Felelősségünk a békétlenségben – Varga László püspök nyári lelkigyakorlata

A közelmúltban egy lelkigyakorlaton egy fiatal azt kérdezte, mit tehetünk azért, hogy megszűnjön a háború – idézte fel bevezetőjében a főpásztor. – Erről fogok beszélni, hogy mit tehetünk mi, keresztények; hogy miközben nem vagyunk politikai hatalommal, döntéshozással felruházva,

mi a felelősségünk a békétlenségben és a háborúban.

Varga László első elmélkedésében Krisztus békéjét helyezte a középpontba. „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen” (Jn 14,27) – mondta búcsúbeszédében Jézus.

Milyen békét kínál a világ? A világban a béke, a békességteremtés többféleképpen, fegyverszünetek, kompromisszumok árán létrejött álbékesség, a saját ideológiájukat erőszakosan képviselő békemozgalmak formájában, sokak számára meditációs gyakorlatokon keresztül jelenik meg.

Krisztus békéje – mely nem olyan, mint a világ békéje – az Atyával való betöltöttségből fakad. Egész lényét, a gondolatait, vágyait, személyiségét betöltötte az Atya és az Atya iránti szeretet. Az ő békéje abból az egységből fakad, amelyet megélt a mennyei Atyával. Krisztus békéje azért lehet a miénk, mert nemcsak az Atyával volt mély szeretetegységben, hanem megvalósította azt, amit egyetlen más vallás sem tudott megvalósítani: nem nekünk kell eljutnunk Istenhez, hanem Isten jött el hozzánk; és nemcsak eljött, megtestesült, hanem itt maradt közöttünk, sőt ontológiailag bennünk él: „ti bennem, s én bennetek” (Jn 14,20) – ahogyan az Atya őbenne, és ő az Atyában. Ezért lehetséges, hogy az ő békéjét tudjuk megélni e világon.

A mi békességünk tehát Jézus Krisztus és az ő békéje.

Krisztus békéje az engedelmességben válik láthatóvá (lásd Jn 4,34). Jézus a végsőkig engedelmeskedni akar az Atyának, akivel a legmélyebb egységben van. Az ő békéje a szeretetáldozat békéje – hangzott el az első tanításban. – Isten országának békéje: igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben (Róm 14,17).

Maga Jézus az ország. Isten országa létmód, kapcsolat és állapot; egyszerre evilági és túlvilági valóság; Isten gyengéd szeretetének uralma; jelentéktelennek látszó kicsiny mag, mely erőszakot szenved.

Isten országában egyszerre van jelen a búza és a konkoly, ami felfoghatatlan és elfogadhatatlan a szemünkben. Jézus nem azért jött, hogy rendet tegyen, nekünk sem az a feladatunk, hogy gyomláljunk, hanem hogy úgy éljünk, hogy átváltozzon körülöttünk a konkoly. Valaki ránk talált, valakinek a kedvesévé lettünk, valaki birtokba vett – Isten az, aki áthidalja a konkoly és a búza közötti szakadékot.

A boldogságok Krisztus titkát jelenítik meg, és a tanítványság titkát. Tanítványnak lenni egyszerre boldogság és kereszt, a nagy ego visszametszése. Mária volt Jézus első tanítványa. „Legyen nekem...”, vágyva vágyom arra, hogy az történjék velem, amit te mondtál – Mária békéje is az engedelmességből fakad, melyet a mellőzöttségben is megőrzött; akkor is, amikor Fiát megszállottnak vagy bolondnak tartották, és a kereszt alatt is. Ennek oka a bizalom, hiszen ő először a gyermek Jézus kiszolgáltattságában találkozott Istennel. Az ő istenképébe belefért a kicsiny gyermekké lett Isten.

Krisztus békéje az önmagát kiüresítő, szeretetből odaajándékozó Krisztus békéje.

