Felekezet és felekezetszerveződés Európában – A római Theresianum professzora adott elő a Pázmányon

Az olasz nyelvű előadás témája a trienti zsinat volt, mely szervesen illeszkedett a hallgatók féléves tematikájába. A tolmács szerepét Domokos György, a PPKE olasz tanszékének vezetője töltötte be.

Tusor Péter, a kutatócsoport vezetője köszöntötte Giordano professzort, aki négy év után tartott ismét Magyarországon előadást. Bevezetésként a trienti zsinat eddigi forrásait, kutatástörténetét mutatta be. Az eredeti források mellett kitért az elmúlt évszázad folyamán keletkezett több forráskiadásra is. A zsinat kutatásának historiográfiai áttekintése során két 17. századi szerző, a szervita Paulo Sarpi és Pietro Sforza Pallavicino munkáit emelte ki, akik kutatási irányukkal évszázadokig meghatározták a zsinat megítélését. Sarpi szerint a római kúria sok mindenben eltért a zsinat eredeti határozataitól, a jezsuita Pallavicino cáfolta viszont mindezt. A 20. századból Hubert Jedin A trienti zsinat története című, öt kötetben megjelent művét említette meg az előadó.

A kutatástörténeti áttekintés után a professzor rátért a zsinat előzményeinek, lefolyásának, majd következményeinek, hatásának ismertetésére. Az előzményeket tárgyalva kiemelte az összehívás nehézségeit, melyet III. Pál pápa és V. Károly császár ellentétes elképzelésein túl egyes európai uralkodók – így például I. Ferenc francia, VIII. Henrik angol király, akiknek egyáltalán nem volt érdeke egy zsinat megtartása – is késleltettek. Jól szemlélteti az összehívás vontatottságát az a körülmény is, hogy a zsinati atyák késlekedése miatt az 1545. március 15-ére meghirdetett zsinat csak hónapokkal később, december 13-án tudott ténylegesen összeülni.

Az eseménytörténet felvázolása során az előadó a zsinat három szakaszát tekintette át. Rámutatott arra a tényre, hogy bár első látásra rendkívül hosszú ideig tartott (1545–1563), a tényleges ülésszakok ennél lényegesen rövidebb időt tettek ki, a lényegi döntések meghozatalára pedig csak az utolsó szakaszában, 1562–1563 folyamán került sor. A zsinaton tárgyalt főbb kérdéskörök ismertetése közben főként  a Trient utáni római katolikus egyház és elsősorban Luther Márton eltérő állásfoglalását mutatta be Silvano Giordano OCD. Hangsúlyozta, hogy a közösségi cselekményeket előtérbe helyező evangélikus felekezet a személy és Isten kapcsolatában végső soron magára hagyja az egyént, míg a centralizált katolicizmus Egyháza ott áll társként az individuum mellett.

Az egyes felekezetek eltérő szentségtanához vezető úton rávilágított a professor a nagy nyugati egyházszakadás következményeire is, miszerint az egymást kölcsönösen kiközösítő pápák megingatták a szentségek hatásába vetett bizalom intézményi alapjait. A megigazulástan eltéréseit William Ockham filozófiájára vezette vissza, aki szerint az egyén üdvözülése nem magától értetődő. E mellett természetesen kitért a Szentírás és szenthagyomány kapcsolatára, valamint a szentmise eltérő felfogására és megközelítésére is. A zsinathoz kapcsolódó katolikus egyházreform összetett folyamatai közül kiemelte az új szerzetesrendek megjelenését, valamint a régieknek az új szellemiségnek megfelelő reformját, a szemináriumok felállítását s a püspöki és plébánosi hivatallal járó kötelezettségek új formáit.

Már a 16. század elejétől kezdve kiemelt figyelmet kapott a szerzetesség reformja. Például ekkortól kötelesek egy renden belül egyforma habitust viselni a szerzetesek, és ténylegesen is betartani a szegénységi fogadalmat. Korábban előfordult még a szerzetesi cellák adásvétele is – említette meg Silvano Giordano.

Végül a zsinat következményeit ismertette a kármelita szerzetes. A szemináriumok felállítására, a középkorban a kánoni tiltások ellenére legtöbbször be nem tartott cölibátusra és a házasságra, valamint a gyónásra vonatkozó zsinati rendelkezéseket emelte ki. Hangsúlyozta, hogy sok esetben ezek az intézkedések csak évszázadok múltán mentek át a gyakorlatba, példaként említve a szemináriumok esetét, melyek világszerte csak a 19–20. század fordulójára váltak általánosan elterjedté. A modern értelemben vett házasság intézménye – ideértve az állami házasság formáját is, ami az egyházi szekularizált változata – a zsinat Tametsi dekrétumára vezethető vissza.

Szólt az előadó továbbá a túlzott exemptiók kérdéséről, melyek egy részét szintén csak hosszú idő után sikerült eltörölni. A középkor végén a püspök alig-alig tudta kormányozni egyházmegyéjét, számos esetben még saját káptalanja is exempt volt főpásztori joghatósága alól, és a szerzett jogok felszámolása nem ment könnyen.

Előadása zárásaként Giordano professzor felhívta a hallgatóság figyelmét az idén elhunyt olasz egyháztörténész, Paolo Prodi művére (Il paradigma tridentino. Un’epoca della storia della Chiesa), amelyben a szerző egy meglehetősen hosszú, négy évszázadnyi időintervallumot átfogó folyamatban, a modernitás kialakulásának folyamatában helyezte el a trienti zsinatot. Prodi víziója szerint a zsinat ennek a reneszánsszal és humanizmussal induló és egyháztörténeti szempontból a II. vatikáni zsinattal lezáruló jelenségnek nem kezdete, hanem fontos, évszázadokra meghatározó állomása.

Szöveg: Horváth Terézia/Fraknói Kutatócsoport

Fotó: Kanász Viktor

Magyar Kurír