Évzáró és díjátadó a gyulafehérvári Erdélyi Magyar Egyházirodalmi Iskolában

Külhoni – 2021. június 15., kedd | 18:20

Június 13-án tartották meg a gyulafehérvári papnevelő intézetben működő, 1878-ban alapított, Szalézi Szent Ferencről nevezett Erdélyi Magyar Egyházirodalmi Iskola (EMEI) évzáró ünnepségét az intézmény dísztermében, amelynek keretében Kovács Gergely érsek átadta az általa alapított ösztöndíjat a szeminárium egyik ötödéves kispapjának.

A papnövendékek tanulmányaikon túli önképzését, tevékeny közösségi szerepvállalását szorgalmazó iskola idén is különböző szakosztályokba szervezte a szeminaristákat, akik ebben a tanévben a járványügyi korlátozások miatt leginkább a második félévben fejtették ki tevékenységüket, megtartva szokásos ünnepi előadásaikat.

Ferencz Egon József negyedéves kispap, leköszönő elnök beszédében hangsúlyozta, hogy bár nehézségek árán, de az EMEI-nek idén is a korábbi hagyományok mentén sikerült működnie: különböző témaköröket feldolgozva tartottak négy előadást.  A tavaly decemberben meghirdetett Szent József-évhez kapcsolódva a Boldogságos Szűz Mária jegyeséről szóló előadást a legtudományosabbnak, a hivatás témáját taglaló előadást pedig a legkreatívabbnak minősítette a zsűri; a családnak szentelt, az Amoris laetitia megjelenésének ötödik évfordulója alkalmából meghirdetett családévhez kapcsolódva az apostoli buzdítást bemutató előadást találták a legaktuálisabbnak, a Ferenc pápa csíksomlyói látogatása évfordulója alkalmából tartott előadást pedig a legszemélyesebbnek.

Az EMEI elnöke mellett a vezetőség tagjai is beszámoltak az elmúlt tanévről, majd díjazták a szakosztályok tevékenységét.

Az évzárón jelen volt Kovács Gergely érsek is, aki ezen az ünnepi eseményen adta át az általa februárban, püspökké szentelésének első évfordulóján alapított ösztöndíjat, amelyet évről évre egy-egy ötödéves kispapnak ad át önként vállalt iskolán kívüli tevékenységéért, akit az ösztöndíjszabályzat értelmében egy papnövendékekből és elöljáróikból álló bizottság választ ki és terjeszt elő díjazásra a főpásztornak.

A bírálóbizottság tagjaként László Zsolt diakónus méltatta az idei ösztöndíjast, Bőjte Csongor diakónust.

Az érsek ünnepi beszédében megköszönte a szeminaristák és a leköszönő EMEI-vezetőség elkötelezett munkáját, amelyet tanulmányaik mellett végeztek, továbbra is kitartó munkára biztatva őket. A főpásztor büszkeségének adott hangot, hogy buzgó és lelkes, erős közösséget tudhat magáénak, ahol kispapok és elöljáróik egyaránt elkötelezettségükről tesznek tanúságot.

Kovács Gergely érsek díszoklevéllel adta át az ösztöndíjat Bőjte Csongornak – kiemelkedő szorgalmáért, odaadásért, elkötelezettségéért.

Forrás: romkat.ro; seminarium.ro

Fotó: Nagy Emil/seminarium.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria