A szentmisén Schrankó László plébános köszöntötte az egybegyűlteket, és kifejezte háláját, hogy Bábel Balázs érsek elfogadta a meghívást.
Avilai Szent Teréz egy levelében azt írta, Jézus az igazi barát, aki semmilyen körülmények között nem hagy el bennünket – mondta prédikációja elején a kalocsa-kecskeméti érsek. – Törékeny a földi barátság, nehéz róla beszélni, mert amint a Barátaim, akik a besúgóim is voltak című könyvben Györe Balázs megírta, sok volt a kommunizmus idején az álbarát, aki csak azért tartotta vele a kapcsolatot, hogy jelentsen róla.
Mit mondana ma Esterházy János, aki két világháborút, Magyarország szétszakítását és sok más politikai konfliktust megélt? – tette fel a kérdést a főpásztor. – Mint gróf valószínűleg nem a Gulagról, börtönről, megvetettségről álmodott. Fiatalon megtapasztalta, hogy nincs emberi segítség, magára maradt, viszont soha sem volt egyedül, érezte Jézus barátságát a tizenkét év börtönbüntetés alatt. Az ő kedvelt szentje Lisieux-i (Kis) Szent Teréz és Kaszap István volt.
Esterházy János jellemében hordozta sorsát, ami elől mások elmenekültek vagy csendben meghúzódtak, mert nem foglalkoztak a nemzetiségi vagy a kereszténységre vonatkozó égető kérdésekkel. Esterházy János lelkében élt a jézusi mondás: „Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.” Az ő egész élete tanúságtétel. Mint politikus kiállt a nemzetiségek mellett. Anyai ágon lengyel, apai ágon magyar származású volt, de a körülötte élő nemzetekhez is szeretettel fordult. Esterházy János az élet minden területén példaként áll előttünk, így az ellenségszeretetben is. Ő, akinek lett volna oka haragudni a világra, megbocsátott, és imádkozott üldözőiért – hangsúlyozta szentbeszédében Bábel Balázs érsek.
Schrankó László plébános a szentmise végén felhívta a figyelmet az Esterházy János Imaszövetségre, és az Isten szolgája Esterházy János boldoggá avatásáért való imádságra buzdította a jelenlévőket.
A szentmise után Esterházy Jánosról szóló előadásában Molnár Imre történész felidézte: amikor 1949-ben egy éjszaka hazahozták a mártír politikust a szovjet Gulagról, és először Kassára, majd Pozsonyba szállították, a szenci Lourdes-i Szűzanya barlangjánál könnyes szemmel imádkozott. A Szovjetunióban, ahol koholt vádak alapján tizenkét évig átnevelő táborban raboskodott, és kötél általi halálra ítélték, rengeteget kínozták, dolgoztatták, ő mégis erőt nyert az Úrból. A vele raboskodó papok elmondták, hogy két-három órán át imádkozott. Alice lánya visszaemlékezéseiben úgy fogalmaz, hogy a felvidéki magyarság volt a mártír politikus nagy családja. Amikor Esterházy Jánost hetven évvel a halála után eltemethették Alsóbodokon, kértek tőle valami emléket édesapjáról, mivel egy múzeumot is létrehoztak, ő három dolgot küldött: két szemüveget és egy cérnából készült rózsafüzért, amelyet édesapja a börtönökben használt. Más nem maradt utána.
Esterházy János hirdette a felekezetek közötti megbékélést, mert az Úrban egyek vagyunk. Sorsközösséget vállalt az Úrral, vele együtt járta a keresztutat. Kérte Jézust, hogy a szeretet hatalmasodjon el a világon, ne a gyűlölet. Önként vállalta a szenvedést, mert amikor minden politikai út járhatatlanná vált, csak egy maradt, a felfelé vezető út, Isten. A szenvedés ideje alatt hatszáz órán át kínozták olyasmiért, amit el sem követett, de Istennel kitartott. Még a ruháitól is megfosztották. Semmije sem maradt sem neki, sem a családjának. Nélkülöztek, éheztek, szinte sehol sem fogadták be őket.
Minden szenvedését felajánlotta népéért. Közbenjáró szentjeit arra kérte, hogy halála előtt gyónhasson, áldozhasson, de ha ez nem lenne lehetséges, akkor legalább öntudatánál legyen, amikor haldoklik, hogy kegyelmi állapotban lehessen – mondta visszaemlékezésében Molnár Imre.
Az előadás után Szilvási Zalán gondolatait hallhatták a résztvevők. A Szűzanya jelen volt Esterházy János életében, mint ahogy kedvelt szentje, Kis Szent Teréz kármelita szerzetes is – hangzott el a megemlékezésen. – Már súlyos betegen hozták haza a Gulagról, nem kapott kórházi kezelést, bár súlyos tüdőgyulladásban szenvedett. Hogy ne fertőzze meg rabtársait, három napig nem ivott, mert csak egy pohárból adtak inni a raboknak. Esterházy János felismerte magát a bűnösök között, aki bűneivel megostorozta, keresztre feszítette Jézust.
Csókay András idegsebész tanúságtételét hallhatták, majd egy dokumentumfilmet láthattak a megjelentek az Esterházy-napon, mely a Remény katolikus hetilap és a bacsfa-szentantali plébánia közössége és Schrankó László plébános szervezésében valósult meg.
Forrás: Bacsfa-szentantali plébánia
Szöveg és fotó: Mészáros Angelika
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria