Erőforrás a tanulás, család, hit, közösség – Cigánypasztorációs konferenciát tartottak Máriabesnyőn

A bő két évtizedes múltra visszatekintő, a találkozás, a közös gondolkodás és a közös ima jegyében megtartott konferenciára az ország tíz egyházmegyéjéből érkezett összesen százhúsz roma és nem roma résztvevő, akik aktív érdeklődéssel kísérték az előadásokat. Közös bennük, hogy mindannyian tevékenyen részt vesznek a cigánypasztorációban, például tanoda, cursillo, jelenlét pont, roma szakkollégium, egyházközség vagy közösségi ház munkatársaként. Nagy számban jöttek a konferenciára lelkipásztorok, egyházmegyés cigánypasztorációs referensek. Több nővér képviselte a Szeretet Misszionáriusai és a Ferences Szegénygondozó Nővérek közösségét.

Lakatos Péter, a Magyar Katolikus Püspöki Konfrencia (MKPK) cigánypasztorációs referense köszöntőjében elmondta, a tavalyi, Máriapócson tartott konferencia azt a kérdést tette fel, hogyan tudunk megújulni, milyen területeken van erre szükség. Idén ezt a gondolati ívet viszik tovább, mikor arra keresik a választ, hol vannak ebben az erőforrásaink, hol tudunk ehhez a munkához erőt meríteni.

Radomszki Lászlóné társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében azt emelte ki, a cigánypasztoráció a társadalmi felzárkóztatás fontos eleme, mivel a „lélek ápolására” törekszik, ami a talpra állás alapja. „Azért dolgozunk mindannyian, hogy a gyerekeknek jobb jövője legyen” – dicsérte a cigánypasztoráció kezdeményezéseit, a tanodákat, a biztos kezdet gyerekházakat. Hit, tanulás, család, közösség – ezek a felemelkedés legnagyobb erőforrásai – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK Cigánypasztorációs Bizottságának vezetője, a BCI igazgatója Megtartó közösség címmel tartott előadást. Szemléletváltást kért: a cigányságban megoldandó nehézséget látunk, ezzel szemben, ha lehetőségként, kincsként tekintünk a cigány emberekre, az nagyban megkönnyíti a velük és értük végzett munkát.

Lássuk meg értékeiket, a családszeretetüket, az ünneplés képességét, a gazdag érzelmi életüket, lássuk meg érzékenységüket a természetfeletti iránt.”

Merre tovább? – a válaszadást Székely János statisztikai adatokkal alapozta meg: az elmúlt százharminc évben – 1893-as népszámlálási adatokból indult ki a püspök – megtízszereződött a cigányság létszáma. Magyarország dél-nyugati és észak-keleti részein él többségük. Négy olyan vármegyénk van, ahol – nem hivatalos adatok szerint – több cigánygyermek születik, mint nem cigány: Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Somogy vármegyék – nagy régiók, ahol a cigány testvérek lesznek a többség.

Az iskolázottság terén a 2012-es adatok szerint Magyarországon óriási előrelépést sikerült tenni, ez egész Európában egyedülálló: a cigányság 87 százaléka elvégzi az általános iskola nyolc osztályát. Alacsony azonban az érettségizők aránya – 11százalék – és szakmát is mindössze a roma lakosság 24 százaléka szerez. A felsőoktatásba a cigányság mindössze 2–3 százaléka kerül be. A munkanélküliség csökkenő tendenciát mutat, 2021-ben 21 százalék volt; a foglalkoztatási ráta cigány lakosság esetében 40 százalék, közfoglalkoztatással együtt 46 százalék. Nagy fejlődés ez, s ebben sokat segít a közfoglalkoztatás, ami első lépés a szabad munkaerőpiac felé. A legrosszabb adatokat az egészségügyi állapot mutatja: a cigányok 66 százaléka szenved valamilyen betegségben.

Magyarország számára sorskérdés a demográfiai krízis és a cigánysággal való együttélés – idézte Harrach Pétert Székely János. Kifejtette, erőforrásként tekinthetünk arra, amit az Egyház vállal; kiemelte a 95 tanodát, a nyitott házakat, a Felzározó települések programot és a szakkollégiumokat. Az oktatás-nevelés az a terület, ahol az Egyház leginkább szerepet tud vállalni – mondta a püspök. Örömteli eredményként számolt be arról, hogy már 193 fő végzett lelkipásztori munkatársként a Hit Iskolájában, akik „apostoli seregként” hidat tudnak építeni a cigány közösség és az Egyház között.

Székely János erőforrásként határozta meg, hogy legtöbb egyházmegye tudatosította a cigánypasztoráció fontosságát. A püspök szerint hosszú időre meghatározhatjuk mindazzal, amit teszünk a régiók vallási és társadalmi állapotát, kérdés, hogy elindulunk-e a cigány testvérek felé. Arra biztatta a paptestvéreket, papnövendékeket, hitoktatókat, tegyenek tudatosan lépéseket a közeledésben:

át kell lépni a szakadékokon.

„Vannak hősök, de a feladat nagyságához képest ez kevés.” Konkrét lehetőségeket ajánlott: meg kell hívni cigány testvéreket azokba a plébániai képviselő-testületekbe, ahol sok cigány él a településen; egy képzéssel felkészítve ők lennének a plébánia cigánypasztorációs referensei. Jónak tartaná, ha az egyházmegyékben nem csak egy-egy referens képviselné a cigánypasztorációt, hanem szerveződne köréjük kisebb bizottság. Ajánlja, tartson minden egyházmegye évente cigánypasztorációs ünnepet, találkozót. Gondolkodni lehetne minitalálkozókban is, melyek nem igényelnek nagy anyagi ráfordítást. Jó gyakorlat az Egri Főegyházmegyében, hogy cigánypasztorációs műhelyt tartanak olyan iskolákban, ahova sok cigánygyerek jár, hogy pedagógusokat érzékenyítsék. „Nagy lépéseket tettünk, de sok még feladat” – zárta előadását Székely János.

Kocsis Fülök hajdúdorogi érsek-metropolita, az MKPK Cigánypasztorációs Biztosságának tagja a püspöki szinódusról adott tájékoztatást. Elmondta, Ferenc pápa azért hirdette meg a tanácskozást, hogy mozgásba hozza az Egyházat. Legfontosabbnak a szinódus szemléletét nevezte:

azon alapult Rómában az Egyház jövőjéről szóló tanácskozás, hogy az Egyházat minden megkeresztelt együtt alkotja, tudatosítva, hogy a keresztségből fakadóan mindannyian ugyanazt a méltóságot hordozzuk.

A szinódus célja az, hogy a II. Vatikáni Zsinat szemlélete áthassa a hétköznapi gondolkodást. A szinóduson mindenki hozzászólhatott, és a résztvevők az értő, befogadó meghallgatással fogadták egymás véleményét – mutatta be az érsek a „lélekben való beszélgetés” módszerét. Erre a nyitottságra buzdította Ferenc pápát idézve Kocsis Fülöp a résztvevőket: „Egyik oldalnak sem könnyű megnyílni, de törekedjünk erre a hétköznapokban, identitásunkat pedig a Krisztushoz való szoros ragaszkodás határozza meg.”

Antal István szociológus, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért, azaz a KINCS Társadalmi Csoportok Kutatóközpontjának vezetője a legfrissebb, a romák élethelyzetére vonatkozó kutatások eredményeit mutatta be. A kutatás felmérte az általános helyzetképet és az erre adott társadalmi válaszokat. Vizsgálták a szegénységet: a számok összességében javuló tendenciát mutatnak, azt is jelzik azonban, hogy „sérülékeny” csoportról van szó, tagjai helyzetét a körülmények változása – Covid-járvány, infláció – erősen érinti. „Nehézségek idején ők az első vesztesek” – mondta.

Kiemelt terület volt a roma idősek helyzetének vizsgálata. Antal István megdöbbentő adatra hívta fel a figyelmet: mindössze 3 százalék a 60 év feletti romák száma. A jövőben ez a szám emelkedni fog. A roma idősek a családban szeretnének maradni, elutasítják az idősotthonokat, de az elmagányosodás őket ugyanúgy érinti majd.

Az aktív korú roma közösségek esetében kimutatták, az együttélés tekintetében az, hogy valaki roma vagy nem roma kevésbé fontos számukra, mint hogy valaki gazdag vagy szegény, gyermekes vagy gyermektelen. Kimutatták, a romák alapvetően boldogabbak, mint a magyar átlag.

Nincs arra bizonyíték, hogy több gyereket szeretnének, de arra sem, hogy nem. A gyermekvállalás és iskolázottság között ki tudtak mutatni összefüggést: az iskolázottabb nők nehezebben találnak párt, ami a gyermekvállalást is befolyásolja. Hogy a romák szereznek-e végzettséget, befejezik-e az iskolát, nagyban függ, áll-e mellettük segítő személy – tanár, edző, pap – aki biztat, bátorít, motivál. Az oktatást a kutató fejlesztendő területnek látja: az országban az iskolai lemorzsolódás 10 százalék, de ennek kétharmada roma. „Egyetlen mobilitási lehetőség az iskola” – hangsúlyozta a kutató.

Decsi-Bíró Adrienn, a Katolikus Karitász munkatársa, országos felzárkózási programkoordinátor a Felzárkózó települések programot mutatta be. Ezt 2019-ben indította hosszú távban gondolkodva a kormány az ország 300 legszegényebb települése felemelésére. Jelenleg 178 helyszínen 29 megvalósító szervezetnek – ezek jelentős része egyházi kötődésű – köszönhetően folyik a fogantatástól a foglalkoztatásig az ember egész életét támogatni akaró, „jelenlét- és diagnózisalapú” program. Kiemelt figyelmet fordítanak az életkezdésre, a gyerekkel való foglalkozásra, az egészségügyre, a foglalkoztatás lehetőségeire, az integrációra és a közösségfejlesztésre, és ahol lehet, beleviszik a programokba a hitéletet.

Oláh Borbála Karancsság faluban dolgozik Kapás Attila plébános mellett lelkipásztori munkatársként. Egy jó gyakorlatot mutatott be előadásában. Nyolc éve indítottak el közfoglalkoztatottak bevonásával egy mezőgazdasági tevékenységet végző programot. A távlati cél az volt, hogy közel hozzák a cigányságot a „templomhoz”.

Tizennyolc fő kapcsolódott a programba, főként kisgyerekes anyukák, csupa olyan asszony, akiknek nem volt földművelési tapasztalata, és olyan helyen kellett gazdálkodniuk, ahol a föld alig volt erre alkalmas. Akkoriban meg is kapták a falusiaktól: mit akarnak, „nem volt még ásó a kezükben”, és a földdel való munka nagy kitartást kíván. Sok kudarc érte őket, de nem adták fel. Két évbe került, míg termővé tudták tenni a földet. A napot rózsafüzérrel indítják, és soha nem feledkeznek el imádkozni a betegekért. A napi nyolc óra közös munka összekovácsolta őket. Akik kezdetben hitetlenkedtek, most kalapot emelnek azok előtt, akik „bolgárkertté” varázsolták földterületet. Egy hektárt művelnek ma, van virágkertészetük, és kitanulták a kosárfonást. A munka már nem kényszer, önbecsülést merítenek belőle, jókedvvel végzik. Tudják, ők letettek valamit az asztalra. A munka bevitte őket a templomba, sőt, ők lettek a település hit- és kulturális életének motorjai. Minden programjuk része a szentmise, szentségimádás. Megmutatják, hogy az együttlét, a beszélgetés, a közösség révén könnyebbek a mindennapok.

Mészárosné Nagy Angéla az esztergomi Mi Házunk Tanoda szakmai vezetője a város legszegényebb részében huszonegy éve működő, folyamatosan fejlődő intézmény életéről beszélt. Eredménynek tekinti, hogy a tanodák ma már a magyar közoktatás rendszerének fontos részévé váltak. Ez az a tanítási-nevelési forma a hátrányos helyzetből jövő gyerekeknek valódi segítséget tud nyújtani, mert olyan „rugalmas keretet” biztosít, mely a gyerek szükségleteire szabottan tud segíteni. Meg tudja teremteni a személyes figyelem révén a gyerek belső motivációjának felébresztését.

A tanoda sikerének záloga a szerető, empatikus, hiteles, elfogadó munkatárs. Esztergomban figyelmet fordítanak a hitéletre, rendszeres a közös ima, és havonta egyszer a közös szentmise. A szakmai vezetőj az új kihívások között említette az ukrán gyerekkel való foglalkozást. Legújabb fejlesztésük pedig egy digitális tananyagcsomag, melyet hamarosan közre fognak tudni adni.

Tóth Máté, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programkoordinátora Szociális munka a szerhasználók körében című előadásában szempontokat mutatott fel a szenvedélybetegség szociális eszközökkel történő kezelésére. Arra figyelmeztetett, valamilyen mértékben mindannyiunk életében megjelenik függőséggel kapcsolatos tapasztalat, így az a helyes, ha az „ők” helyett a „mi” alapállásról gondolkodunk a szenvedélybetegségről. Ez az érintettség a közös platform, és ez a jó viszonyulás alapja. Elgondolkodtató az a kérdés is, vajon ki változzon, és milyen változást várunk. Az előadó óvatosságra intett: általános, hogy az az elvárásunk, a másik tegye le a „szert”, azt feltételezve, mintha nem tudná, hogy amit csinál, rossz. Legfőbb erőforrásként a felépülésbe, gyógyulásba vetett hitet nevezte meg. Hangsúlyozta az empátia szükségességét („veled haladok az úton”), a felelősség tudatosítását (hiszen a betegnek kell vállalnia gyógyulást), illetve a prevenció fontosságát, mely törekszik a védőháló biztosítására („akármit teszel, itt vagyok”).

A résztvevők négy csoportban, műhelymunkában dolgozták fel az elhangzottakat, és osztották meg tapasztalataikat közösségépítés egyházközségeinkben, közösségi terek és családok kapcsolata, szociális segítségnyújtás, együttműködések a felzárkózó településeken témákban.

A konferenciát szentmise zárta. Székely János megújulásra buzdított: „Életünk menthetetlenül tart a végső találkozás felé. Más lesz a befejezés annak függvényében, hogyan próbálunk járni Krisztus útján, hogyan döntünk minden percben a fény vagy a sötétség mellett. Még van idő: még dönthetsz, hogy a jóban kristályosodjon ki életed, és segíthetsz ebben másokat is. Krisztus azt kéri, indulj el az úton, nem ígéri, hogy könnyű lesz, de azt igen, hogy veled lesz.”

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír