A program elején a székesegyházban az Ébren Álmodók Zenekar jóvoltából csendültek fel dalok, majd Kiss István karitászigazgató köszöntötte a megjelenteket.

A Szombathelyi Egyházmegye fenntartásában működő Magyarlak-Csörötneki Általános Iskola diákjai elevenítették fel Jézus születését, majd Takács Gyula csörötneki plébános osztotta meg gondolatait a Megváltó érkezéséről.

Kiemelte: a történet mindannyiunkról szól. Mi vagyunk a jó pásztorok, a jó juhok, mi vagyunk a bölcs királyok, a kis szalmaszálak. Jézus azért jött, hogy odaadja magát nekünk, hogy belőle merítsünk szeretetet, jóságot.

Rövid köszöntőjében Székely János püspök két történettel két fontos üzenetre világított rá. Az egyik, hogy Isten a mennyből, a végtelen örömből ebbe a megsebzett világba eljött, mert végtelenül szeret minket. Mindannyian az ő kedves szeretett gyermekei vagyunk; legyünk bár műveltek, kevésbé műveltek, gazdagok vagy szegények, egészségesek vagy betegek. Isten számára mindannyian végtelenül értékesek vagyunk.
Karácsony ezt üzeni: Isten szeretett gyermeke vagy, fájdalmaiddal, nehézségeiddel együtt. Érted jött Isten a világba
– mondta a megyéspüspök.

A másik üzenet, hogy Jézusra, az ő szeretetére, fényére irányítsuk tekintetünket. Ha így tenne a világ, akkor kevesebb lenne a háború, nem lennének a családokban veszekedések.
Ha Jézusra tekintene a világ, akkor nem lennének dúsgazdagok és koldusszegények, nem tennénk tönkre a világot, amit Isten az emberre bízott, hanem megőriznénk szépnek a jövendő nemzedéknek
– fogalmazott Székely János.

A program a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Hollán Ernő utcai központjában szeretetvendégséggel folytatódott. A szombathelyi Epcos-TDK munkatársai gulyást, Kövesi Csaba és az Áldott Kereszt Egyesület tarhonyás húst készítettek.

Az ételek kiosztásában a Szentek nyomában zarándoklat résztvevői is segítettek. 400 karácsonyi csomagot is készített a karitász a rászoruló családok számára.
A székesegyházban tartott program megtekinthető az egyházmegye YouTube-csatornáján.
Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria






















