Észre kell venni, hogy egymásért vagyunk – Szent Márton ünnepe Szombathelyen

A szentmise elején Székely János püspök köszöntötte a jelenlévőket és a szentmise főcelebránsát.

Az apát három gondolatot fejtett ki a prédikációba. Első személyes vonatkozású, hogyan lett Márton a szerzetesi neve. Rámutatott: ez a név kötelez.

A második, hogy Márton Pannoniában született. Ő az első magyar szent. Bejárva Európát Márton szentté tudott és szentté akart válni. Az apát feltette a kérdést: a mai fiatalok hogyan viselkednek, hogy viszik tovább, amit tőlünk kaptak? Vajon rájuk is büszke lehet szülőföldjük?

Márton elindult felvértezve valamivel, amit itt kapott, ami elég volt ahhoz, hogy ma itt őt emlegessük. Szeressünk az ő nyomdokában járni – buzdított a szónok. Márton azért járta be ezt az utat, hogy közelebb kerüljön Istenhez, az örök boldogsághoz, ez fontos a ma emberének is.

Pannónia földje megadta a lehetőséget neki, hogy szentté váljon – és megadja azóta is.

Ha a népünkre tekintünk, bizony sokáig lehetne sorolni a példákat. Vajon miből merítettek erőt? Mi tudunk-e sziklák lenni környezetünk, esetleg egész népünk számára? Sokaknak sikerült. Talán, hanem is nagy méretekben, de nekünk is sikerül.

A harmadik prédikációban elhangzott gondolat, hogy Márton bújócskázik. A sors, amelyet maga előtt lát, arra készteti, hogy elbújjon a püspöki kinevezés elöl. Vajon nem volt igaza Mártonnak? Óriási közhely, de igazság is: az emberekkel való foglalkozás a legnehezebb. Meghallgatni, elfogadni, gyógyítani. A bújócska után hangzik el: „nem vonakodom a munkától”.

Bújócskát mi is játsszuk, amikor az Isten szándékát nem vesszük figyelembe, és elrejtőzünk.

Ez az Isten elöl való rejtőzködés jellemző a 21. század emberére, mindig van okunk és magyarázatunk a rejtőzködésre. Mintha félnénk az Isten elé állni. Pedig tudjuk, hogy az Úristen annyit kér, amit véghez tudunk vinni. Minden kereszthez ad kellő erőt és kegyelmet.

„Mártonkodjunk” Márton nap környékén környezetünkben, irányítsuk figyelmünket erre a színes egyéniségű férfira – fogalmazott az apát. Mi Márton titka? Miért szeretjük ennyire? Számtalan falu és templom viseli a nevét.

A másik emberben, akivel a városkapuban találkozunk, a rám bízottban, a tőlem függőben, a tőlem nem függőben észre kell venni azt, hogy egymásért is vagyunk.

Nehéz feladat ez nekünk, mivel mindenki önmegvalósításba kezdett. Hol járunk a Mártonná válás útján? – tette fel végül a kérdést Fazakas Márton. Mindenkinek magának kell erre válaszolni.

A záróáldás előtt Kiss István szombathelyi karitászigazgató köszönte meg az apátnak a tanítását. Fazakas Márton pedig kifejezte háláját azért a támogatásáért, szeretetéért, amit a premontrei rend kap az egyházmegyétől.

A szentmise IDE KATTNTVA visszanézhető.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír