Európa zarándoknépe – Beszélgetés Kuzmányi István zarándoklatvezetővel

Nézőpont – 2024. július 17., szerda | 20:00

Kuzmányi István diakónus, a Magyar Kurír és az Új Ember igazgató-főszerkesztője, zarándoklatvezető, zarándokkönyvek szerzője. A nagy közös Európa-élmény ünnepi alkalmainak tartja a zarándoklatokat, melyek ráébresztenek: a legfontosabb dolgok terén nemzetiségtől függetlenül ugyanolyanok vagyunk. Kiss Péter, a Kultúra.hu munkatársa készített vele interjút.

Az alábbiakban részleteket olvashatnak az interjúból.

– Az amúgy gyakran provinciálisnak, más országok viszonyairól, szokásairól, észjárásáról keveset tudónak tartott magyarok egy része, a zarándoklatokra szívesen utazók mélyreható ismeretekre tehetnek szert más népekről külföldön; igaz, specifikusakra: a vallásgyakorlatra, a spiritualitásra vonatkozókra. Engem például kezdettől meghatott és mindmáig elbűvöl a lengyeleknek a mienknél sokkal zsigeribbnek, mélyebbnek tűnő vallásossága. Az európai népek a zarándoklatok során megérthetik, hogy mit jelent az európaiság, annak megtapasztalása és önkéntelen elfogadása, hogy a különbségeink nem elidegenítenek bennünket egymástól, hanem éppen ezek révén tapasztaljuk meg a földrész kulturális gazdagságát és egységét. Zarándoklatvezetői élményei milyen felismerésekkel gazdagították e téren?

– Alapvető tapasztalatom, bárhol is járok Európában, hogy az igazán fontos dolgok terén egyáltalán nem különbözünk. Csak abban, ahogyan feldolgozzuk őket. Assisiben például a sekrestyés megkérdezte, hogy a miénk gyászmise volt-e, mert az énekeink hangulata, ritmusa alapján csak erre tudott következtetni. Bennük mintha több lenne az öröm és több a lezserség. A mediterrán térségben már az is szép, ha az asszisztencia két perccel a mise előtt megérkezik, miután mi már negyedórája ott tipródunk, és azt hisszük, hogy elmarad. Skandináviában azzal szembesültünk, hogy noha nincs kerítés meg függöny, a szomszédnak átszólni vagy az ablakán bekukucskálni a legsúlyosabb udvariatlanság. Aki útra kel, gyorsan megtapasztalja, mennyire színes az európai szőttes, akár képzőművészetről, akár gasztronómiáról van szó. Litvániában roppant erős az orosz, majd szovjet megszállások emlékének traumája, amikor a templomokból raktárat, sportcsarnokot vagy lőteret csináltak. Vilniusban döbbenten konstatáltuk, hogy a ferencesek temploma mennyire rossz állapotban van, noha a rendszerváltás óta – amit ők felszabadulásnak neveznek – már sok-sok évük lett volna a helyrehozatalára. Amikor erre rákérdeztünk, azt válaszolták, hogy ők inkább a közösség építésére koncentráltak. A fővárostól körülbelül 220 kilométerre van a leghíresebb zarándokhelyük, a Keresztek hegye (valójában dombja), amely azoknak a litvánoknak állít emléket, akiket a cári, majd a szovjet időkben elhurcoltak, mert le akarták fejezni a litván elitet, és üldözték a katolikus hitüket gyakorlókat. A több mint százezer kereszt látványa rettentően megrázó. Ennek a kegyhelynek, amely a litvánok életében rendkívül fontos szerepet tölt be, az a különlegessége, hogy nem püspök vagy szerzetesek, esetleg földesúr kezdeményezte a létrehozását, hanem maga a nép.

(...)

– Melyek a magyar zarándokok legnépszerűbb európai úti céljai? Melyiket miért kedvelik, és hogyan alakult ki a rangsor?

– Fátima, Lourdes, Međugorje, Csíksomlyó és Róma a legnépszerűbbek. A zarándokutak első, ismerkedő alkalmán mindig megkérem a résztvevőket, hogy mondják el, miért keltek velünk útra, mit várnak a héttől. Akikkel Lourdes-ba megyünk, azok leggyakrabban gyógyulni szeretnének, testi és lelki bajokból egyaránt. Međugorjéban családi-baráti konfliktusokra keresnek gyógyírt, Fátimába és Rómába a többség nem személyes üggyel, hanem általánosabb, magasztosabb imaszándékokkal, például a földrész békéje iránti vággyal érkezik, Csíksomlyóban pedig a nemzeti összetartozás megélésének vágya erősen keveredik a vallási ünneppel. Amikor Székelyföldre indulunk, néha szólok, hogy nem skanzenbe megyünk, ezért legyünk nyitottak a helyiek valóságára, hallgassuk meg őket, és ne kifizetett szolgáltatásként tekintsünk a táncukra, a pálinkázásra, mintha indián rezervátumban lennénk. Szerencsére mivel legtöbbször helyi családok szállásolják el a zarándokokat, a hamis romantika helyett általában a realitások is szóhoz jutnak.

Sokakban csak egészen általános kép él a zarándoklatról és zarándokhelyekről, például annak nyomán, hogy a településük templomában lourdes-i barlangimitáció vagy fátimai oltár van. Mások hallanak-olvasnak valamit, és annak nyomán megmagyarázhatatlan vágy ébred bennük valamelyik kegyhely iránt, aztán évekig gyűjtögetik a pénzt, hogy egyszer végre elutazhassanak oda.

Az én feladatom pedig az, hogy „helyzetbe hozzam” őket: mindent megmutassak, ami történelmi és kulturális értelemben körülöleli a csodát.

Elvigyem őket például a jelenések barlangjába Lourdes-ban, és elmondjam nekik, hogy Bernadette családja a legszegényebbek közé tartozott, és a jelenések idején a helyi börtönben, egy vizes, komfort nélküli, húsz négyzetméter körüli szobában élt. És hogy a kislány az első jelenés napján rőzsét szedni ment, mert félő volt, hogy megfagynak. Az Isten a szegényekhez, egyszerűekhez, eszköztelenekhez jön el. Hanna hálaéneke az Ószövetségben, Sámuel első könyvében éppúgy erről szól, mint Máriáé Lukács evangéliumában. A fátimai látnok gyermekek is nagyon szegények és az akkori Portugália kétharmadához hasonlóan írástudatlanok voltak.

Az interjú teljes terjedelmében ITT olvasható.

Kuzmányi István Fatima című kötete – mely Magyar Kurír és a Via Sacra Zarándok Utazási Iroda együttműködésével megjelenő zarándokútikönyv-sorozat része – megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 9–18 óráig), vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

Forrás: Kultúra.hu

Fotó: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria