Esterházy János élete

Vegyes lakosságú szülőhelyén hamarosan megtanulta a szlovák nyelvet, és elsajátította a nemzeti tolerancia képességét. Esterházy János Budapesten folytatott közgazdasági tanulmányokat, majd újlaki birtokán kezdett gazdálkodni. A háború befejezése után, amikor megkezdődött a Felvidék cseh megszállása, csatlakozott az önkéntes ellenálló egységekhez. Az államfordulat után a földreform következtében a család nyitrai birtokainak nagy részét felosztották. Esterházy nemsokára bekapcsolódott a kisebbségi magyar politikába, tevékeny tagja, majd 1932-ben elnöke lett az Országos Keresztényszocialista Pártnak.

Kezdettől fogva kiállt a magyar kisebbség egyenjogúsága és autonómiája mellett, és felhívta a figyelmet a Csehszlovák Köztársaság kisebbségekkel szembeni asszimilációs törekvéseire. 1936-tól az Egyesült Magyar Párt ügyvezető elnökeként lépett fel, és fáradhatatlanul tovább küzdött a jogtalanságok és a nacionalista elnyomás ellen. A keresztény szeretet jegyében őszintén támogatta Hlinka Szlovák Néppártjának autonómiaküzdelmét, noha ez a párt egyre inkább közeledett a hitleri Németországhoz. Ezt a vonalat az Egyesült Magyar Párt elnöke nem követhette, mivel világosan látta, a magyar revízió ára egy újabb világháború lehetne. A kutatók nem találkoztak egyetlenegy olyan hiteles adattal sem, mely Esterházy ellenséges mesterkedéséről tanúskodhatna Csehszlovákiával és a szlovákokkal szemben. Amikor az 1938-as első bécsi döntés következményeként a Felvidék bizonyos magyarlakta területeit visszacsatolták Magyarországhoz, Esterházy kötelességének érezte, hogy a szlovák fennhatóság alatt maradt mintegy 66 000 magyart továbbra is képviselje.

A Kassára bevonuló Horthy Miklóstól azt kérte, hogy ugyanazokat a jogokat biztosítsa a Magyarországra kerülő szlovákoknak, mint amelyekért ő küzd a Szlovákiában maradó magyarok számára. A Jozef Tiso által vezetett szlovák bábállam idején Esterházy rendíthetetlenül küzdött a nemzetiségi és emberi jogokért. Õ volt a pozsonyi parlament egyetlen olyan képviselője, aki nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló 1942-es törvényt. A gróf 1945-ben Nyugatra menekülhetett volna, de nem tette. Tisztának és bűntelennek érezte magát, sőt az oroszok Pozsonyba való bevonulása előtt már attól kellett tartania, hogy elhurcolja a Gestapo. Sorsa azonban így is tragikusan alakult. Gustáv Husák, a későbbi csehszlovák köztársasági elnök – akkor szlovák belügyi megbízott – 1945. április 20-án lefogatta az őt békés szándékkal felkereső Esterházyt, és átadta őt a szovjet katonai rendőrségnek.

Több társával együtt Moszkvába hurcolták. Egy kirakatper során szovjetellenes fasiszta tevékenység címén kényszermunkára ítélték, amelyet 1949-ig, Csehszlovákiába való visszatéréséig végzett. Ez azonban még mindig nem volt elég az akkor éppen a Felvidék teljes magyartalanításán munkálkodó csehszlovák, illetve szlovák államhatalomnak. Mivel a hírhedt beneši dekrétumok következtében a felvidéki magyarság egésze kollektív bűnösként a vádlottak padján ült, valamilyen módon e nemzetrész vezetőjét – bár akkor már a szovjet gulágok lakója volt – is látványosan meg kellett büntetni.

A Szlovák Nemzeti Bíróság így aztán 1947. szeptember 16-án – távollétében – Esterházyt kötél általi halálra ítélte. Esterházy grófot végül nem végezték ki, hanem a halálos ítéletet elnöki kegyelemmel életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. Több szlovákiai és csehországi börtönben is raboskodott, mígnem hosszú szenvedés után a mirovi börtönben 1957. március 8-án halt meg. Esterházy János az önzetlen önfeláldozás nemes példáját nyújtotta az egész magyarság és minden jóakaratú keresztény ember számára.

Forrás: Karaffa János: Magyar hitvallók a XX. században

Magyar Kurír

Kép: foruminst.sk