Párbeszéd a liturgiáról: „És megnyitja a könyvet”

Az evangélium meghirdetésének eseménye egy díszes tárgy, az evangéliumoskönyv körül sűrűsödik. Az evangéliumoskönyvet a szentmise kezdetén, a bevonuláskor, a körmenet részeként, felemelve hozza be a szolgálattevő, és az oltárra helyezi, majd az Alleluja éneklésekor ugyancsak körmenetben, gyertyáktól és a tömjénezőtől kísérve, magasba emelve az oltárról az ambóhoz viszi. Az evangélium csukott könyvét felüti az felolvasó pap vagy diakónus, és „Az Úr legyen veletek!” köszöntéssel emlékezteti a gyülekezetet arra, hogy most Krisztus által egybegyűjtött népként magát az Urat hallgatják. Mielőtt a napi evangéliumi perikópa felolvasásába fogna, a tisztelet jeleként tömjénfüsttel illetheti.

A könyv felütése apokaliptikus pillanat: a Jelenések könyvében megidézett képet eleveníti meg, ahol Júda győztes oroszlánja, Dávid sarja méltónak bizonyul arra, hogy felnyissa a könyvtekercset (Jel 5,4–5). A könyv kinyitása a feltámadás pillanatát eleveníti meg: a holt betű sírjából életre kel a győztes Ige, amely már nem egy könyv lapjai közt pihen, hanem meghirdetve elevenné válik a hívők szívében. Az Írás pontosan ebben a mozzanatban, a meghirdetés-meghallás-befogadás-tettekre váltás dinamizmusában válik Szentírássá, a holt betű elevenítő Igévé. 

Szokás, hogy az evangélium felhangzása után a szolgálattevő az „Ezek az evangélium igéi! – Áldunk téged, Krisztus!” felkiáltásra fölemeli az evangéliumoskönyvet. Nem helytelen ez, de megmarad a könyv, a betű szintjén, a mi tiszteletünk pedig nem pusztán ennek szól. A könyv csak kiindulás. Ehhez az eseményhez jobban illik, ha az örömhírt meghirdető az élő Igét befogadó gyülekezetre nézve-mutatva mondja, énekli: „Ezek az evangélium igéi!”, hiszen az Ige a könyvbe zárt szavak közül immár kiszabadulva a gyülekezetben és szívünkben végzi munkáját, ahogy a próféta mondja: „Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.” (Iz 55,10–11)

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír