Ezüstmiséjét ünnepelte Csicsó János angliai magyar főlelkész Londonban

Külhoni – 2024. július 10., szerda | 16:25

Július 7-én Londonban gyűltek össze az angliai magyar ajkú katolikus közösség tagjai, hogy a Szent István Ház Mindszenty termében lelkipásztoruk, Csicsó János pappá szentelésének 25. évfordulóját ünnepeljék, és hogy vele együtt szentmisében adjanak hálát az elmúlt negyedszázad kegyelmeiért. A szentmise szónoka Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök volt.

Csicsó János papi jelmondata János evangéliumából való: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket.” (Jn 15,16) – ebből a gondolatból indult ki szentbeszédében Kiss-Rigó László szegedi püspök.

Emlékeztetett: a papi hivatás prófétai küldetés is egyben. Számos nehézségbe, leküzdendő akadályba ütközhetnek azok, akik erre a feladatra kapnak meghívást, de sok öröm is szegélyezi ezt az utat. Ami a legfontosabb: minden körülmények között, bárhová vetődjünk is a világban, hűen közvetíteni kell Jézus Krisztus üzenetét és átadni az evangéliumi örömöt.

Az ünnepi eseményen jelen volt Magyarország londoni nagykövete, Kumin Ferenc és Palóczi Péter rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, előbbi Magyarország nevében köszönte meg a külhoni papi szolgálatot, Tarcsay Péter történész Erdő Péter bíboros, prímás jókívánságait tolmácsolta, melyeket levélben küldött el, Salánki István, a londoni magyar református gyülekezet lelkésze pedig gyülekezete nevében köszöntötte Csicsó János atyát.

Végül Korpos Attila az 1954-ben magyar emigránsok kezdeményezésére alakult Angliai Római Katolikus Magyarok Egyesülete (ARKME) titkáraként a karitatív szervezet gratulációit adta át.

A szentmise után szeretetvendégséggel várták a meghívott vendégeket és a Londonból és környékéről, Lutonból, South Croydonból, Cambridge-ből és Nottinghamből érkezett híveket.

*

Csicsó János atya a moldvai Bákóban (Bacău) született 1971. november 12-én. Teológiai tanulmányait Pécsett végezte, pappá is Baranya megye székhelyén szentelte Mayer Mihály akkori főpásztor 1999. június 19-én. Felszentelése után először Bikalon látott el segédlelkészi feladatokat, később Beremenden lett  plébános, ahol a Szent Mihály-templom felújításában is aktív szerepet vállalt.

A brit fővárosba 2011 nyarán érkezett meg a Pécsi Egyházmegyéből; azóta szívvel-lélekkel szolgálja az angliai magyar ajkú katolikusokat, magyar nyelvű szentmisét mutat be London, South Croydon, Bristol, Luton városában, illetve Cambridge-ben. Emellett számos lelki és kulturális programot szervez az Angliában élő magyarok örömére, akik többször jártak már zarándoklaton például Csíksomlyón és Skóciában. János atya közvetett módon az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeibe is aktívan bekapcsolódott, elsősorban a magyar, valamint az angol nyelvet beszélő hívek közötti hidak építésén fáradozva.

Forrás és fotó: Magyarok Nagyasszonya Angliai Magyar Római Katolikus Főlelkészség/Magyarország Londoni Nagykövetsége

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria