Érseki szentmise a szeplőtelen fogantatás ünnepén Keszthelyen

Hazai – 2022. december 12., hétfő | 13:52

Udvardy György veszprémi érsek december 8-án, a szeplőtelen fogantatás ünnepén mutatott be szentmisét a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya-templomban. Az ünnepi liturgián a keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola közössége is részt vett.

„Nagy örömmel ünnepeljük advent idején a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatását. A karácsonyi készület közepette külön ajándék, hogy rá figyelhetünk” – mondta a szentmise elején a főpásztor.

Jézus meg akar születni gyermekként, az Úr ezért kiválasztja leendő édesanyját, Máriát, akiről azt valljuk, nem volt benne semmi rossz vagy bűn, sőt szándékai, gondolatai mindig szépek, igazak, tiszták maradtak. Ő képes arra, hogy meghallja, mit kíván tőle Isten, és meg is cselekszi azt – fogalmazott szentbeszédében a veszprémi érsek.

Az ünnep egyik üzenete, hogy hasonlóvá válhatunk Máriához, hiszen a keresztségben megszabadultunk az áteredő bűn minden következményétől – mondta ünnepi homíliájában Udvardy György érsek. – Vagyis ugyanaz a lehetőség számunkra is nyitva van:

hallgassunk Isten szavára, ismerjük meg Jézus Krisztust, és tartsuk be, cselekedjük meg a tanításait, s ahogyan a Szűzanya, úgy mi is boldogok lehetünk.

*

Őry Gábor, a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola igazgatója a Zaol.hu hírportálnak nyilatkozva elmondta, ez a Mária-ünnep egybeesik a szeplőtelen fogantatásról nevezett kápolnájuk búcsúnapjával, amelyet ezúttal – hagyományteremtő szándékkal – összekötöttek a Ranolder-iskola adventi lelki alkalmával. A lelkinapon a felsősökkel Szalontai István, Pókaszepetk plébánosa, a főegyházmegye ministránsreferense, az alsósokkal pedig Paulics Piroska és Maczákné Ruff Anikó hitoktató foglalkozott, segítve a fiatalok elmélyült karácsonyi készületét is.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye; Zaol.hu

Fotó: Halász Gábor; Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria