Faluk, mezők, temetők plasztikája – Olasz Ferenc fényképei a Műcsarnokban

Olasz Ferenc könyve pont ilyen, ezért mindenképpen hiánypótló volt a megjelenése idején. Ha belelapozunk, csupa fekete-fehér képet látunk, melyek központi alakja: Krisztus.

A fotókat hosszabb-rövidebb szövegek szakítják meg, olvashatunk itt bibliai idézeteket, részleteket a Zsoltárok könyvéből, s jó néhány helyen Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós gyűjtése nyomán fellelt archaikus népi imádságokat is. A képeken Krisztus-szobrokat, kálváriákat, piétàkat, kopott útszéli kereszteket, gyakran csak töredékeket szemlélhetünk meg rendkívüli közelségből. Jellemző a lényegre összpontosító képkivágás, az anyagszerűség hangsúlyozása, a kőfaragás részletgazdagsága. Olasz Ferenc valóban közel ment a fényképezni kívánt motívumokhoz, nem sajnálta a fáradságot, ha kellett, kivárta az optimális fényviszonyokat, és csak azután exponált.

Most azonban nem pusztán Olasz említett könyvéről beszélünk, hanem az azóta készített fényképeiről, vizuális meglátásairól is, melyekkel a Műcsarnokban rendezett kiállításán ismerkedhetünk meg. Sokszínű képek ezek, nem csak fekete-fehérek, s a tárgyakon, szakrális szobrokon kívül megjelenik itt az ember is.

Nem véletlen a kiállítás címe: Arcodat keresem. Amint a tárlaton megtudhatjuk: „Az itáliai származású bencés apát, Canterburyi Szent Anzelm (1033–1109) legismertebb művéből, a Proslogionból való, amely éppannyira ima, mint Isten arcának megismerésére vonatkozó vágyának kinyilatkoztatása. Olasz Ferenc címválasztása bölcseleti szemléletű istenkeresésének meghatározása, tulajdonképpen a tevékenységének természetes leírása. Minden fényképe portré, amennyiben megőriz valamit, ami a távollevőt jelenvalóvá teszi.”

Az első teremben idős falusi emberek portréi fogadják a látogatót. Sarolta néni Alsópáhokon magába roskadva ül a mezőn, egy földön fekvő létra társaságában. Egy másik képen Piroska nénit láthatjuk egy virágzó fa előtt, valószínűleg a saját kertjében. A képek Olasz Ferenc korai időszakában, 1966-ban készültek. Szántó (Döme) Jóska néz szembe velünk egy másik fényképről, mintha csodálkozna a messziről jött fotográfus láttán. Egy merész képkivágású fotón Piroska néni barázdált, ráncos kezei láthatók. Az emberi arcot vagy kezet gyakran hasonlítják öreg fatörzshöz, s ha jól megnézzük ezt a képet, beláthatjuk: nem véletlenül.

„Olasz Ferenc az 1970-es évek óta fényképezi a magyarlakta településeken még fellelhető spirituális örökségünk tárgyi emlékeit. Az egri tanárképző főiskola, majd a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar–történelem szakának elvégzése után fiatal tanárként kezdett fényképezni. Jó ismerősei, szomszédai, Alsópáhok idős lakói voltak az első portréalanyai, majd a házuk, udvaruk, a falu szélén álló kőkeresztek, a bádog Krisztusok és Máriák. Innen bontakozott ki küldetésként felfogott fotográfusi vándorútja. Munkásságát nem határozza meg tudatos dokumentarista program, intuitív úton közelít a képhez, a hangulatok és érzések vizuális megjelenítésének lehetőségeit keresi. Képei az egykori társadalmi és természeti környezet utolsó pillanataiban még létező értékeinek fontos lenyomataivá váltak. Napjainkra számos vallási népszokás feledésbe merült, és elvesztette eredeti, közösségformáló vagy hiterősítő funkcióját. Van olyan település, ahol csak egyetlen szakrális kisemlék, szobortöredék maradt fenn, és ez mint kulturális örökség válhat a közösségi emlékezet hordozójává” – olvashatjuk a kiállításon.

Ha továbbmegyünk a kiállítótérben, egy képpárhoz érkezünk. Az alsópáhoki, hajlott hátú Matyi Mári néni fekete fejkendőjében úgy néz ki, mintha imára kulcsolt kézzel éppen a templom felé araszolna. A másik fényképen szobrocskát láthatunk egy angyalról, aki hasonló testtartásban guggol a hóban.

A kiállításon viszonylag nagy méretű képeket mutatnak be, így a részletek is jól kivehetők. A székelykapuknál a fa erezete, az idők folyamán megkopott faragás is remekül kivehető.

Különös, szürreális fotó a Krisztus a hóban című. Az óriási, négyzetes alakú képen csak a korpusz látszik, egészen kicsiben. Mintha semmi sem tartaná a Megfeszítettet – valóban Isten kezében vagyunk.

Olasz Ferenc színes fényképei közül kiemelkedik a váci kálvária. Az ellenfényben lévő három kereszt, jobbra a lomb nélküli fa, a háttérben a sötét felhők valódi romantikus hatást keltenek.

„Ha a szemlélő tiszta szemmel nézi a provinciális művészet és a népművészet e köztes területének szobrászati emlékeit, hallatlanul ízes plasztikai világ tárul fel előtte: lapidárisan egyszerű és tiszta formák, és a fájdalomnak egyszerűségében is megrázó kifejezése. A kompozíciós megoldások természetszerűen követik az egyházi művészet évszázados alakulása során létrejött típusokat, de a sablonokon belül friss, egyéni invenciók, az újra rátalálás öröméből fakadó megoldások láthatók. E plasztikai gazdagságot fedezte fel Olasz Ferenc is a művekben, és örökítette meg felvételein. Nem hagyományos néprajzi tárgyfotókat vagy leíró jellegű szoborfelvételeket készített, hanem részleteket emelt ki, fénnyel-árnyékkal komponált, érezteti az anyagot – és mindezt nem a fotó szépsége kedvéért, hanem azért, hogy a felvétel segítségével a szobrok sajátos szépségére felhívja a figyelmet” – olvashatjuk Németh Lajos művészettörténész gondolatait a Mindörökké című könyvben.

Olasz Ferenc életrajzából tudhatjuk azt is, hogy 1970-től a Magyar Televízióban asszisztensként, szerkesztőként, majd a Filmművészeti Főiskolán végzett tanulmányait követően 1972-től 2002-ig rendezőként dolgozott. Első filmjét Fejfák címmel a református temetők sírjeleiről készítette 1973-ban. Az elmúlt évtizedekben több mint száz képzőművészeti, zenei, irodalmi filmet forgatott, melyek a Kárpát-medence művészetét mutatják be, a középkori Magyarország legszebb, kőbe faragott emlékeit, templomokat, s mindemellett kiváló alkotókat MS mestertől Csontvári Kosztka Tivadarig, Munkácsy Mihálytól Makovecz Imréig.

1975-ben kiadott Fejfák című első könyvébe Fejfáknak fejfa címmel Nagy László írt verset. Olasz Ferencnek azóta tizenöt további albuma jelent meg, és mintegy százhúsz kiállítása volt a budapesti Vigadó Galériától Krakkóig, Tihanytól Párizsig, Rómától Alsópáhokig. A mostani tárlaton megnézhetjük a Szent kövek. Középkori szakrális emlékek a Balaton-felvidéken című filmjét, melyet 2002-ben rendezett.

Olasz Ferenc munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. 2013-ban megkapta a Balázs Béla-díjat, 2016-ban Prima Primissima díjban részesült. A Magyar Művészeti Akadémiának 2013 és 2019 között levelező tagja volt, 2019-től rendes tagja. Érdemes művész, és nem utolsósorban Alsópáhok díszpolgára.

Műcsarnok-beli kiállításnak kurátora Tulipán Zsuzsanna volt, a kurátor asszisztense Nagy Anna Blanka. A tárlat grafikai tervezését és arculatának kialakítását Kludovácz András végezte.

Az Arcodat keresem. Olasz Ferenc fotográfiái című kiállítás január 18-ig tekinthető meg a Műcsarnokban.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. január 4-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.