A székesegyházban Szent Gellért ereklyéjének jelenlétében mutatott be koncelebrált szentmisét Spányi Antal megyéspüspök mintegy ötszáz pedagógus részvételével. A szertartáson a tatabányai kórus látta el a zenei szolgálatot.
Szent Gellért nemzetünk nagy pedagógusa. Életének példája, tanítása egy évezreden után is jelen van a magyar keresztény kultúrában
– fogalmazott a főpásztor. „Szent Gellértet csontereklyéje előtt kérjük, imádkozzon értünk, hogy képesek legyünk mi is ezt az ezeréves hagyományt megfelelő, mai formában képviselni, lelkünkben hordozni és továbbadni. Továbbadni úgy, ahogy Gellért is tette Imre herceg és mások felé.”
A főpásztor visszatekintett azokra az időkre, amikor nem lehettek egyházi oktatási intézmények hazánkban, csak néhány rendi fenntartású katolikus gimnázium működhetett. Felidézte hívő tanárát, aki, bár nem beszélhetett róla, de lelkének tisztaságával és jóságával, szeretetének egyszerűségével és igazságával közvetítette a krisztusi hit lényegét.
„Valójában a munkánk igazi gyümölcse, eredményessége azon múlik, hogy mi van a lelkünkben és mi van a szívünkben. Fontos, hogy a lelkünkbe értékeket fogadjunk be. A világ ezerféle módon és hihetetlen erővel árasztja az értéktelenséget, és elhiteti, hogy ez kell ma a modern embernek.
Értékeket kell találni, hordozni, kipróbált, a kereszténység által igazolt értékeket, az emberséget nevelő értékeket.
És legyen a lelkünkben igazi szeretet, amely nemcsak érzelmekkel fordul a másik felé, hanem elsősorban felelősséget vállal a másikért. A diákokért, a ránk bízott gyermekekért, akik remélhetőleg majd fölfedezik bennünk az emberséget, a lelki értéket, a tisztességet. Ha érezzük ezt a felelősséget, bármi is a feladatunk az iskolában, akkor képesek leszünk ezeket az igaz értékeket nemcsak őrizni, hanem továbbadni másoknak. Szent Gellért közbenjárására Isten Szentlelke segítsen bennünket, hogy ezeket az értékeket megértsük, megéljük, és sikerrel tudjuk átültetni a ránk bízott lelkekbe!” – hangzott el a beszédben.
Sokéves hagyomány, hogy Szent Gellért napján a Székesfehérvári Egyházmegyében is köszöntik a pedagógusokat és azokat a papokat, akik iskolabiztosként végzik szolgálatukat a katolikus oktatási intézményekben.
A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban folytatódott ünnepségen Szalma István, a székesfehérvári Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság (EKIF) elnöke jelentette be az idén Szent Gellért-díjjal kitüntetett pedagógusokat. Az elismeréseket a megyéspüspök adta át.
A Szent Gellért Érdemérem ezüst fokozatát vehette át Fiedlerné Leitner Annamária, a móri Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola matematika–informatika–kémia szakos tanára; Nagyné Karch Mónika, a tatabányai Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola matematika szakos tanára; Engerth Jánosné, a piliscsabai Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanítója; dr. Lovasné Báder Katalin, a bicskei Szent László Általános Iskola matematika szakos tanára és Fülöp-Pusztai Pupos Miklós, az érdi Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium tanítója.
A Szent Gellért Érdemérem arany fokozatában részesült Dózsa István plébános, egyházmegyei vagyonkezelő.
Az egyházmegye 22 oktatási és nevelési intézménye idén különleges meglepetéssel készült a megyéspüspöknek. Fotógalériával mutatták be iskolájuk életének, fejlődésének, bővítésének állomásait, mérföldköveit, amelyek Spányi Antal főpásztori szolgálata alatt valósultak meg. Így köszönték meg a püspök nagyszabású terveinek beteljesülését a Székesfehérvári Egyházmegye iskolarendszerének kialakításában.
Spányi Antal püspök köszönetet mondott a pedagógusoknak a nagy felelősséggel és fáradsággal végzett munkájukért, és azt kívánta nekik, hogy örömmel tudják gyakorolni hivatásukat Isten áldásával továbbra is a mindennapokban. Kifejezte kívánságát, hogy a teremtő, gondviselő Isten legyen benne abban, ami ezekben az intézményekben történik, „ahogy hitelesen bemutatjuk keresztény kultúránkat, a keresztény magyar hagyományokat, ahogy tanítjuk a tantárgyat, ki-ki a maga szakterületén”. „Ahogy próbáljuk a gyerekekkel együtt járni azt az utat, amelyben mindig az Isten felé közeledünk, nagyon fontos dolog nemzetünk számra. Szívből kívánom, hogy ez a munka, amit végeznek, ne csak fárasztó, nehéz munka legyen, hanem olyan legyen, amelyben mindennap örömet is találnak. A Jóisten áldása és kegyelme legyen mindnyájukon, örömben és egészségben végezzék tovább a szolgálatukat.”
Szöveg: Berta Kata
Fotó: Nagy Anikó
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria







