„Ez az a nap!” Veszprémben

Kultúra – 2023. március 2., csütörtök | 16:46

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében rendezik meg április 15-én a Veszprém Arénában az Ez az a nap! 2023 – a Hit című keresztény könnyűzenei koncertet, melyen Oláh Gergő, az Új Forrás, a Hanna Projekt és a világszerte ismert Michael W. Smith is színpadra lép.

Michael W. Smith a keresztény zenei és dicsőítő élet egyik meghatározó alakja. Népszerű albumai mellett három Grammy-díjat és 45 Dove-díjat tudhat magáénak. Számos magyarul is jól ismert dal fűződik a nevéhez; énekei által sokan kerültek közelebb Istenhez, megtapasztalva szeretetét, kegyelmét, erejét.

Oláh Gergő 2012-ben mint az év felfedezettje megkapta a Bravo Otto-díjat, és az X-Faktor első helyezettje volt a legtöbb közönségszavazattal. Ma már az ország egyik legjobb előadójaként tartják számon. 2016-ban Szikra díjjal ismerték el zenei tevékenységét.

Az Új Forrás zenekar bibliai világnézetet magáénak valló együttes; zenei stílusuk az úgynevezett etnogospel. Dalaikat a zenekar alapítója és vezetője, Pálhegyi Dávid szerzi. Isten magasztalásához magyaros jellegű örömzenét hangszerelnek.

A Hanna Projekt vezetője, Polereczki Hanna évek óta rendszeres fellépője az „Ez az a nap!” rendezvényeknek. Zenekarával együtt fő célja az, hogy az élet valódi értelme, Isten és az Ő szeretetének mindent elsöprő ereje az emberek szívében teret kapjon.

A szervezők szeretettel várnak minden régi és és új érdeklődőt e különleges élményre  április 15-én a Veszprém Arénában.

Jegyek a Broadway jegyirodában kaphatók. A rendezvényre az ország bármely pontjáról kedvezményes jegy váltható a MÁV járataira. Részletek IDE kattintva olvashatók.

Forrás és fotó: ezazanap.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria