Eucharisztia: megosztott kenyér

A Máté-evangélium vasárnapi szakaszában a csodálatos kenyérszaporítás elbeszélése kétségtelenül utal már az őskeresztény gyakorlatra: a „kenyértörésre”, vagyis az Eucharisztia ünneplésére. A kenyérszaporításnál Jézus áldást mond, illetve hálát ad, megáldja a kenyeret, majd megtöri és szétosztja. Az utolsó vacsorán Jézus meghagyta apostolainak: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Az ősegyház – Szent Pál tanúsága szerint (1Kor 11,17–33) – már hamar elkezdte megtartani az áldozati lakomát, amelyen a hívők a kenyér és a bor színe alatt részesedtek Krisztus testében és vérében.

Az Eucharisztia üdvösséges áldozat: Jézus kereszthalálának és feltámadásának hathatós megjelenítése, és egyben megosztott kenyér: akik az egy kenyérből, Krisztus testéből részesednek, az Úr testét, az Egyházat építik.

Amikor Szent Pál azt állítja, hogy Krisztus tagjai vagyunk (1Kor 12,27), azt akarja mondani, hogy a fő testével, az Egyházzal eleven kapcsolatban vagyunk. Ha hiszünk Krisztusban, az élet kenyerében, a szeretet által építjük a testet, annak egységét. Egymást szeretve egyetlen „testet” alkotunk (1Kor 10,16–17), és az emberiségben is az egységen munkálkodunk. A megdicsőült Krisztus kiárasztotta Lelkét szívünkbe, megkaptuk a szeretet ajándékát, amely egyesíti a hívőket. A megosztott kenyér felszólítás és küldetés is számunkra: mindennapi életünkben is meg kell nyilvánulnia, tettekben kell kifejeződnie az egyesítő szeretetnek. 

A feltámadt Krisztus Lelke megszenteli, átalakítja az oltárhoz vitt ajándékainkat, amelyek munkánkat, emberi erőfeszítésünket jelképezik, és általunk alakítja, a beteljesedéshez segíti világunkat. Az általunk humanizált világot, a nagy Ostyát a történelem végén majd a feltámadt Krisztus Lelke változtatja át.

Szabó Ferenc