Fekete Szabolcs Benedek a KATTÁRS szentmiséjén: Isten matematikája szerint életünk mindig értékes

A szentmisén koncelebrált Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, Varga László kaposvári megyéspüspök, Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök, Fábry Kornél és Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspökök, valamint a Kaposvári Egyházmegye papsága. A hívekkel teli templomban a szertartáson állandó diakónusok szolgáltak, valamint részt vettek a Kaposvári Egyházmegye papnövendékei, akolitusai és ministránsai is.

Varga László megyéspüspök köszöntötte a jelenlévőket, köztük a társegyházak képviselőit, állami és közjogi méltóságokat, a helyi önkormányzat, a társadalmi és kulturális élet képviselőit. A püspök megszólított minden „igazságot kereső, igazságra szomjazó, sérült, fogyatékossággal élő, szegény és hajléktalan” embert is. Varga László hozzátette, „ma az evangélium terjedéséért imádkozunk”.

A szentlecke Szent Pál kolosszeieknek írt leveléből az irgalmasság cselekedeinek, lelkiségének kifejtéséről szólt (Kol 3,12–15), az evangélium pedig a magvetőről szóló példázatról (Lk 8,4–15.)

„Kedves hívek, Isten országának matematikai szabályairól fogok beszélni nektek” – kezdte beszédét Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök. Mint mondta,

ez a matematika nem egyezik meg az általunk az iskolában tanultakkal; például az a meggyőződésünk, hogy a három az egyenlő eggyel (a Szentháromság dogmája) – az érettségin egész biztosan megbuknánk. De mi mégis Isten országának matematikai szabályaihoz szeretnénk igazítatni az életünket.”

Ennek fényében vizsgálta a magvető példázatát. Az evangéliumi szöveg szerint a magvetés eredménye háromnegyed részben kudarc, a magoknak csupán egynegyede kerül a jó földbe és hoz termést. „Ha a hazai gazdáknak egy ilyen vetésforgó-alternatívát ajánlanánk fel, azt gondolom, ezen szabályok mellett nem élnének a lehetőséggel.” Ha mi, az Egyházban szintén csak az egynegyeddel foglalkozunk, hajlamosak lehetünk azt hinni, hogy a magvetésnek nincs értelme; a matematika szabálya szerint az eredmény nulla – mondta a püspök, majd így folytatta: „azért nézzük csak meg ezt a háromnegyedet!”

Magok és madarak

Az első negyed rész az útszélre hullott mag. „Lehet, hogy a magvető is hibás volt? Kapkodott, nem figyelt oda? Mindenesetre jöttek a madarak, és e magokat felcsipegették. No, de Jézusnak van egy olyan példabeszéde is, egy biztatás, amely a madarakról szól; nehogy elkeseredjünk, hiszen depresszióval nem lehet örömhírt hirdetni.

Jézus azt mondja: nézzétek az ég madarait, nem vetnek, nem aratnak, a mennyei Atyánk mégis táplálja őket. Ha ez lett az útszélre hullott magvak sorsa, akkor az eredmény mégsem nulla!”

A másik egynegyed: a kövek, kavicsok közé hullott magok. „Van ott némi talaj, a növény elkezd gyökerezni, növekedni – aztán a példabeszéd szerint elszárad. Ezt nem is kell magyaráznom, láthatjuk, hogy az idei nagy aszály után mivé lettek a mezőink, az erdeink. Ahol nincs biztos gyökérzet, ott a növény elsorvad, elsatnyul, elszárad, kiég. Ez utóbbi kifejezést gyakran használjuk mostanában” – mondta Fekete Szabolcs Benedek.

Kiégés 

A püspök a kiégés legfontosabb okának azt tartja, hogy van egyfajta teljesítménykényszer, amibe belekényszerítenek minket kisgyermek korunktól egészen az idős korunkig. „Tenni, tenni, tenni – és ennek egyenes következménye a lelki kiégés, a kiszáradás, az elszáradás. Teljesíteni kell a gyerekeknek, teljesíteni kell a szülőknek, és teljesíteni kell az idősebb testvéreknek is.

Nézzük a gyerekeket, most kezdődött a suli, és ha ránézünk egy-egy órarendre, borzasztó amit látunk: kora reggeltől késő délutánig agyonhajszolják a gyerekeket. Pedig az ember: homo ludens; szeret játszani, és éppen a játék örömét vesszük el a gyerekektől – évtizedek óta ezt tesszük: suli után jön a szakkör, a korrepetálás, ilyen-olyan foglalkozás...”

„Az én időmben a szobafogság volt legnagyobb büntetés a gyerekeknek – kezdett egy másik témába a püspök. – Ma, kedves szülők, nagyszülők, ez a legnagyobb jutalom: nem kell kimenni a térre bandázni, végre kockulhat a gyerek. De ez a virtuális világ nem játék és ez figyelmeztetésként a szülőknek is mondom: nem játék!

S, ha már a szülőkről van szó: rájuk egyfajta alapfeszültség jellemző. A napi teendők, munka okozta stressz után sokszor úgy érnek haza – a nyugalom és a béke szigetére –, hogy ott kezdődnek aztán a legnagyobb csaták. Hányszor mondják nekem: »atya, már megint azokat bántottam meg, akiket leginkább szeretek«. A teljesítménykényszer miatt ki vannak facsarva, ki vannak száradva, ki vannak égve.”

„Nagyi, ilyet többet meg ne halljak!”

Az idősebbek pedig egyszer csak rádöbbennek, hogy már nem tudnak úgy adni, nem tudnak úgy produkálni, úgy teljesíteni, és azt gondolják: én már nem vagyok olyan jó, nem vagyok olyan értékes, hasznos, rólam már gondoskodni kell – folytatta Fekete Szabolcs Benedek.

„És amikor ezt ki is mondják, akkor – fiataloknak mondom –, kellő tisztelettel tessék megszidni őket! Amikor azt halljátok, hogy »én már csak a terhetekre vagyok, mert már mit ér az én életem«, tessék az időseket megszidni: »mami, papi... ilyet többe, meg ne haljak!«

Mert az emberi élet értéke nem attól függ, hogy mit produkál, hogy mit termel, hogy mi hasznot hoz, hanem az értéke abban rejlik, az Isten létre hívta, létezik. Az Isten országának a matematikája szerint az élet akkor is értékes, hogyha deficites, ha ráfizetünk vele. Az emberi élet érték, mert az Isten úgy akarja”

– szögezte le a szónok.

„És nézzük meg a tövisek közé hullott magokat is, mert nekünk ezzel is dolgunk van. A kisgyermekekre gondolok, akik belenőnek a mi tövisvilágunkba. A szakemberek azt mondják, hogy az emberek nagy része kisgyermekkorban sérül leginkább.”

A katolikus B-közép és a templomi légkör

Fekete Szabolcs Benedek a sérüléssel kapcsolatban egy templomi példát hozott. „Egy szentmisére, amelyet a gyerekre váróknak tartottam, kisgyermekes családok is eljöttek. Persze, akkor is megjelent a katolikus B-közép: »ez itt az én helyem, én mindig itt ültem«. Idővel az egyik nagyobbacska gyermek már nem bírt magával, éppen prédikáltam, de engem nem zavart. Az illető azonban úgy érezte, hogy neki kötelessége, hogy megszólaljon, miközben én beszélek: kizavarta az anyukát a gyerekével együtt. Hiába állítottam meg a prédikációt, és mondtam, hogy ne, ne, ne tessék kivinni, de az anya kivitte a gyereket. Azt gondolom, hogy az a négyéves gyerek ott megsebződött a mi katolikus közösségünkben. A következő vasárnap biztosan nem azt mondta, hogy anya, én úgy szeretnék menni szentmisére.

Figyeljük tehát oda a templomaink légkörére, legyünk befogadó közösség, hogy ne okozzunk sebeket, főleg a kicsiken ne!”

Fekete Szabolcs Benedek a beszéde végén így buzdította a jelenlévőket: „Mi tegyünk az útszélre esésekkel, például azzal, ha a kollégánk hibázott? Adjunk még egy esélyt! S mit tegyünk a kavicsokkal? Nem egyszerű munka, de tessék megfogni a kavicsokat, elhordani és termőföldet vinni oda, hátra életben marad az a mag. S a tövisekkel mit tegyünk? Gondoljunk saját magunkra, mindannyiunkon nőhetnek tövisek, olykor megszúrunk, megbántunk másokat. Isten országában az építkezést tehát kezdjük saját magunkkal! Tördeljük le ezeket a töviseket! További jó építkezést kívánok mindnyájatoknak!” – zárta beszédét a püspök.

A szentmise ünnepélyességét emelte a zenei szolgálatával a kaposvári CapPuccini Kórus Szili Zoltán karnagy vezetésével és a nagykanizsai Kruppai Tamás karnagy vezetésével.

Fotó: Merényi Zita

Körössy László/Magyar Kurír