Fekete Szabolcs Benedek püspök: Tulajdonába jött…

Nézőpont – 2025. december 24., szerda | 17:00

Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök, a Katolikus Karitász elnöke írásával kívánunk Istentől megáldott, boldog karácsonyt Kedves Olvasóinknak!

Még azon gyakorló katolikus hívek is, akik életkoruk vagy életállapotuk miatt személyesen nem tudnak karácsonyi szentmisén részt venni, tudják: az ünnep alkalmából Szent János evangélista prológusát olvassuk fel. Örülünk annak, hogy a Megváltó emberi testet öltött, beleszületett időnkbe és történelmünkbe. Hazaérkezett, a sajátjaihoz, de, és itt meg kell ismételnem az apostol szavait: övéi nem fogadták be (vö. Jn 1,11)! Minden karácsonykor felolvassuk ezt híveinknek, évszázadok óta.

Még mielőtt rátérnék arra, hogy van-e ennek látszatja, tekintsünk ki a Világegyházra.

Leó pápa Assisi Szent Ferenc ünnepén aláírta első apostoli buzdítását Dilexi te (Szerettelek téged) (vö. Jel 3,9) címmel, amely a rászorulók, a betegek, az erőszak áldozatául esett nők, az anyagi okokból taníttatásuktól megfosztott gyerekek, a szülőföldjükről menekülésre kényszerült emberek védelmében emeli fel hangját. Mindazok érdekében szól, akik meg vannak fosztva az otthon érzetétől, és telis-tele vannak hiányérzettel.

Ilyen értelemben megnyugtató, hogy a karácsonykor felolvasott prológus mellett a 20. és a 21. századi pápák írásaiban is ott van a figyelemfelhívás: tennünk kell annak érdekében, hogy a történelem ne ismételje önmagát!

Krisztus újból és újból tulajdonába jön minden ember személyében, és befogadást, vagy ha úgy van, szállást keres.

Bizony, sokszor és sokat vétkezünk e téren, mégis pozitív példát fogok felvillantani újságunk ünnepi hasábjain. Név és helyszín említése nélkül.

Az ukrajnai háború első heteiben történt. Az érintett magyarországi egyházközség képviselő-testülete arról határozott, hogy a rentabilitás érdekében bérbe adja a plébánia szolgálati lakását. Egy előesti szentmise előtt telefonhívás érkezett az egyházmegyei karitászvezetőtől, hogy egy kismama a férjével és hároméves kisfiával menedéket keres. Az esti szentmisén már ott is voltak. A végén a lelkipásztor kihívta őket az oltár mellé; az izgalom, a kétségbeesés miatt beköszönő és kérő szavak nemigen hangzottak el. De mindenki tudta, értette és érezte: itt nem kell újabb testületi ülést összehívni, sem szavazásra bocsátani az ügyet, sem jegyzőkönyvet készíteni, mert Krisztus lelkülete fontosabb, mint a forma, a dokumentum, a hagyomány (tudniillik azelőtt mindig egyházi személyek laktak itt). És Jézusunk tanítása fontosabb, mint az intézmény és a bürokrácia.

Krisztus szeretete sürget minket (vö. 2Kor 5,14). Van-e értelme évről évre felolvasni a karácsonyi ünnepi evangéliumot? Azt állítom, hogy van!

A remény évében ezt különösen is hangsúlyozom: nem hiábavaló, nem útszélre vagy kövek és tövisek közé hulló isteni magvak ezek. Rengeteg jó ember él itt a Kárpát-medencében, akiknek szíve befogadó, termékeny talaj, ahol Isten igéje kicsírázik, él és hajtást sarjaszt.

Néhány hónappal később az említett plébánián megszületett egy egészséges kislány. Mintha mindenki a sajátjának érezte volna. Ő miénk! Tulajdonába jött, és övéi befogadták. Úgy, ahogyan a szülei is befogadták és elfogadták.

A plébános a keresztelő előtti napokban értesült bensőbb információkról. Ezek egyike az volt, hogy az édesanya nem katolikus, de látva ennek a közösségnek a viselkedését, ők egy ilyen közösséghez kívánnak tartozni. Idehozok egy úgynevezett utóigazolást Leó pápai apostoli buzdításából:

Ez a szeretetteljes figyelem a másik ember iránti valódi törődés kezdete (…). Csak ezen a valóságos és őszinte közelségen alapulva tudjuk helyesen kísérni a rászorulókat, és engedhetjük, hogy ők is gazdagítsanak minket.” (DT 101.)

Isten szeretete nem statikus, hanem áradó, „mozgásban lévő” szeretet, amely cselekszik, átalakít, meggyógyít, felemel. Az Egyház ezért nem zárt közösség, hanem kifelé irányuló misszió: a szeretet mozgása az emberiség felé. Így bővült egy újabb taggal az adott egyházközség is.

Amit utólag még megtudhatott az említett atya: Munkácson a várandósság korai szakaszában Down-szindrómát diagnosztizáltak a babánál, ezért javasolták az elvetetését. A háború még ki sem tört akkor, de a viszontagságos jövő már érzékelhető volt, a szülőknek döntést kellett hozniuk. Meghozták: ő a mi gyermekünk! Ha beteg, ha gondozásra szorul is, ő a miénk, Isten ajándéka! Tulajdonába akar jönni, és mi befogadjuk! Micsoda prédikáció!

Van értelme karácsonykor évről évre a prológust olvasni. A kislány megszületett, makkegészségesen, az anyaország biztonságot nyújtó közösségében.

Bár Babits Mihály a legnagyobb ünnepünkre írta Húsvét előtt című versét, mégis a legszentebb ünnepünkkor idézem imáját, könyörgését, minden ártatlan, nélkülöző és üldözött nevében:

(…)béke! béke már!

Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hős pihenjen,
szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok (…)

Szívből kívánom, hogy az ünnepi harangszó ébressze fel a Krisztusban hívők lelkét, legyen békesség a földön a jóakaratú embereknek, fogadjuk be őt, a tulajdonába jövőt, méghozzá a béke nagy ajándékával!

Fotó: Fábián Attila (Francesco della Robbia mázas terrakotta alkotása, 1490-es évek, Angyalok királynője-kápolna, Alverna, Olaszország); portré: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. december 21–28-i ünnepi számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria