Erős volt a mezőny az idei bionika-akadályversenyen a Pázmányon

Hazai – 2022. december 13., kedd | 11:27

Gimnazistáké volt december 10-én, szombaton Budapesten a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) ITK épülete, ahol a bionika-akadályverseny döntőjébe jutott csapatok gyakorlati feladatokon keresztül tapasztalhatták meg, mi minden tartozik e tudományterülethez.

Az immár hetedik alkalommal megrendezett, kétfordulós versenyre idén 33 középiskola 44 csapata jelentkezett. Az első, online forduló legsikeresebb csapatai a PPKE ITK kutatólaborjaiban és előadóiban személyesen folytatták a versenyt az első helyért.

A szombati döntőbe jutott csapatok – köztük egy kolozsvári csapat is – a bionika különböző részterületeiről kaptak feladatokat: többek között kipróbálhatták, hogyan kell gömbrobotot irányítani, drónt vezérelni, orvosi ultrahang segítségével mintákban elrejtett tárgyak helyét meghatározni; hogy lehet enzimmel DNS-t hasítani, és saját bőrükön is megtapasztalhatták, hogy működik az agy–izom–számítógép közötti jelátvitel.

„Nagyon szeretem ezt a versenyt, idén már ötödik alkalommal hoztam csapatot Szombathelyről – mondta a Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium biológiatanára, Melegáné Somogyi Tímea. – Motivál, hogy minden alkalommal új, kreatív feladatokat találnak ki. Az online forduló feladatait el szoktam kérni a diákoktól, hogy lássam, milyen anyagokat kell átvennünk, milyen irodalmat ajánljak nekik.”

A kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum csapatának kísérőtanára, Cseh Gyopárka is arról számolt be, hogy a diákjai nemcsak a döntőt, de már a felkészülést is nagyon élvezték.

A lelkesedést mutatja, hogy az Eötvös József Gimnázium „Bionikaticák” csapata úgy is vállalta a részvételt, hogy a versenyről egyenesen a szalagavatójukra mentek.

A szombati döntőben a neuronhálók tanításával irányított PAC-MAN játék, a DNS-minták alapján történő családfaállítás és a robotkarral való káposztaműtés mellett a Karantén elnevezésű feladat volt az egyik legnépszerűbb, ahol a különböző folyóiratokból kellett a szabadulószobából való kijutáshoz szükséges információkat összegyűjteni.

A jó hangulatú versenyt az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium HBBP csapata nyerte. A második helyezett az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium Jó napokat! nevű csapata lett. A dobogó harmadik helyét a soproni Széchenyi István Gimnáziumból érkezett S1E2M3M4I csapat foglalhatta el.

A bionika az emberi életminőség javítását szolgáló tudomány, amely a természet megoldásait alkalmazza az információs technológia területén. Ez a rendkívül gyorsan fejlődő tudományág a biológia, a molekuláris fizika és kémia, valamint az informatika alapjaira épül, újabb távlatokat nyitva a műszaki fejlődés számára.

Európában a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen indult az első bionikus mérnöki képzés, az ITK-n egyedülálló módon már a hallgatók is részt vehetnek a karon folyó élvonalbeli kutatásokban.

 

A bionika-akadályversenyt a Pázmány ITK és az Info-Bionikai Egyesület együtt szervezi. A rendezvény az NTP-TMV-22-0094 számú pályázat keretében, a Nemzeti Tehetség Program, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósult meg.

Forrás és fotó:  PPKE Információs Technológiai és Bionikai Kar

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria