Felavatták a málenkij robotra hurcoltak emléktábláját a partiumi Tasnádon

„1945. január 10-én hajnalban a befogottakat, összesen 400 és pár embert, gyalogosan átkísérték Szaniszlóra, ott vonatra ültették. (…) Azon a napon, amikor ezeket elindították, a tornyunk keresztje lezuhant, szélcsendes időben. (…) Valósággal megdermedt itt akkor az élet…” – írta a tasnádi római katolikus templom Historia Domusába az akkori plébános.

A helyi katolikus közösség összefogása révén elkészült a 488 személy nevét megörökítő, tíz darabból álló márvány emléktábla, amit a deportálás 80. évfordulója alkalmából a Szent Anna-temetőben 2013-ban felállított emléklékmű mellé helyeztek el. Az emléktáblát Böcskei László nagyváradi megyéspüspök áldotta meg január 12-én, vasárnap szentmisével egybekötött megemlékezés keretében.

A tíz márványtáblára 488 deportált személy nevét vésték jótékony adományozók jóvoltából és az egyháztanácsosok áldozatos munkája révén.

A szentmisét követően a főpásztor együtt imádkozott a leszármazottakkal és támogatókkal, majd szenteltvízzel hintette meg a Caritas nagytermét, és kérte Isten áldását az új évben.

1944. december 31-én érkezett meg a Szovjetunióból Romániába a parancs, amely szerint a román kormánynak a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségében végzendő helyreállító munkákhoz rendelkezésre kell bocsátania a területén élő 17 és 45 év közötti német férfiakat, illetve a 18 és 30 év közötti német nőket, a várandósok, az egy évnél kisebb gyermekesek, illetve a munkaképtelenek kivételével. A kitelepítendők összegyűjtése a vasútállomások melletti gyűjtőhelyeken a rendőrfelügyelők felelőssége volt. Mivel egyesek megpróbáltak elrejtőzni, és az előírt létszámot nem sikerült „teljesítenie” a hatóságoknak, ezért az előírt korúnál idősebbeket, illetve fiatalabbakat is elhurcoltak – ez a teljes létszám 10 százalékát tette ki, a legfiatalabb 13, a legidősebb 55 éves volt.

A Partium és a Bánság számos településéről a deportálások január első napjaiban kezdődtek, marhavagonba zsúfoltak 50-70 embert is akár, és így utaztak több napig, néha akár két héten át is a jéghidegben, a legalapvetőbb higiéniai körülmények biztosítása nélkül „rendeltetési” helyükre, a legritkábban dolgozhattak szakmájuk szerint, leginkább nehéz fizikai munkát végeztek. A hiányos táplálkozás, a nagy hidegek, a rossz egészségügyi ellátás és a nehéz munkakörülmények miatt sokan meghaltak (az Erdélyből deportált közel 68 500 személyből több mint 9000-en hunytak el.) A szatmári sváb származásúak közül közel 5000 főt hurcoltak el, akik közül a kényszermunka során 1949-ig 1000 fő veszítette életét. Az erdélyi szászok közül 30 336 embert hurcoltak el, közülük 3076-an haltak bele a megpróbáltatásokba. A bánsági svábok közül 33 ezer férfit és nőt vittek el úgynevezett málenkij robotra, közülük 5000-en haltak meg a Szovjetunióban.

Forrás: a tasnádi plébánia bejegyzése alapján D. G./Romkat.ro

Fotók: a tasnádi római katolikus plébánia Facebook-oldala

Az írás megjelenik a Vasárnap hetilap 2025/3. lapszámában.

Magyar Kurír