Eucharisztia, Egyház, Isten országa – Kerekasztal-beszélgetést rendeztek a NEK-re készülve

Frivaldszky János, a Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont vezetője köszöntőjében az emmauszi tanítványok történetét idézte fel. A Szentírás tanúsága szerint a tanítványok a kenyértörésben ismerték fel Jézust. Nekünk, mai katolikusként is azt kell látnunk, hogy Jézus jelenléte, azaz az Eucharisztia nélkül nem tudjuk jól megérteni az isteni igazságokat.

„Eucharisztia, Egyház, Isten országa – ez a három fogalom, illetve az általuk megjelölt valóságok a lehető legszorosabban összetartoznak, egymástól elválaszthatatlanok. Ahogyan Szent II. János Pál pápa az Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikájában fogalmazott: az Eucharisztia éltető forrása az Egyház életének.” Amikor az eucharisztiát ünnepeljük, és magunkhoz vesszük Jézus Krisztust a kenyér és a bor jelében, az Egyház is folyamatosan épül – kezdte hozzászólását Puskás Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának (PPKE HTK) dékánja.

Az Eucharisztia Jézus szeretetének, a végsőkig elmenő szeretetének szentsége. Az Egyház egész lelki gazdagságát és minden kincsét magában foglalja.

A teljes, egész életre szóló önátadás csak akkor lehetséges, ha folyamatosan táplálkozunk Jézusnak azzal a szeretetével, amely tökéletesen megvalósította az önátadást.

Az Egyház missziójának, evangelizációs tevékenységének is forrása az Eucharisztia. Az Egyház életében két alapvető irányultságot tapasztalunk: az egyik a folyamatos összegyűlés az Eucharisztia körül a szentmisében, a másik irány pedig a kifelé tartó dinamika, hisz elhagyva a templomot, kilépve a mindennapok világába magunkkal visszük ezt a tapasztalatot. Ahogyan Szent II. János Pál pápa fogalmaz: az Egyház az Eucharisztiáért van. Ezt úgy érti, hogy az Eucharisztiában jelen lévő Jézus Krisztus vezeti el az embereket a Jézussal való közösségre. De az Eucharisztia és az Egyház is az Isten országa felé, az Atya, a Fiú és a Szentlélek közösségének, szeretete boldogító jelenlétének irányába mutat. Az Eucharisztia folyamatosan táplálja az Isten országának növekedését köztünk és bennünk.

Ezt követően Gájer László, a PPKE HTK tanszékvezetője arra kérte a történész szakértőket, mondjanak néhány gondolatot az Eucharisztia tiszteletének történetéről, valamint az 1938-as eucharisztikus kongresszusról is.

Gárdonyi Máté, a PPKE HTK tanszékvezetője szerint az Eucharisztia tiszteletének történetében az egyik csomópont a 4–5. század, közelebbről a latin patrisztikus irodalom, amikor megjelent egy sajátos latin nyelvezet. A mise szó az áldásokra vonatkozik, ezt valószínűleg Szent Ambrus használta először. Szent Ágostonnál az áldozat kifejezés (sacrificium) válik fontossá, vagy a hostia – ebből származik a mi ostya szavunk. A Karoling-korban az egyéni imaszándékok kerültek előtérbe, a mise szót is úgy értelmezik, hogy a szertartás során a pap a hívek imáit mintegy felküldi Istenhez. Ebben a korszakban válik kizárólagossá a latin rítusban a kovásztalan kenyér használata.

A 13. századtól ünnepeljük az úrnapját, megjelennek a körmenetek és a szentségi áldás. Ehhez társul az a mozzanat, hogy közvetlenül az átváltoztatás után a pap megmutatja Krisztus testét és vérét a híveknek.

A 17. századtól a szentségimádás vált fontossá, örökimádásra fókuszáló szerzetesrendek alakultak. Az elsőáldozás ünnepe is 17. században jelent meg. Eucharisztikus kongresszusokat a 19. századtól tartanak. A II. vatikáni zsinat ezt a nagyon gazdag, de néha talán túlburjánzó Eucharisztia-tiszteletet szabályozta, így újra a szentmise és annak a közösségi jellege került a középpontba.

Fejérdy András, a PPKE Bölcsészettudományi Karának docense az eucharisztikus kongresszusok történetére rátérve elmondta: ezt a rendezvényt az Oltáriszentség különleges tiszteletéhez kapcsolódva egy laikus hölgy, Emilia Tamisier kezdeményezte. Az eucharisztikus kongresszusok egyfajta belső erőforrást is jelentettek, erősítették a katolikus öntudatot egy ellenséges, szekularizációval átitatott időszakban. 1922-től ez a dimenzió az evangelizáció irányába mozdult el, XI. Piusz pápa programja ugyanis Krisztus Király uralmának a földön való megvalósítása volt. 1960-ig a kongresszusok egyfajta látványos, világméretű eucharisztikus körmenetként valósultak meg, majd a II. vatikáni zsinat után a szentmisére helyeződött a hangsúly.

Érdekes, hogy a budapesti szervezésű kongresszusoknak speciális nehézségekkel, bizonyos értelemben háborús körülményekkel kellett szembesülniük. 1938 a második világháború előestéje, ennek ellenére – leginkább a környező országokból – nagyon sok zarándokot vártak az eseményre. Hitler végül sem az osztrák, sem a német katolikusokat nem engedte el Magyarországra. Fejérdy András azt is megjegyezte, hogy a budapesti kongresszus mottója – vinculum caritatis (a szeretet köteléke) – volt az 1968-as bogotai kongresszus mottója is.

Puskás Attila mindehhez azt fűzte hozzá, hogy az évszázadok során mind a mai napig folytatódott e titok kibontása. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy eucharisztikus kongresszusok már 19. század végétől válságokkal teli időszakokban zajlottak. Ám ha jobban belegondolunk, amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus az utolsó vacsorán megalapította az Eucharisztiát, az is krízishelyzet volt. A lehető legnagyobb krízishelyzet, hiszen Jézus egyrészt azzal szembesült, hogy Isten ószövetségi népe nem ismerte fel a messiás eljövetelét, másrészt a tanítványok értetlenségét is tapasztalnia kellett. Ám pontosan ebben a pillanatban, ebben a többszörös válsághelyzetben alapította meg az Eucharisztiát. Mindez arra mutat rá, hogy

Jézus végsőkig elmenő szeretete nem időbeli vagy térbeli: ez a szeretet maximumát jelenti. Ez vigasztalhat bennünket bármilyen jelenlegi vagy jövőbeli válsághelyzetben.

„Nagy megtiszteltetés, hogy Budapest rendezheti a következő eucharisztikus kongresszust. Nemrég az is kiderült, hogy Ferenc pápa részt vesz majd a záró szentmisén. Mi erről és az elmúlt időszakról a meglátásuk?” – kérdezte a résztvevőket Gájer László.

Fejérdy András a kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a pápa a statio orbisra jön, mely egy olyan esemény, melyen a világ minden tájáról összegyűlt hívek a pápa vezetésével ünnepelnek, megjelenítve az egész egyetemes Egyház összetartozását. A Szentatya jelenléte ezt a dimenziót erősíti. Gárdonyi Máté szerint az 1938-as kongresszus – bár sok külföldi is jelen volt – elsősorban a Magyar Katolikus Egyház ügye lett. Valószínű, hogy most is kevés külföldi lesz majd jelen, ám ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy megújítsuk a magyar Egyházat. Puskás Attila úgy látja, hogy a hosszúra nyúlt eucharisztikus böjt sok emberben felkeltette az Eucharisztia és a bűnbocsánat szentsége iránti fokozott vágyat. Ugyanakkor – bár az Eucharisztia kiemelten jeleníti meg – Jézus Krisztus sok más módon is jelen van az életünkben: ilyen a Szentírás, de a szegényekben, a betegekben is ott van Krisztus, ahogy az imádságban és az összegyűlt kisközösségben, a családban is.

A II. vatikáni zsinat megközelítéséről szólva Puskás Attila arra mutatott rá, hogy az isteni kinyilatkoztatásról szóló Dei verbum konstitúció úgy állítja elénk az Egyházat, mint azt a közösséget, mely figyelmesen hallgatja Isten igéjét, és kész továbbadni az evangéliumot. A Sacrosantum concilium egy másik pillanatfelvétel – eszerint az Egyház egy ünneplő közösség, itt a húsvét és az Eucharisztia misztériuma áll a középpontban. A Gaudium et spes szerint az Egyház a világ üdvösségét szolgáló közösség. A Lumen gentium úgy szemléli az Egyházat, mint amelynek a végső eredete, célja és mintája a Szentháromság misztériuma. Ezzel együtt megjelent az úgynevezett eucharisztikus ekkléziológia: az Eucharisztia táplálja és erősíti közöttünk a Szentháromságos egy Istennel való egységet. Az Oroszországból emigrált ortodox teológusok voltak azok, akik szerint az Egyház ott él, ahol a püspök körül összegyülekezik Isten népe, és ünnepli az Eucharisztiát.

Az Eucharisztia kozmikus dimenziója azt jelenti, hogy

minden eucharisztikus ünneplés az egész teremtett világ nevében dicsőíti az Atyát a Fiú által a Szentlélekben. Minden szentmise a világ oltárán, talán úgy is fogalmazhatunk, hogy a világ tetején bemutatott szentmise.

A kozmikus dimenzió másik arculata, hogy az egész teremtett világ arra van meghívva, hogy Krisztus megváltásának részese legyen, és megszabaduljon a romlástól, a haláltól és a pusztulástól. Az Eucharisztia ünneplése során nemcsak felidézzük Krisztus szenvedését és ünnepeljük a feltámadott Krisztust, aki velünk van valóságosan, hanem előretekintünk a parúziára, az ő dicsőséges eljövetelére és a végső nagy átalakulásra is.

Zárógondolatként Fejérdy András arra mutatott rá, hogy Isten mindig megtalálja azokat az eszközöket, melyekkel egy-egy kor emberét meg tudja szólítani. A mi feladatunk, hogy ezt a ma aktuális üzenetet keressük és meg is találjuk az Eucharisztiában. Gárdonyi Máté XVI. Benedek gondolatait idézte: „A személyes kapcsolat, amit a hívő ápol az Eucharisztiában jelen lévő Jézussal, mindig az egyházi közösség egészéhez irányítja őt, táplálva benne annak tudatát, hogy Krisztus testéhez tartozik.”

Szerző: Baranyai Béla

Fotó: NEK Titkársága, képernyőfotó

Magyar Kurír