Erdő Péter a zuglói bérmálkozókhoz: A Szentlélek nemcsak a tisztánlátás, hanem az erősség Lelke is

Bárány Béla, a budapest-zuglói Páduai Szent Antal-templom plébánosa mellett két esztergomi papnövendék is részt vett a liturgián. Ezzel kapcsolatban a bíboros külön örömének adott hangot, a szentmisében pedig a bérmálkozók mellett értük és papi hivatásokért is imádkoztak a hívek a főpásztorral együtt, aki ünnepi homíliájának fókuszába az evangelizálás fontosságát állította.

Az alábbiakban Erdő Péter bíboros, prímás szentbeszédét teljes terjedelmében adjuk közre.

Krisztusban kedves Testvérek!

A mai evangélium (Mt 23,1–12) komolyan bírálja az írástudókat és a farizeusokat. Jézus népének szellemi vezetőihez fordul. Az írástudók művelt emberek voltak, a törvény ismerői. A farizeusok viszont nem alkottak külön osztályt a társadalomban. Az volt a meggyőződésük, hogy Mózes törvénye minden szabályt megad a vallási és a polgári életre nézve. Az írástudók és a farizeusok tehát értelmiségiek voltak, nemcsak a szó modern értelmében, hanem egy mélyebb értelemben is: sajátos tudományos, erkölcsi és vallási tekintélyük volt. Jézus viszont magatartásuk miatt sokszor szemrehányást tett nekik. Szemükre vetette, hogy a törvényt elviselhetetlen igává tették, hogy mindig nyilvánosság előtt ténykedtek, hogy lássák és dicsérjék őket, és elhanyagolták a belső meggyőződést és a szívbeli szeretetet Isten és az emberek iránt.

Minden társadalomnak megvannak a maga farizeusai és írástudói, akik a közvéleményt formálják, akiknek befolyásuk van a hatóságok döntéseire, a nevelésre, az egyének viselkedésére. Ehhez a csoporthoz tartozni, ilyen szerepet betölteni hatalmas felelősséggel jár. Julien Bendának Az írástudók árulása című munkájából kiindulva Babits Mihály (1883–1941) azt állítja, hogy az értelmiségiek igazi árulása nem az, hogy gyakran olyan értékeket és viselkedési modelleket kínálnak a társadalomnak, amelyeket maguk is helyesnek tartanak, de a saját életükben nem követnek: ez csupán bűn, gyengeség. A valódi árulás az, amikor biztosan látják az értékeket és a helyes utat, de a társadalomnak az ellenkezőjét javasolják.

Úgy tűnik azonban, hogy létezik egy harmadik magatartás is. Lehetséges, hogy felelős értelmiségiek egy csoportja már nem látja az utat, nem látja világosan az értékeket, sőt nem is hisz abban, hogy ilyen értékek léteznek, mégis vállalja a felelősséget, hogy viselkedési szabályokat diktáljon mások számára.

Mind ez idáig a Szentírásban, a tanításban jártas emberek, sőt általában az értelmiség személyes felelősségéről beszéltünk. De Jézus a farizeusok és írástudók elleni kritikáját egy elismerő mondattal kezdi. Azt mondja, hogy ők „Mózes tanítói székében ülnek” (Mt 23,2). Ezért tanításuk irányadó a hívő emberek számára. Ma is él az a tudat, hogy aki erre hivatalos megbízást kapott, az valamiképpen különleges hitelességgel, isteni segítséggel magyarázza a kinyilatkoztatott tanítás üzenetét.

A zsidók főpapjának tisztségéhez annak idején a Templom pusztulása előtt prófétai adottság is tartozott. Ezt János evangéliuma is elismeri. Kaifás főpap megjegyzéséhez ugyanis, hogy „jobb, ha egy ember hal meg a népért” hozzáfűzi, hogy ezt nem magától mondta, hanem mint főpap jövendölte meg. Jézus ugyanis tényleg a népért halt meg, sőt nem csak a saját népéért (vö. Jn 11,50–52). Az evangélista tehát megrendülten állapítja meg, hogy Kaifás főpap, tudtán és szándékán kívül, tisztségénél fogva mégis prófétai szavakat mondott.

A keresztény közösségen belül is fontosnak tartották az apostolok tisztségét, fontosnak tartották az apostolutódok, a püspökök és a papok küldetését is, akik kézfeltétellel kapták meg a Szentlelket szolgálatuk gyakorlásához. A széket pedig, a tanítószéket katedrának nevezték, a püspöki székesegyházakat pedig katedrális névvel illették. Ilyen titokzatos módon működik püspökeinkben és papjainkban a Szentlélek kegyelme. Ilyen sajátos felelősség az is, ha valaki katekétaként vagy más egyházi tisztségben kapja meg az igehirdetés és a tanítás küldetését. Rendkívüli felelősség ez. Olyan feladat, amely nagyobb nálunk, amely állandó felszólítás arra, hogy hozzánőjünk a Szentlélek kegyelméhez.

Öröm számomra, hogy ma két esztergomi papnövendék is részt vesz ezen a liturgián. Imádkozzunk értük és papi hivatásokért, mert erre az Egyháznak és a világnak nagy szüksége van.

A bérmálásban mindannyian megkapjuk a Szentlélek különleges kegyelmét, a hét ajándék gazdagságát. A bölcsesség, az értelem, a tanács és a tudomány egyaránt tisztánlátásunkat segíti egy olyan világban, ahol szinte minden arra irányul, hogy szétszórja a gondolkodásunkat, elhomályosítsa a dolgok és a helyzetek igazi értelmét. Ezért van szükség arra, hogy minden keresztény a maga módján próféta legyen. Vagyis meglássa a helyzetek értelmét és valóságát az üdvösség szempontjából. Sok ideológia törekszik arra, hogy a kultúrában, sőt az egyes vallásokon belül is bizonyos előre meghatározott elképzeléseket érvényesítsen, akár erőnek erejével is.

A Szentlélek azonban, amelyet a bérmálásban megkapunk, nemcsak a tisztánlátás, hanem az erősség Lelke is. Képessé tesz arra, hogy ellenszélben is meglássuk, kövessük és továbbadjuk az igazságot. Ehhez kérjük ma a Szentlélek Úristen különleges kegyelmét a most bérmálkozók és egész Egyházunk számára. Ámen.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Prófusz Ádám

Magyar Kurír