Farsangzáró „dúsgazdagolás” – A Lázár-játék záróéneke Bukovinából

A dúsgazdag ember siralmát feldolgozó Istensegíts címmel fennmaradt egyházi éneket Bukovinában, Nagyvejkén jegyezte le Domokos Pál Péter 1955 nyarán. Az adatközlő Gáspár Simon Antal volt. A lejegyzett eredeti változatot, amely később Tolna megyében is felbukkant (1946–47-ben Tolna, Baranya és Bács megye kiürített német falvaiban mintegy tizenháromezer bukovinai székely kapott házat és földet), a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete (ZTI) őrzi Népzenei gyűjteményében.

Fotó: ZTI

Egyes templomokban a kántor így énekelte húshagyóvasárnap a dúsgazdag siralmát:

Ó, búlátott, sok kínvallott gyarló testem!
Mely nagy kínban, siralomban érted estem:
Éjjel nappal jajgatással magam csak vesztem süllyesztem.

Ó, hervasztó sok fonnyasztó nyavalyáim,
Engem vesztő s megemésztő nagy kínjaim,
Sokasodnak, szaporodnak szívmardosó skorpióim.

Ó, hol vagytok, hogy nem láttok, jó barátim?
Velem bánó s engem szánó jó rokonim,
Ó, szerelmes, édes, kedves, régi sok jóakaróim?

Ha látnátok, megszánnátok kínjaimat,
Varas békák, míg mardossák száraimat,
Ocsmány férgek húzzák, vonják, úgy szaggatják inaimat.

Áspis kígyók s rút skorpiók ujjaimat
Szopogatják, s úgy faldossák tagjaimat,
Nagy viperák, mint a kutyák, mind elrágják ajkaimat.

Megsiratom, nem óvhatom kezeimet,
Frissen lakott, kedven tartott tetemimet,
Jaj, mint zárják, hogy harapják disznó módra veséimet.

Örök kínra, rút halálra magát vetné,
Ó, mely nagy kár egy kis jóért így szenvedni,
Ezekkel a rút dögökkel mindörökké így kínlódni.

Ó, átkozott, kínra hozott igazságom,
Búra, jajra engem adott bujaságom,
Mert pokolban, sebes lángban, zártatok végmulatásim.

Ó, átkozott fösvény, sivár gazdagságom,
Kinccsel bélelt s jókkal teljes tárházaim,
Mint szántatok, s nem láttalak, hogy voltatok árulóim.

Vajha, lenne még köztetek én lakásom,
Jaj, nem szánnám titőletek megválásom,
Mert jobb volna bérészekkal, tarisznyával koldulásom.

Nem lehettek, nincs helyetek, immár, nektek,
Bárcsak együtt énvelem itt égnétek meg,
Sérelmeim, siralmaim, hogy ki nem nevethetnétek.

Ó, ha egyszer még kegyelem adattatnék,
Felfogadnám: soha többé nem vétenék,
Istenesen, nagy kegyesen, bizony, szent jámborul élnék.

Meg nem unnám az Istennek szent igéjét,
Megbecsülném bizony, annak a hirdetőjét,
Szívvel venném, nem gyűlölném Krisztusnak követőjét!

Az ének meghallgatható ITT.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Gyergyói DIA, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum Digitális Interaktív Archívuma

Magyar Kurír