Farkas a báránnyal, párduc a gödölyével – Juhász Anikó Húsfüstölő című verséről

Juhász Anikó legújabb kötetében (Háború, fénylabdák alkonya, Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024) a háború motívuma köré épül a versek figyelmi rendje. Erő és erőszak, élet és halál, nyelv és metafizika viszonyát vizsgálja a könyv; erre a cikluscímek is utalnak: I. Háború, halálmetszetek, II. Víz, hullámtövis, III. Nyelvhajók, technika.

Az alábbi, rövidebb darab jól példázza a verseskönyv egészének formanyelvét és látásmódját:

Húsfüstölő

A húsfüstölőben tartósabb
a múlt, a rénszarvas
mellé a farkas is befér,
nyugodtak, nem
mérik folyton a távolságot;
haláluk van,
már nem kérnek
mellé életet,
nem halmoznak rá
semmit, a teljességet
csak megbontanák.

Az élelmiszer tartósításának módja-helyszíne adja a vers címét (mely az állatáldozat hagyományát is elénk villantja), a szövegben pedig soráthajlások sodorják egyre tovább a figyelmünket. Az első sor („A húsfüstölőben tartósabb”) leíró jellege után a folytatás időmozzanata („a múlt”) absztrakt-filozofikus szintre emeli a versbeszédet. A rénszarvas és a farkas párosa a bibliai ígéretet idézi meg („Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kisgyerek is elterelgetheti őket.” – Izajás 11,6), ez a szakrális kontraszt azonban csak fájdalmasabbá teszi a tudatot, hogy élettelen lényekről van szó. Az idő és a tér egyaránt holt állapotban vesztegel („nem / mérik folyton a távolságot; / haláluk van”), az élettől megfosztott létezőkből a vágyak elevensége is kifoszlott („már nem kérnek / mellé életet”). Eszményien örök állapotnak mutatkozik az áldozati tárgyiasultság, de a vers hanghordozását elégiába forduló irónia hatja át. S ehhez még csak az sem szükséges, hogy a művet – ami kézenfekvő – emberi sorsokra vonatkoztassuk, allegóriaként vegyük számításba. A zárlat sortörése („nem halmoznak rá / semmit”) tagadó formában is a semmi motívumát nyomatékosítja; az utolsó másfél sor a teljesség képzetéhez a kiszolgáltatottság és jóvátehetetlenség keserűségét rendeli („a teljességet / csak megbontanák”). Ami más nézőpontból persze egy magasabb – érzelmektől, vágyaktól, szenvedéstől már nem háborgatott – létmód nyitányát is jelölheti…

A teljesség jegyében érdemes egy – tárgyválasztásában és megformáltságában is – hasonló jellegű szöveget idecitálnunk. Ebben a test és a lélek halál utáni sorsa fogalmazódik meg, miközben a „messze hullámzó / égi tető”-ig emelkedik a verstudat:

Halottmosás

Ahogy a halottról lemossák a
földi lét sárrögeit, s kiemelik
őt a városi lét zajából,
úgy készül a lélek is arra,
hogy tiszta, nagytollú
madarakra üljön,
s így közelítse meg
kvantumokra bontva a
messze hullámzó
égi tetőt.

Fegyelmezetten egyszerű mindkét szöveg, és célját makulátlanul betölti. Élettől búcsúzni s halál utáni életre készülni: olyan feladat, melyben érdemes kalauz lehet a költészet.

Elborítanának a tévedések és illúziók?

A vers igazságon kapja a szavakat.

Fotó: Cédrus Művészeti Alapítvány

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. május 4-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.