Felejthetetlen napok pünkösdi csodákkal – Nyaralás ukrán gyerekekkel és anyukákkal

Együtt nyaraltunk hat napon át Magyarországon élő ukrajnai gyerekekkel, családokkal. Nem különbözünk egymástól, csak abban, hogy a történelem átgázolt az országukon, és ők menekülni kényszerültek Dnyipróból, Szeverodonyeckből, Zsitomirből, Bucsából, Kijevből… És abban is, hogy az ukrajnai felnőttek között csak nők voltak Gyenesdiáson, anyukák a gyerekeikkel. Valamint abban, hogy mennyire erősek. Ők azt mondják, nem erősek, csak nincs más választásuk, és azt kívánják, bárcsak ne kellene ilyen erősnek lenniük.

A huszonegy ukrajnai gyerekkel a budapesti és pécsi Fiatalok a békéért mozgalom diákjai táboroztak, gimnazisták, egyetemisták, főként magyarok, de ukránok is. A Sant’Egidio közösség fiatalokból álló csoportja a hétköznapokban is tart foglalkozásokat menekült gyerekeknek, és foglalkoznak szegénységben élő magyar gyerekekkel is a városaikban, járnak idősek otthonába, hajléktalanokhoz az utcákra.

Az eredeti terv szerint gyerektábort kezdtünk szervezni, aztán arra gondoltunk, hogy az anyukáknak is szükségük van pihenésre. Ezért egy vakmerő gesztussal meghívtuk a családok többi tagját is – a gesztus azért volt vakmerő, mert anyagi keretünk akkor még nem volt minderre, de bíztunk, mint mindig a Gondviselésben, és aktívan keressük is az utakat, amelyeken keresztül ránk talál.

Székely János megyéspüspök a Szombathelyi Egyházmegye üdülőjét ajándékozta hat napra az ukrán gyerekeknek és segítőiknek, akik mulatságos keveréknyelven beszélgettek egymással, ami a napok múlásával egyre kevésbé volt furcsa. Néhány gyerek tudott már valamennyit magyarul, hiszen magyar iskolákba járnak, de az sem okozott gondot, amikor mindenki a saját nyelvén beszélt a másikhoz:

sok kis pünkösdi csoda volt egy-egy párbeszéd, értették egymást.

Természetesen nem bíztuk a véletlenre a fontos dolgok megértését: a tábort vezető Ági és Barni mellett a gyerekekkel volt Szofi, egy kijevi fiatal lány, aki egy év alatt remekül megtanult magyarul és Margarita, aki angolra fordította az ukránt.

Nagy hőségben érkeztünk; az első napok délelőtt-délután fürdőzéssel és strandjátékokkal teltek. A gyerekek szívesen vettek részt a szervezett programokban, de mindennél jobban azt élvezték, amikor a fiatalok a vízben játszottak velük, dobálták őket. Kirándultak, sorversenyt rendeztek és pólókat is festettek.

Négy flakon festék, és mennyi boldogság”

– jegyezte meg Szofi, látva a kézműveskedés sikerét. Békegalamb, a béke neve ukránul és a táborozók nevei kerültek a pólókra, illetve ki-ki díszíthette a sajátját kedve szerint.

Az egyik délutáni kávézásnál kiderült, hogy Nadia, az egyik ukrán anyuka azon túl, hogy a szintén velünk nyaraló édesanyjával együtt csodálatosan énekel, gyerekfoglalkozásokat is szokott tartani. Másnap délután el is ment a táborba a többi anyukával együtt, és zenés foglalkozást tartott, megénekeltette, -táncoltatta a gyerekeket.

Mi, felnőttek reggel és este az ennivalót készítettük elő a táborozóknak, mosogattunk, napközben pedig az anyukákkal és a velük maradó gyerekekkel töltöttük az időt. Felejthetetlenek ezek a délutáni kávézások és az esti beszélgetések. Nem csak az angolul tudókkal sikerült szót váltani, hanem mindenkivel, előbányászva a mélyből csekély orosztudásunkat, illetve használva a telefonunkon a fordító alkalmazást.

Fiatal anyukák, akik hátrahagytak mindent, hogy mentsék a családjukat. Otthon maradt férjek, akikért aggódnak, hátrahagyott házak, rokonok, barátok, egy gazdag és erős kultúra, amelyből kiszakadtak. Anyukák, akik a nap 24 órájában együtt vannak a gyerekeikkel, hiszen a legtöbbjüknek nincsenek itt a rokonaik, akik vigyázhatnának a kicsikre. Anyukák, akik szállón laknak gyermekeikkel. Anyukák, akiknek vannak itt rokonaik, mert együtt menekültek, és addig nem nyugodtak, amíg együtt nem maradhatnak.

Történetek csodálatos magyar emberekről, akik a nagycsaládokat befogadták. Megrendítő és egyben mosolyt fakasztó történet egy fiatalemberről, a „magyar supermanről” aki három anyukát és hat gyereket fogadott be, s amikor a nagymamák látogatóba jöttek, vidáman mondogatta, hogy „már nemcsak három felesége és hat gyereke van, hanem két anyukája is”. Szintén ámulatra méltó történet egy házaspárról, aki két anyukát és öt gyermeket lát vendégül. Korunk igazai.

Ezek az emberek azzal, hogy megnyitották a házuk, és legfőképpen a szívük kapuját, biztonságot adnak a sok bizonytalanság közepette. 

Olyan családoknak, akik 2022. február 24-én vagy néhány nappal, hónappal később bezárták maguk mögött a házuk ajtaját, és azóta nem mentek vissza. Akik előbb az országon belül költöztek biztonságosabb területre, de később már az sem volt biztonságos, Magyarországra jöttek, és itt végül, több költözés után biztonságra találtak.

Gyerekek, akiket nem kérdezünk a történeteikről, csak játszunk velük, és dobáljuk őket a Balatonba, hogy nevessenek minél többet,

felhőtlenül, mintha az lenne a normális, hogy idén a Balatonnál nyaralnak, nem a Dnyepernél vagy a Fekete-tengernél.

Számos támogató segítségével valósulhatott meg ez a különleges nyaralás. A Szombathelyi Egyházmegyének köszönhetjük a helyet, a Monor Hegyessy Lions Clubnak az ellátást, az éttermi ebédet és a bevásárlást hat napra élelmiszerből. És helyben is kaptunk ajándékot: a gyenesdiási nagy strand büféjének bérbeadója mindannyiunkat – közel ötven főt – meghívott lángosra és üdítőre.

„Mi szeretünk segíteni másoknak. Sokkal nehezebb elfogadni a segítséget, mint adni” – mondta az egyik délután Dása, és mélyen átéreztük, mennyire nehéz ez. Ugyanakkor tudjuk, hogy

a közösségünkben mindig összekeveredik az, aki szolgál azzal, akit szolgál, és ez a feszültség az ölelésben oldódik fel.

Bízunk benne, hogy a szeretet gesztusai feloldják bennük is a feszültséget, és látjuk, hogy szívesen vannak velünk, ahogyan mi is velünk. Tanulunk tőlük, és tágul a látóhatárunk, mélyül bennünk a történelem, amelynek részei vagyunk, ha nem is közvetlenül a mi földünkön gázolnak át a tankok, csapódnak be a rakéták.

Péntek este a gyenesdiási Szent Ilona-kápolnában imádságot tartottunk a békéért. Nyár van, a hírek sem terjednek könnyen, főként nem a nyaralók között, de a városból eljöttek páran, a szállásadónk is hívta az ismerőseit. Mert a Szentírás szavai adnak erőt mindannyiunknak.

Ne félj, bátorság”

– mondta Jézus Péternek a Galileai-tónál, mondta nekünk ebben a szép kis kápolnában, és mi hisszük, hogy elmúlhat a vihar, lecsendesedhet a tenger.

Szerző: Thullner Zsuzsanna

Fotó: Sant’Egidio közösség

Magyar Kurír