Fejlődő kapcsolatban a gyermekünkkel – Beszélgetés Süveges Gergővel az Apakulcs című könyvéről

– Mikor és miért kezdett foglalkozni azzal a gondolattal, hogy jó lenne támogatni az apákat az apaságuk megélésében?

– Akkor merült fel bennem ez, amikor apa lettem. Életemben először ekkor szembesültem azzal a kérdéssel, vajon hogyan kell jól megélni az apaságot. Éppen akkortájt Szám Kati, a Képmás főszerkesztője megkérdezte, nem volna-e kedvem a család témájában írni a magazinba, apaszemmel. Ezek a cikkek aztán felkerültek a weboldalamra és a hirado.hu weboldalára is. Végül született belőlük két könyv, az Apa-kép-írás és az Apaszem, melyeknek gyűjteményes kiadása tavaly jelent meg a Harmat Kiadó gondozásában, Apakaland címen. A családunk történeteit írtam meg a könyvekben. Ez egyrészt azért volt fontos nekem, mert így fel tudtuk venni a küzdelmet a feledéssel szemben, másrészt szólhattam egy lényeges témáról, ami a kétezres évek elején még annyira sem volt a közbeszéd tárgya, mint ma. Talán az első fecskeként kezdtem írni a családról apaként.

– Hogyan jutott el aztán az apakulcsok megfogalmazásáig?

– Jó pár évvel ezelőtt felkértek, hogy tartsak előadást az apaságról százötven óvónőnek. Törtem a fejem, hogy mit tudnék mondani nekik. Azután több helyre is elhívtak előadónak, és az egymást követő alkalmak során lassanként kikristályosodott bennem:

nekünk, apáknak talán az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy közelebb tudjunk lépni a gyerekeinkhez. Ne zárkózzunk be, ne gondoljuk, hogy nekünk csak annyi a dolgunk, hogy megteremtsük a család létfeltételeit, és elvárásokat támasszunk a gyerekeink felé.

Azon gondolkodtam, hogy mit jelent a kapcsolódás, és vannak-e olyan alapelvek, amelyek segítenének bennünket ebben. Ezeket az alapelveket neveztem el apakulcsoknak, melyeket bármelyik apa bármely élethelyzetben és családi állapotban alkalmazni tud annak érdekében, hogy megtalálja a saját megoldásait. Az apakulcsok nem modellek. Előttünk álló példából nagyon sok van, de azokat meg kell szűrni ahhoz, hogy meglássuk, mi az, ami valóban nekünk szól belőlük. Az apakulcsok ugyanakkor nem is nevelési praktikák. Nem arról szólnak, mit csináljak akkor, ha nem jön haza időben a gyerek, vagy ha megint a telefonját nyomkodja. Az apakulcs egy másik szint: arról beszélek, hogyan tudunk közelebb kerülni a gyerekeinkhez.

– Melyek ezek az alapelvek?

– Három apakulcs szolgálja a kapcsolódást. Az első a tudás kulcsa, amelynek a hívószava: ismerd. Ahhoz, hogy kapcsolódni tudjak a gyerekemhez, tudnom kell, kicsoda ő, mi foglalkoztatja, mi tölti el örömmel, mi izgatja, mitől fél. Tudni szeretném azt is, mivel kergetem fel egy perc alatt a plafonra, és mivel tudom onnan visszapecázni, milyen környezet veszi körül, milyen hatások érik. A tudás kulcsának van egy másik oldala is: engedem-e a gyerekemnek, hogy ismerjen engem. Adok-e magamról információt? Meg tudom-e mutatni neki, hogy mitől félek, minek örülök, mi foglalkoztat?

A kapcsolódás kölcsönös, úgy jön létre, hogy kíváncsi vagyok a gyerekemre, és hagyom, hogy az ő kíváncsisága is utat találjon felém.

– Vannak arra vonatkozó tanácsok, hogyan érdemes kommunikálni a gyermekünkkel?

– Minden kulcshoz tartozik négy-négy „kihívás”, amelyek tulajdonképpen apai magatartásformák. Például a tudás kulcsában az első éppen a kommunikációra vonatkozik: ez a csendben lévő apa kihívása. Nem könnyű… Nekünk, apáknak állandó késztetésünk van arra, hogy amint létrejött a gyerekünkkel a szemkontaktus, azonnal tanítsuk, átadjuk neki az összes tudásunkat. Ellenben, ha időnként képes vagyok becsukni azt a nagy számat, akkor egészen csodálatos dolgokat tudhatok meg a gyerekemről. Merőben új felismerésekre juthatok, ha csak hallgatom őt, figyelek rá, és nem kezdek rögtön azon gondolkodni, milyen bölcsességet fogok válaszolni neki.

A második magatartásforma is a kommunikációval kapcsolatos: ez az érdeklődő apa. Tudok-e jól kérdezni? Arra a kérdésre, hogy mi volt ma az iskolában, mindig az a válasz: semmi. Az ország háromezerkétszáz településének több tízezer iskolájában „soha semmi nem történik” az év egyetlen napján sem. Tudok-e úgy kérdezni, hogy az valódi kíváncsiságot, valódi nyitottságot sugározzon a gyerekem felé?

– Tudna példát mondani arra, mit jelent a tudás kulcsának alkalmazása különböző életkorokban, különböző élethelyzetekben?

– Egy csecsemő esetében azt jelenti, tudom-e, hol vannak a cumisüvegei, hogy hason vagy háton szeret-e aludni, s tisztában vagyok-e például azzal, hogy a pelenka belső peremét ki kell hajtani, miután becsomagoltam őméltóságát, mert különben nagy bajok lesznek.

Mást jelent a tudás kulcsa egy kétéves, egy négyéves és egy huszonöt éves gyermek esetében. És nyilvánvalóan mást jelent a gyermekét egyedül nevelő apának, s mást annak, aki kéthetente látja a gyerekeit.

Nem az a feladat, hogy az aktuális élethelyzetünktől teljesen idegen magatartásformákat vegyünk fel, hanem hogy használjuk ki azt a lehetőséget, ami a rendelkezésünkre áll. Ha ez kéthetente egy hétvége, akkor azt szeretném felhasználni arra, hogy kicsit jobban megismerjem a gyerekemet, és magamat is jobban megismertessem vele.

– Mi a második apakulcs?

– A jóakarat kulcsa. Ennek a hívószava: szeresd. Vajon képes vagyok-e a gyerekemet akkor is szeretni és jót tenni vele, amikor az érzelmeim ezt nem támogatják? Nyilvánvalóan könnyű szeretni őt, amikor lepkék kergetőznek a gyomromban, kipirul az arcom, elszorul a torkom. De nagyon sok az olyan pillanat is – és az a gyanúm, ebből van több –, amikor az érzelmeim nem segítik a szeretetemet, sőt akár éppenséggel az ellenkező irányba vinnének. Képes vagyok-e nemcsak érzelmi alapon, hanem döntés által szeretni a gyerekemet?

A jóakarat kulcsának is két oldala van. Az egyik:

meg tudom-e mutatni a gyerekemnek, hogy fontos nekem, hogy most ő a fontos; hogy fontosabb, mint az a nagyon fontos dolog, amivel éppen foglalkozom; hogy fontosabb, mint én saját magamnak.

A másik: meg tudom-e mutatni neki, hogy az élet alapvetően szép, hogy rengeteg minden történik velünk, aminek örülhetünk, miközben persze el tudjuk mondani azt is, miért nehéz, miért aggasztó vagy félelmetes egy-egy helyzet.

– Amikor az érzelmek ellenében, döntés alapon szereti az apa a gyerekét, kifejezheti a haragját, a negatív érzéseit?

– Persze. Ez nem azt jelenti, hogy a rossz érzéseket a szőnyeg alá kell söpörnöm. Nyugodtan mondhatom, hogy most dühös vagyok, csalódott vagyok, vagy valami rettenetesen rosszul esett nekem. Ez viszont már a tudás kulcsához vezet vissza: ahhoz, meg tudom-e mutatni a sebezhetőségemet, az aktuális érzelmi állapotomat.

– Mi a harmadik kulcs?

– A szövetség kulcsa. Hívószava: támogasd. Ennek is két oldala van. Az egyik: szeretném a gyerekem fejlődését és növekedését szolgálni, hogy túlnőjön rajtam, messzebbre jusson, ügyesebb, okosabb, sikeresebb, boldogabb legyen. Tudok-e tenni ezért? Tudom-e önzetlenül dicsérni, jól ösztönözni? Mi az, amit az egész életem sugall: hogy küzdünk, de úgyis hiába, teljesen fölösleges? Vagy az, hogy talán most nem sikerült valami, de próbáljuk meg újra, keressünk másik utat, és sikerülni fog?

– Sokszor előfordul, hogy a szülők, anélkül, hogy tudatában lennének, tulajdonképpen önmagukat szeretnék „meghosszabbítani” a gyerekeikben.

– Ez megint csak a tudás kulcsára vezet vissza: képes vagyok-e meglátni a gyerekemben azt, amiben jó. Vagy a saját be nem töltött vágyaimat próbálom megvalósítani rajta keresztül? Engem nem vettek fel az orvosira, ezért belőled orvos lesz, akkor is, ha belepusztulsz, édes gyerekem… Ez a hozzáállás éppen azt jelenti, hogy egyáltalán nem érdekel, milyen képességekkel és talentumokkal van megáldva. Abban kell segíteni a gyerekeimet, hogy növekedni tudjanak abban, amiben valóban tehetségesek.

– Mi a szövetség kulcsának a másik oldala?

– Hogy ki akarom fejezni: itt vagyok veled, melletted. Nem fogom megszakítani, nem fogom megtagadni ezt a kapcsolatot. Az apád vagyok, és akármilyen őrültséget csinálsz, én mindig veled vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy mindennel egyetértek. Lehet, hogy nagyon komoly vitáink vannak. De az apaságomat soha nem fogom eldobni.

– A saját tapasztalatok mellett mik voltak azok a források, amelyek segítették kialakítani ezt a szemléletet, és meghatározni ezt a három fogalmat?

– Az Apakulcsban az elmúlt negyvenhat év tapasztalatai sűrűsödnek össze. A saját négy gyerekem esetében láttam, hogy ezek az alapelvek működnek. Mivel coach is vagyok, segítő beszélgetéseket folytatok családokkal, egyénekkel, cégekkel, cégvezetőkkel, így sok élethelyzetet megismertem. Az olvasmányaim és a közösségélményeim is támogattak. Azt hiszem, az apaságunk valami olyasmi, mint az anyanyelvünk: egy részét genetikusan hozzuk magunkkal, más részét a családból kapjuk, majd aztán szétnézünk a világban, hogy más hogyan beszél, miként kommunikál. A „szétnézés” ebben az esetben lehet olvasmányélmény vagy akár egy tréningen való részvétel. Rengeteg külső és belső tapasztalat halmozódott fel bennem, amelyekből ezeket az alapelveket szűrtem le, mint ahogy az aranyat a homokból kiszitálja az aranymosó.

– A gyerekeik kamaszok, a legnagyobb húszéves. Ők mit szólnak ahhoz, hogy az apukájuk ennyire „profi”?

– Érzik a hiányomat az Apakulcs-tréningek szombatjain... A „profi” helyett inkább azt mondanám: folyamatos tanulásban és képzésben lévő apa vagyok. Van a kezemben egy segítő szempontrendszer, ami alapján igyekszem kiküszöbölni a hibáimat. Ez a struktúra nekem is sokat segít, mint mindenkinek, aki eljött egy tréningre, vagy meghallgatott egy előadást. Nem váltam hiper-szuper apává, de nem is az a cél, hogy egyetlen nap alatt egyről a százra ugorjunk, hanem hogy harminckettőről előrelépjünk a harmincháromra. Mindig keresem azt az apróságot, amin most dolgozni, változtatni szeretnék, és akkor már tettem egy pici lépést afelé, hogy jobban kapcsolódó apa legyek. Mindig csak egy lépést teszek előre, és remélem, hogy haladok.

Az apakulcsok nem helikopterek, hanem alapelvek, amelyekre építkezni lehet. Az építkezés pedig mindig hosszabb és fáradságos folyamat.

– Előadásokat, félnapos és egész napos tréningeket tart ebben a témában. Ezek hogyan szerveződnek?

– Az előadások meghívásos alapon működnek. Az elmúlt tizenöt évben, amióta az első könyvem megjelent, az apairodalom sokat gazdagodott. Ma már többen foglalkoznak a témával, és többen is érdeklődnek iránta. Szívesen megyek bárhová, hogy együtt gondolkodjunk arról, hogyan tudunk jobban jelen lenni a gyermekeink számára. Az Apakulcs-tréningekre tapasztalatom szerint azok az apák jönnek el, akik felismerték, hogy van miben fejlődniük. Ez nem azt jelenti, hogy rossz apák lennének, sőt, remek apák egytől egyig. A jó apa ismérve, hogy fejlődni szeretne. A fejlődni vágyó apa a jó apa. A tréningek szűk körűek, általában szombaton kilenctől ötig tartanak. A budapesti helyszíneket én szoktam meghirdetni, jelentkezni az apakulcs.hu weboldalon keresztül lehet. Az utóbbi időben sok helyre hívtak: előadássorozatot tartottam a Felvidéken, Kecskeméten két tréningre is lehetőség nyílt, de voltam Zalaegerszegen és Pápán is. Szívesen viszem a tréninget bárhová.

– Mennyire homogén vagy heterogén a csoportok összetétele? Különböző élethelyzetekben élő apák találkoznak?

– Gazdagító, ha sokféle apa van együtt egy tréningen, mert a tapasztalataik összeadódnak. Teljesen másképpen tekintenek a családjukra és a helyzetükre, amikor az övékétől eltérő életformákat és gondolkodásmódokat ismernek meg. Nem vetélytársak, hanem útitársak vagyunk egymás számára. Ugyanakkor olyan is előfordul, hogy hasonló élethelyzetben lévő apák vesznek részt egy alkalmon. Például az Egyszülős Központban is tartottam már tréninget, gyermeküket egyedül nevelő apáknak. Ezek is nagyon gazdagító alkalmak.

– Milyen gyümölcsei vannak a tréningeknek?

– Nagyon megerősítő, amikor egy napot együtt töltünk tízen-tizenketten csak férfiak, apák. Itt sem kell eljátszani a rendíthetetlen ólomkatonát, nem viselünk álarcokat. Tudjuk, hogy mindannyiunknak vannak nehézségei, örömei, félelmei, és szeretnénk kezdeni valamit ezekkel. A csoportmunkában előremutató felismerések születnek. Felszabadító, amikor látszik, milyen lépéseket kell megtennem, az apaságom mely területén kell dolgoznom. Az anonim visszajelzések alapján a tréningeket a résztvevők több mint kilencvenöt százaléka hasznosnak ítéli. Volt, aki azt mondta, középiskolában kellene tanítani ezt. Más így fogalmazott: „Ha a gyermeked tudná, mit kapsz a tréningen, elküldene.” Hasonló segítséget nyújt az Apakulcs című könyv és az apakulcs.hu weboldalon található nyolcféle teszt is, amelyeket bárki ingyenesen kitölthet. Meggyőződésem, hogy a családi élet Maslow-piramisának alján a kapcsolódás van. Ez a három kulcsszó az, amit alkalmazni érdemes: ismerd, szeresd, támogasd. Ha ezek harmóniában működnek, akkor megszületnek azok az emlékezetes pillanatok, amikor úgy érezzük: Jó nekünk így együtt lenni. Milyen jó, hogy vagyunk egymásnak!

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Fábián Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. június 4-i számában jelent meg.