Fazakas Márton apát: Méltóságteljes és megrendítő a légkör Róma utcáin

– Márton apát a közösségi oldalán osztott meg képeket arról, milyen élmények érik Rómában ezekben a napokban, amikor a világ Ferenc pápát gyászolja. Szerdán reggel átvitték Ferenc pápa holttestét a Szent Márta-házból a Szent Péter-bazilikába, ahol az emberek leróhatják kegyeletüket a koporsó előtt. Mit tapasztal a városban és a Szent Péter téren?

– A Szent Péter-bazilika környékén rengetegen vannak. Ugyanakkor mintaszerű a szervezés, mindenre figyelnek a hatóságok. Nagyon sok mentős, csendőr, rendőr van az utcákon, és olyan egyenruhások is, akiket még életemben nem láttam. Talán a katasztrófavédelem lehet, vagy más segítőszervezet. Az emberek nagyon szépen, elfogadóan viselkednek. Például amikor egy idős néni bemászott a korláton egy jó kilométernyi sort megspórolva, senki nem mondott neki egy rossz szót sem, épphogy csak nem szépen néztek rá a régóta várakozók.

Semmi jelét nem látni a katasztrófaturizmusnak, méltóságteljes, sőt megrendítő a légkör mindenhol Róma utcáin.

– Ön már bejutott a Szent Péter-bazilikába Ferenc pápa ravatalához?

– Tegnap tizenegy óra körül, ahogy vége lett a szertartásnak, kihelyezték a Szentatya holttestét, elég hamar le tudtam róni a kegyeletemet. Nem ebből az apropóból vagyok itt, egy tervezett úton veszünk részt. A szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium harmincéves. Tíz éve, a huszadik évfordulón is eljöttünk Rómába a tanári karral. Elhatároztuk, hogy a harmincadik évfordulón megismételjük a római utazást, melyet éppen erre az időpontra szerveztünk. A tanárainkkal és a rendtársaimmal együtt negyvennégyen vagyunk. A tegnap délelőtti várakozás közben a csoportunk tagjai nyilatkoztak a különböző hírcsatornáknak, ki-ki milyen nyelven tudott.

Tegnap este vacsora után visszamentem a térre, megrendítő volt a légkör. A hatóságok ismertették, meddig lesz nyitva a bazilika, de amíg ember volt a téren, beengedtek mindenkit a ravatalhoz.

– A Szent Péter téren teljes a csend, vagy imádkoznak, énekelnek az emberek?

– Is-is. Inkább a csoportokra jellemző, hogy elkezdenek imádkozni. Nem akarok hazabeszélni, de kicsit olyan a hangulat, mint Csíksomlyón, csak éppen nincsenek zászlók és csengők. Mindenki az oltár felé tart. A templomban sem sürgetik az embereket, meg lehet állni akár percekre is a ravatalnál. Nem noszogatnak senkit, mégis ütemesen halad a sor, mert mindenki tudja, hányan várakoznak még a téren. Semmi katonás vezényléssel nem találkoztam, csak finoman terelik a tömeget. Olyan Ferenc pápás az egész!

– Márton apát hogyan élte meg találkozásait Ferenc pápával?

– Háromszor találkoztam vele.

Egyszer még ki is cseréltük a pileólust, de ez nem volt szándékos: tiszteletből levettem az enyémet, ő pedig azt hitte, ki szeretném cserélni az övével.

Sokféle szálon kötődik az ember Ferenc pápához. Én nagyon szerettem a főpapi keresztjéről készült egy-két eurós másolatokat; hordtam is ezt a keresztet. Amikor 2018-ban az édesanyám meghalt, azt a keresztet tettem a kezébe, amelyet Ferenc pápával való első találkozásomkor viseltem. Úgy temettük el édesanyámat, hogy azt fogta, nem a rózsafüzért. Nagyon megérintett, amikor a Szentatya 80 évesen levetette a golyóvédő üveget a pápamobilról, és azt mondta: „Mit kell ezen csodálkozni? Hiszen úgyis meghalhatok…” Nem félt a haláltól, természetesnek tartotta, hogy egyszer véget ér az élet. Hiszünk benne, bízunk benne, hogy most a Jóistennel van. Remélem, odafentről is nagy támogatót kaptak benne a perifériára szorultak.

Sokszor mentünk hozzá azért, hogy kezet fogjunk vele. Ilyenkor mindig rögtön mondta: „Isten hozott!” Most hiányzott ez a köszöntés…

A Jóistennek ez volt a terve, ezt el kell fogadni. Isten nyugosztalja, járjon közben értünk, és imádkozunk, hogy az új pápa is legyen ilyen jó ember.

– A tanárok és a premontrei rendtársak számára milyen volt a ravatal elé járulni?

– Azt vettem észre, hogy elcsendesedett mindenki, amikor kijöttünk a bazilikából. Otthon nem találkozunk ravatallal, a halál ki van iktatva az életünkből. Ha valaki meghal, elviszik, és legtöbben a temetés napján a zárt koporsót látjuk. Vannak köztünk fiatalemberek, akiket nagyon megérintett Ferenc pápa ravatala, de mindenkin érezni lehetett a megilletődést, megrendülést.

A téren várakozók között sokféle ember van, nem feltétlenül hívő katolikusok. Még muszlim kendős asszonyokat is láttam a ravatalhoz menni, hála Istennek.

– Mekkorák most a sorok? Mekkora a tömeg Rómában?

– Ma reggel 9 óra előtt a sor vége az Ottaviano metrómegállónál volt, de úgy, hogy nem egyesével, hanem tízesével-húszasával várakoznak az emberek. A Szent Péter teret mindkét oldaláról meg lehet közelíteni, a tér két oldalán alakítottak ki sorokat. Legalább háromórás várakozásra kell számítania annak, aki be szeretne jutni a ravatalhoz. Az olaszos fejetlenségnek nyoma sincs – aki járt már Olaszországban tömegrendezvényen, ezt észreveszi. Már építik a kivetítőket a szombati temetésre; a nagy része már készen is van. Növekszik a tömeg Rómában, a zarándokok és a turisták olyan sokan vannak, hogy már a szomszéd falvakban is laknak. Beszéltem egy olyan csoporttal, akik tizenvalahány kilométerre kaptak szállást Róma határától.

– A városban hogyan emlékeznek Ferenc pápára?

– Az emberek kis megemlékezőhelyeket alakítottak ki gyertyával, virággal, Ferenc pápa fényképével. Tegnap le is fényképeztem egyet a Vatikánhoz közel, melyet egy hajléktalan ember készített. Itt hajléktalanok tisztelegnek Ferenc pápa előtt, azok, akiket olyan sokszor segített.

A pápa Krisztus földi helytartója. Most a legelesettebbek is megemlékeznek róla, imádkoznak érte, és nagy-nagy szeretettel vannak iránta. Hiányzik nekik már most. Szép gesztus ez azok részéről, akiket ő nagyon megszeretett és felkarolt. Ebből is látható, hogy minden mulandó, csak az a jó nem, amit teszünk.

Tulajdonképpen két világ találkozik most Rómában: a legkisebbek, legegyszerűbbek, legelesettebbek ott vannak az első sorban, hamarabb, mint a világ hatalmasai, akik majd Ferenc pápa temetésére jönnek.

Fotó: Fazakas Z. Márton apát Facebook-oldala

(Indexkép: a Csornai Premontrei Apátság Facebook-oldala, archív)

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír