Átadták a Szent Gellért-díjakat a Veszprémi Főegyházmegyében

Hazai – 2021. szeptember 29., szerda | 11:35

Szeptember 24-én az Árpád-házi Szent Margit-templomban bemutatott ünnepi szentmisét követően a Veszprémi Érseki Főiskola dísztermében Udvardy György veszprémi érsek átadta az egyházmegyei Szent Gellért-díjakat.

A szentmisén a Veszprémi Főegyházmegye által fenntartott oktatási intézmények munkatársai – pedagógusai és technikai dolgozói – vettek részt, koncelebráltak Takáts István érseki helynök; Dékány Árpád Sixtus OCist emeritus apát, a helyi Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának vezetője; Tornavölgyi Krisztián érseki irodaigazgató, valamint az intézményekben szolgáló lelkipásztorok.

A díjátadón a Padányi Katolikus Iskola diákjainak műsorát tekintették meg a jelenlevők, majd Dékány Árpád Sixtus köszöntötte a megjelenteket.

Ezt Udvardy György érsek beszéde követte, amelyben megköszönte mindazok munkáját, akik a főegyházmegyei fenntartású intézményekben látnak el feladatokat. A díjazottaknak külön is háláját fejezte ki, hiszen – mint fogalmazott – mindenkinek van bizonyossága, amire a meghívást kapta, ami jó, mert az ember jóra van teremtve. Az ember arra vágyik, hogy ezt a jót felfedezze magában, és aztán tovább tudja adni tanítványainak is. Udvardy György érsek kiemelte, örömmel tölti el, hogy minden pedagógus tudatosan végzi munkáját, mindnyájan belehelyezik személyiségüket, életüket a szolgálatba, és mindent, amit kaptak, megtanultak, birtokolnak, amit kialakítottak magukban, azt képesek alárendelni annak, hogy nevelni akarnak.

A Veszprémi Főegyházmegyében 2021-ben Szent Gellért-díjjal kitüntetettek névsorát és a szentmiséről, illetve a díjátadóról a képgalériát ITT találják.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria