A szentmisén koncelebrált Szentmártoni Mihály SJ pszichológus, a Pápai Gergely Egyetem professzora, a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériuma teológusa; Németh Norbert, a Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora, az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) római ügyvivője (ágense); Vörös Péter, a Kaposvári Egyházmegye papja; Varga Norbert prímási irodaigazgató; velük együtt ünnepeltek a ház munkatársai és az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek tagjai.
Az ünnepi szentmise elején a bíboros megáldotta a vizet, majd meghintette vele az egybegyűlteket. Az olvasmányt Izajás könyvéből (Iz 60,1–6), a szentleckét Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből (Ef 3,2–3a.5-6) olvasták fel.
Erdő Péter bíboros prédikációját az alábbiakban olvashatják.
Hol van a zsidók újszülött királya? – ezekkel a szavakkal keresik a napkeleti bölcsek Heródes udvarában az újszülött Jézust. A zsidók királya – ez lesz felírva majd a keresztfára is.
A názáreti Jézus, a zsidók királya. De miféle király volt Jézus?
Sohasem vette át az uralmat abban az értelemben, ami miatt Heródes féltékeny volt, és hogy megakadályozhatta volna azt, hogy később elfogják és kivégezzék. A mai evangéliumi szakasz (Mt 2,1–12) válaszol nekünk.
Amikor az írástudók tanulmányozzák a Biblia könyveit, azt találják benne, hogy „Betlehemből fog származni a fejedelem, aki pásztora lesz népének, Izraelnek”. Izrael pásztora azonban maga az Úr – a Zsoltárok könyve tele van ennek megvallásával.
Újra és újra előkerül, hogy
a Mindenható pásztorként gondoskodik népéről: tudja, hová tereli őket, mert célja van velük.
Minden pusztulás és katasztrófa után lehetővé teszi az újjászületést, miközben nem hagyja, hogy a kitűzött célt az emberek elveszítsék. Ilyen értelemben pásztora az Úr Izraelnek, az emberiségnek pedig Jézus.
Isten – aki pásztorként gondoskodik rólunk – Jézus személyében, egy gyönge gyermek formájában közénk lép.
Olyan gyermekként érkezik, akit nem tartanak jelentősnek, akit keresgélni kell, vajon melyik lehet a sok közül. De aki mégis ellen tud állni a király pusztító indulatának, hiszen az utolsó pillanatban a Szent Család Egyiptomba menekül. A bölcsek is intést kapnak álmukban, hogy más úton térjenek vissza hazájukba. Isten gondoskodik róluk.
Jézus az ő látszólagos gyöngeségben máris pásztorként vezeti a választott népet és az emberiséget.
Miért jönnek a bölcsek messzi földről hódolni neki? Egy kis nép szülöttéhez, amely nem is volt független, miért indulnak el a távolból? Korábban Heródeshez sem látogattak el, pedig ő nagy fejedelem volt. Nyilván azért keltek útra, mert megláttak valamit a csillagokban. Talán éppen a Jupiter és a Szaturnusz együttállását... – mindenesetre egy olyan jelet, amelyből tudták: a világmindenség Ura hamarosan találkozik a zsidó nép csillagával.
Elindulnak hát és hódolni akarnak neki. Rájönnek, hogy többről van szó, mint egy nép ígéretes uralkodójáról. Az emberiségnek, a világmindenségnek a sorsával fog történni valami.
A bölcsek, akiket később neveznek csak el királyoknak az egyházi hagyományban, a népeket jelképezik. A népeket, akiknek egyesével is megvan a meghívásuk, hogy hódoljanak a betlehemi gyermek előtt. Nem véletlen, hiszen Jézus örömhíre elsősorban Izrael házának elveszett juhainak szól – ahogyan ő maga mondja később –, ugyanakkor örömhír az egész világ minden népe számára. Ahogy az izajási jövendölésben olvashattuk: világosságául jött ő a választott népnek, és minden nemzet számára.
Ez az, amit azóta is megvalósít Isten a történelem során. Ma is pásztorként, most is úgy, hogy ténykedése alig látszik. Egyeseknek akár olyan illúziója is lehet, hogy mindazt, amit Jézus örökül hagyott – akár az Egyházat is –, eltaposhatja a történelem. Heródesnek is ez volt az illúziója. Jézus is a gyengeség és a társadalmi szerénység álapotában élte végig az életét.
És mégis: ő az, aki feltámadt, akiben a Mindenható pásztori szeretettel kíséri és irányítja célja felé az emberiséget.
A mai evangéliumi szakasz záró mondata, hogy a bölcsek ajándékokat adtak át a gyermeknek: aranyat, tömjént és mirhát. Jól érti az Egyház hagyománya, hogy aranyat a királynak, tömjént az Istennek és mirhát a halottnak.
Hiába hal meg Jézus emberként, mégis Isten; hiába látszik gyöngének, mégis király.
Adja Isten, hogy ezt átérezzük, és mi is azok között legyünk, akik már itt, a földi életben elismerjük az ő fejedelemségét.
Az elmúlt évtizedekben a pápák – Szent II. János Pál is – ezen a napon püspököket szenteltek. Ezzel is kifejezve, hogy küldetésünk van a világ minden népéhez. Vízkeresztkor különböző országokból és népekből származó jelölteket szentel a pápa. Így történt ez Ternyák Csaba, Veres András és jómagam esetében is, ami felejthetetlen alkalom volt a Szent Péter-bazilikában.
Adja Isten, hogy mindannyian átérezzük küldetésünket: Jézus örömhírét el kell mondanunk.
Nemcsak életünkkel kell tanúsítanunk, hanem meg kell hirdetnünk az örömhírt, elsősorban annak a népnek a körében, melyben élünk, ahová születtünk. De ha hivatásunk arra szólít, akkor messzi földön élve, másoknak is. Adja Isten, hogy ehhez mindig megkapjuk a szükséges találékonyságot és erőt. Amen.
*
A szentmise záróáldását követően Erdő Péter, valamint a papság és az ünneplő közösség a Szent István Ház recepciójához ment, ahol a bíboros az ünnep és új év alkalmából megáldotta a házat.
Az elmúlt években megújult Szent István Ház négyezer négyzetméteren, hatvan szobával, százhúsz fő befogadására alkalmas közösségi terekkel, parkolási lehetőséggel és hatalmas kerttel várja a vendégeit.
A házról készült korábbi írásunkat IDE kattintva olvashatják.
Fotó: Lénárd Anna, Varga Norbert
Kuzmányi István/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria