Eucharisztikus Világkongresszus – Az ifjúság napja

Kitekintő – 2016. január 29., péntek | 11:46

Az 51. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ötödik napján, január 28-án, csütörtökön délután kezdődött az ifjúsági nap, amely a péntek hajnalban 4 órakor bemutatott szentmisével ért véget. Török Csaba teológus helyszíni tudósítását olvashatják.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ifjúsági nap első részét a Lapu-Lapu szigeti Hoops Dome-ban tartották. Az első órában Robert Barron Los Angeles-i segédpüspök, a papnevelő intézet rektora tartott lendületes katekézist. Ennek témáit az ifjúság workshopokban dolgozhatta fel. Az első blokk lezárulta után hosszabb szünetre került sor, mivel a résztvevők – az eredeti tervek szerint – átvonultak volna a Manadue Cityben (Cebu agglomerációjának egy városa) található Mandani Baybe. Erre azonban nem került sor, mert a hét eleji esőzések annyira feláztatták ott a szabadtéri éjjeli virrasztásra kijelölt terepet, hogy az használhatatlanná vált. Így a fiatalok végig a Hoops Dome-ban maradtak.

„Csak egy valódi szomorúság van az életben. Az, ha nem vagy szent.
Ha nem vagy az az ember, akinek Isten hívott, hogy legyél.”

Eközben a magyar küldöttség második turnusban érkezett tagjai – Erdő Péter bíboros vezetésével – meglátogatták a belvárost, és felkeresték a Santo Niño-bazilikát is. A delegáció este egyesült újra, amikor megtekintették az Ayala Centerben felállított szabadtéri színpadon a San José–Recoletos egyházi egyetem fiataljainak The Mystical Body (A misztikus test) című előadását. Az ifjak arra tettek kísérletet, hogy több tematikus tablón bemutassák az egyházat – zenével, énekkel, színgazdag jelmezekben, szemet gyönyörködtető táncokban. Megelevenedett Cebu és a Fülöp-szigetek megtérésének története, az irgalmasság testi cselekedeteit végző közösség, a győzedelmes, a szenvedő és a zarándok egyház közössége, a minden földrészt magába ölelő katolicizmus. Az egyetemisták mellett szerepet kaptak a Cebui Gyermekalapítvány, a Rákellenes Alapítvány és a Sisters of Mary (Mária Nővérei) rend iskolája által támogatott kisgyerekek is.

A magyar csoport ezután az esti órákban a haladást kifejezetten megnehezítő cebui dugón átverekedve magát a Lapu-Lapu szigetre ment, az ifjúsági virrasztásra. A Hoops Dome környéket teljesen belakták a fiatalok: sátrakat állítottak a messzebbről érkezetteknek, a csarnok előtti tér fényárban úszott. Mintegy 3800 filippínó kamasz és egyetemista gyűlt össze (az éjszakai virrasztáson a magyarok voltak az egyedüli nem filippínók, így nagy érdeklődést keltettek).

Kezdésként Paul Ponce zsonglőrbemutatóját nézhették meg a résztvevők, majd a háromgyerekes, argentin származású artista apuka és családja tanúságtétele következett. Ez fő vonalaiban hasonlított a kongresszusi csarnokban korábban elmondottakhoz, itt azonban nagyobb figyelmet nyert a szerelem, az udvarlás, a tisztaságban megélt jegyesség. A megszólaló helyi fiatalok elmondták a körbeadott mikrofonba, mennyit jelentett nekik egyik-másik gondolat (például, hogy meg kell tanulni áldozatot hozni akkor is, ha annak nincs közvetlen, azonnali eredménye). Egy fiú úgy fogalmazott: eddig nem hitt az igaz szerelemben, de most már igen.

Ezután Cebu szeptemberben szentelt új segédpüspöke, Oscar Jaime Llaneta Florencio vezetésével szentségimádásra került sor. Imák, énekek, szentírási olvasmány, könyörgések, elmélkedés és csönd váltották egymást. Végül eucharisztikus körmenetet tartottak a csarnokban, amely szentségi áldással zárult.

Az éjszaka hátralévő részében zenés imák, csöndesebb idősávok váltották egymást. Közben alkalom nyílt szentgyónásra, illetve a szerzeteseknél beszélgetésre, tanácsadásra. Az ifjúsági nap péntek hajnali 4 órakor szentmisével zárult – ezt azonban már nem várták meg a magyarok, hiszen a kongresszus hatodik, pénteki napján is sok program, valamint esti szabadtéri szentmise és eucharisztikus körmenet várt a küldöttekre.

Fotó: 51st International Eucharistic Congress 2016/Facebook; Palánki Ferenc

Török Csaba/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria