Evangelizáció és közelség a migránsokhoz – Leó pápa utazása az Európa előtt álló kihívások világába

A hétnapos utazás, amit XIV. Leó pápa tesz Spanyolországban, amely a fővárosba, Madridba, majd Barcelonába, végül pedig a Kanári-szigetekre vezet, zarándoklat az Európa előtt álló kihívások központi helyeire. Még pontosabban: olyan út, amelynek három állomása összegzi az egyház előtt álló nagy kihívásokat az öreg kontinensen.

A törökországi és libanoni utat – amely mély ökumenikus jelentőséggel bírt, valamint a béke szolgálatában állt egy olyan földön, a cédrusok országában, ahol az elmúlt hónapokban pusztító konfliktus szabadult el és zúdult a lakosságra, amelyet az izraeli bombázások sújtanak –, a Monacói Hercegségbe tett villámlátogatást, valamint az áprilisi, négy afrikai országot érintő, tizenegy napos utat – azt a missziós zarándoklatot, amelyet XIV. Leó eredetileg pápasága első útjának szeretett volna – követően Péter utóda a spanyol társadalommal találkozik, amely egy erősen polarizált európai társadalom.

Az első állomást, Madridot meghatározza a parlament tagjaival való találkozás: fontos alkalom, hogy emlékeztessen arra, milyen szemlélettel tekint az egyház a politikára és a közjóért vállalt szolgálatra. Olyan tekintet ez, amely ma már távol áll mindenfajta politikai összefonódástól, ugyanakkor attól is, hogy a keresztény hitet a világi ideológia által kívánatosnak tartott módon pusztán magánüggyé redukálja.

Távol áll a politikai összefonódástól, mert

az egyház, hogy önmaga lehessen és hirdethesse az evangéliumot, nem támaszkodhat és nem is szabad támaszkodnia a hatalomra, olyan kapcsolatok kialakításával, amelyek végül elhomályosítják küldetését.

Távol áll attól is, hogy mindent belső kérdésnek, magánügynek tekintsen (intimizmus), mert a hit megtestesült valóság, és a keresztények arra kaptak meghívást, hogy az evangéliumról konkrét elkötelezett cselekvésük által tegyenek tanúságot, hogy emberibbé, igazságosabbá és a legelesettebbek iránt figyelmesebbé tegyék a társadalmat.

A spanyol egyház, amely arra hivatott, hogy a polarizációk és szembenállások korában polifón egységről tegyen tanúságot, az elmúlt évszázadban az egész ibériai néppel együtt átélte a polgárháború drámáját, és egyes sebek még ma sem gyógyultak be teljesen.

Hogyan lehet ma hirdetni az evangéliumot egy olyan társadalomban, amelyet mélyen áthatott a keresztény hagyomány, formálta az identitását, de amely ma egyre inkább szekularizálódik?

Ez az a kérdés, amely végigkíséri a római püspök egész zarándokútját.

Barcelonában a lenyűgöző Sagrada Família-bazilikában tett látogatás – amelynek alkalmával a pápa felavatja a Jézus Krisztusnak szentelt legmagasabb tornyot – rejti az egyik lehetséges választ:

a szépség nyelvén keresztül.

Az egyház mindig is a művészet, különösen pedig a képi ábrázolás nyelvén is szólt minden emberhez. Az évszázadok során megszámlálhatatlan katekézist közvetítettek a freskók, mozaikok és szobrok. A Sagrada Família, amely egy száz évvel ezelőtt elhunyt, ma pedig már a szentté avatás útján járó katalán építész hitének és géniuszának gyümölcse, a szépség nyelvezetének erőteljes példája: aki a bazilikát szemléli, utazást tesz általa a keresztény hit lényegében. Antoni Gaudí tanítása ezért rendkívül időszerű, különösen korunk és Európa számára, ahol a hit családon belüli átadása gyakorlatilag megszakadt, és ahol az első evangelizáció többé nem tekinthető magától értetődőnek.

Az utolsó állomás a Kanári-szigetek és Tenerife, hogy kézzelfogható közelségbe kerüljön a migránsok által megélt dráma. Ők ugyanis, ha túlélik az átkelést, Európa kapuján kopogtatnak, jóllehet az öreg kontinens gyakran nem kezeli összehangoltan és szervezetten ezt a válsághelyzetet, magukra hagyva a leginkább érintett országokat, amelyek közé kétségkívül Spanyolország is tartozik.

Köztudott, hogy a Kanári-szigetekre már Ferenc pápa is szeretett volna ellátogatni, és ezt most utóda valósítja meg. XIV. Leó tavaly októberben tette közzé a Dilexi te (Szerettelek téged) kezdetű apostoli buzdítását, amely még az előző pápaság alatt megkezdett munka gyümölcse. Ebben a dokumentumban hangsúlyozta azt a kapcsolatot, amely Krisztus szeretete és aközött áll fenn, hogy meghívást kapunk arra, hogy odaforduljunk a szegényekhez, a peremre szorultakhoz, a szenvedőkhöz, valamint az evangéliumban Jézus által említett „idegenekhez”.

A Magnifica humanitas enciklikában Leó pápa arra kér, hogy „más nézőpontot sajátítsunk el:

alulról szemléljük a világot, a szenvedők szemével, ne a nagyok látószögéből; a történelmet a kicsinyek tekintetével nézzük, ne a hatalmasok perspektívájából; a történelmi eseményeket az özvegy, az árva, az idegen, a megsebzett gyermek, a száműzött és a menekülő ember nézőpontjából értelmezzük”.

A Kanári-szigeteki állomás tehát a legutolsók szenvedésének eleven valóságába lép be, és evangéliumi tanúságtételre hívja a keresztényeket. Ugyanakkor mindenki felelősségére is emlékeztet: arra, hogy emberek maradjunk.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Magyar Kurír