Farmati Anna SSS – Homa Ildikó SSS: Az Úr Lelke – ma is – betölti a földkerekséget

Kultúra – 2016. október 30., vasárnap | 14:00

A kötetben olvasható elmélkedések és imádságok a Szociális Testvérek Társasága alapításának 90. évfordulója alkalmából ünnepelt jubileumi évben, 2013 pünkösdjére készülve hangzottak el naponta a kolozsvári Szent Mihály-templomban, az esti szentmisék után.

A szövegek közzétételével a szerzők azt szeretnék, ha alapítójuk, Slachta Margit testvér gondolatai minél több emberhez eljutnának.

A két szociális nővér emlékeztet rá: Jézus tudta jól, hogy emberi gondolkodás szerint mennybemenetelekor űrt hagy maga után. Az emberek pedig ezt a hiányt szomorúsággal vagy éppen szenvedéssel élik meg, sőt lesznek ezen kívüli hiányaik, veszteségeik, ürességeik. Ezért ígéri meg Jézus már szenvedése és feltámadása előtt az új Vigasztaló, a Szentlélek eljövetelét. Az ígéret maga után vonja a várakozást. Előfordul, hogy a Szentlélek váratlanul és hirtelen nyilvánul meg az életünkben. „Közbelép, villámszerűen ad egy mentő gondolatot, egy vigasztaló vagy gyógyító élményt”, de ezt is csak akkor tudja megtenni, ha már valamikor várakoztunk rá. Vagyis, ha megvan bennünk az az általános belső magatartás, hogy „igen, bármikor jöhet hozzám a Szentlélek Úristen, mert fölismerem, mert igénylem a vele való találkozást, mert beismerem, hogy nélküle nem igazán boldogulok.”

A szerzők idéznek Jézus búcsúbeszédéből: „Ne nyugtalankodjék a szívetek…”. Krisztus olyan helyzetben mondta ezt, amikor az apostolok számára beláthatatlan és felfoghatatlan dolgok fognak történni, amikor egzisztenciális kérdések merülnek fel az életükben. Emberek ők is, és emberi módon gondolkoznak. „Sötétség, félelem tölti el őket: hova megy Jézus, mi lesz, ha meghal…”. Péter ebben a nyugtalan várakozásban háromszor is megtagadja Jézust. Hasonló helyzeteket mi is átélhetünk, annyi minden ad okot nyugtalanságra. Aki túlzásba viszi a nyugtalanságot, az aggodalmaskodást, az az ember már nem várakozik, mert nem arra gondol, aki érkezik, nem azzal foglalkozik, amit kapni fog, hanem csak önmagával, sokszor vallásos szlogeneket használ, ám ez mégsem a Léleknek tetsző várakozás. Az elmélkedések és imádságok írói hitünk egyik legszebb titkának nevezik, hogy a Vigasztaló Szentlélek, az igazság, a szeretet lelke az Atyától és a Fiútól származik, és ő, a Szentháromság harmadik személye az, „aki fenntartja az állandó kommunikációt és az egységet az Atya és a Fiú között.” Az Úr Lelke be szeretné tölteni a földkerekség emberi szíveit, de csak azokat tudja eltölteni és betölteni, akik helyet hagynak a számára.

A szerzők tényként állapítják meg, hogy hétköznapjaink tele vannak gondokkal, a munka, a megélhetés, a család gondjaival. Jézus arra hív minket, hogy „most ebben a rövid kis időben adjuk oda neki mindezeket.” A gondok mellett ott vannak a lelkesedéseink, az örömeink is, de ezeket is félre kell tennünk. „Isten lelke a teljesen üres szívekbe száll a legszívesebben, mert akkor teljesen betöltheti azokat, mindenféle keveredés nélkül.” Jézus biztosan elküldi nekünk a megígért Vigasztalót, és biztosan elkészíti nekünk a helyet az Atyánál. Amit cserébe kér, csak annyi, hogy addig az ideig, ameddig távol van, viseljük el a hiányát, „de ne keserűséggel, hanem a vágyakozás szelídségével.” Az ígéret szerint a Szentlélek az igazság lelke, aki elvezet minket a teljes igazságra. Amikor szabadok vagyunk a külső zajoktól, a fölösleges beszédtől, az események és a hírek keltette aggodalmaktól, meg tudjuk hallani a Lélek hangját. Még inkább így van ez, amikor szabadok vagyunk saját gondolatainktól, érzelmeinktől, emlékeinktől, amikor már nem kötöznek meg saját elképzeléseink, gyengeségeink és főleg bűneink.

Homa Ildikó SSS festménye

A Szentlélek megtanít bennünket különbséget tenni jó és rossz között, a tőle való igazságok és a hamis beszéd között. „Ő sohasem tanít bennünket szívünk mélyén olyasmire, ami nem egyezik meg a hivatalos tanítással.”

Kiemelik a szerzők, hogy a Szentlélek öröme, Isten fiainak igazsága „nem valamiféle érzéki kellemesség, fizikai vagy pszichikai összkomfort…”, hanem az emberi létezés, a megváltott létezés „komfortja”, ami abban áll, hogy a természetes veszély, aggódás, szenvedés letagadása nélkül „képes az ember derűsen gondolni a teremtő Atyára, a vele együtt szenvedő Fiúra – a szabadító, vigasztaló, gyógyító Lélek erejében.” A börtönben lévő Szent Pál például így buzdította a híveket: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Ismét mondom: örüljetek” (Fil 4,4).

A kötet szerzői rámutatnak: a ma embere számára nagy a kísértés, hogy az örömöt rögtön akarja, és a kellemesben, az élvezetben keresse, hiszen a világi életmód ezt sugalja. A Szentlélek viszont ennél sokkal többet és jobbat akar adni nekünk. „Talán több erőfeszítéssel megszerzett, de stabil, békét adó örömet, amely ott marad a szívünkben akkor is, ha fáradtak vagyunk, ha mindennapi gondjaink, konfliktusaink, feladataink vagy éppen a betegség börtönében vagyunk.” A Szentlélek kívánja vezérelni gondolatainkat, érzéseinket, szavainkat, cselekedeteinket, nem a felszínen, hanem lényünk és létünk legmélyéről. „Ha ez történik, ha képesek vagyunk Isten gyermekeiként örömben élni – ez az igazi fokmérője annak, hogy mennyire töltött el minket a Szentlélek.”

A Szentlélek-kilenced egyes részeinek a végén idézeteket olvashatunk Slachta Margittól. A Szociális Testvérek Társaságának megalapítója mély hittel vallja: „A természetfeletti világ csak a Szentlélek Úristen kegyelmével léphet be a lelkünkbe”.

(Verbum Kiadó, 2016.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Fotó: Merényi Zita

Kapcsolódó fotógaléria