szolidaritásunkat, s amennyiben módunkban áll, igyekeznünk kell segíteni. Jelenleg elsősorban Irakban, de másutt is, komoly, gyilkos támadások érik emberek egész közösségeit csak azért, mert keresztények. Nem az egyedüliek, akikkel ez megtörténik, de ők azok, akiket a legnagyobb számban és a leggyakrabban ér üldöztetés. Ezt nekünk nem lehet figyelmen kívül hagynunk: ki kell fejezni láthatóan és kézzel foghatóan is, hogy imádsággal és szolidáris, segítőkész szeretettel kísérjük a sorsukat.

Ami VI. Pál pápa szerepét illeti, beszélnünk kell arról a tevékenységéről, amit bíborosi kinevezése és pápává választása előtt végzett a vatikáni államtitkárságon. Nem keveset tett a II. világháború alatt az embermentés ügyében. Később, a kommunizmustól fenyegetett Közép-Európában közeli és személyes kapcsolatot tartott azokkal a személyekkel, akik az üldözés és elnyomás terhét viselték. Kétség nem fér hozzá, hogy nem ismeretek hiányában, hanem kellő információ birtokában alkotott véleményt dolgainkról.

– VI. Pált október 19-étől a boldogok sorában fogjuk tisztelni. Megfogalmazható-e egy vagy több olyan jegy, mely bíboros úr számára személyesen VI. Pál életszentségéhez kapcsolódik?

– VI. Pál pápa szelíd volt, intelligens, és nagyon szerette az egyházat.

Fotó: Thaler Tamás

Kuzmányi István/Magyar Kurír