*

Békességteremtők, akik készek önmagukat kiüresíteni, megtagadni, szeretetáldozattá tenni Krisztusért és másokért – fogalmazott második tanításában Varga László püspök, aki annak kapcsán, hogy mit tehetünk szívünk békéjéért, szívünk betöltéséről, önmagunk elfogadásáról, az összehasonlítgatás felszámolásáról, a lelkiismeret-vizsgálat és a bűnbánat, a megbocsátás és a kiengesztelődés szükségességéről beszélt, továbbá a szemlélődésről és határaink felismeréséről, elfogadásáról és a határok törvényéről.

Induljunk el legbensőbb énünk felé, arrafelé, ahol az Isten lakik bennünk. Isten lakik bennünk, és mi őbenne. A hit, az ebben való hit egy út, folyamat.

A szív békéjéhez hozzátartozik magányunk elfogadása is. Versengés és összetartozás között vergődünk; áteredő bűnünk az ajándék megkérdőjelezése, annak megkérdőjelezése, hogy Isten szeret minket. Amikor nem fogadjuk el magányunkat, menekülőre fogjuk. Számtalan menekülési útvonalunk van e fájdalmas űr elkerülésére. Aki fél a magánytól, nem tud egyedül lenni.

Magányunk az egyházatyák szerint Istennek fenntartott hely. Ő ejtett sebet rajtunk, és ezt a sebet ő maga akarja betölteni és gyógyítani. Senkivel nem gyógyítható. Aki elfogadta magányát, és Istennel akarja betölteni, az a házasságban sem lesz egyedül, a közösségben sem. Egymás mellett kell élnünk, de egymáshoz nem túlontúl közel. Ha elindulunk ezen az úton, akkor van esély, hogy a magány sivatagából eljutunk a kertbe. Aki tud egyedül lenni, az oda tud figyelni a belső énjére. Amikor lélekben egyedül vagyunk, oda tudunk figyelni másokra is; de amikor a magány rabjai vagyunk, kényszeresen magunkra figyelünk. A magányos ember állandóan válaszokat akar, mégpedig rögtön.

Aki elfogadta a magányát, és tud egyedül lenni, az képes egy szent teret létrehozni – ebben a szent térben a szeretet védelmezi és tiszteletben tartja a másik egyedüllétét.

A szeretet szabad tér, kölcsönös tisztelet, kellő távolság, a lélek szentségének megértése. „A szeretet (...) abból áll, hogy két egyedüllét védelmezi, határolja és üdvözli egymást” (Rainer Maria Rilke).

A szív békéje nem önmagunkért van, hanem azért, hogy el tudjunk köteleződni az igazság mellett, mások mellett.

Csendre van szükségünk, hogy Istent halljuk, hogy teljesítsük Isten akaratát.

*

Békességteremtés a kapcsolatainkban volt a harmadik előadás témája. Ha Jézus az igazság, akkor mi valószínűleg nem vagyunk az – fogalmazott a főpásztor. – Az igazság nem a magántulajdonunk. Ha a Szentlélektől való az igazság, akkor is igaz, ha az ellenségünk mondja.

El kell jutnunk az ellenségeskedéstől a vendégszeretetig, vendégbarátságig; elindulni a megbocsátás felé, melyben szabaddá válunk és szabaddá tesszük a másikat. A kiengesztelődés hosszú folyamat – mondta Varga László püspök. Tanításában szólt az önmagunknak és a másoknak való megbocsátásról, arra is kitérve, hogy mi nem a megbocsátás, valamint arról, hogy hogyan bocsássunk meg, és hogy hogyan neveljük megbocsátásra és bocsánatkérésre a gyermekeket.

*

Általános tapasztalat mindannyiunk számára az Egyház megosztottsága, nem csak abban az értelemben, ami a kívülállók szemében botrány, hogy ugyanannak az Atyának vagyunk a gyermekei, ugyanabban a Krisztusban hiszünk, és mégis megosztottak vagyunk.

Hogyan válhatunk az egység hordozóivá az Egyházban? Az Egyháznak vissza kell térnie az evangélium üzenetéhez. Sokkal jobban ragaszkodunk a szokásainkhoz, mint az evangéliumhoz – hangzott el a negyedik, Békességteremtés az Egyházban című tanításban.

Mindig a félelmeinket használják fel ellenünk, és ezzel osztanak meg bennünket. Hogyan lehetnénk a testvériesség kovásza, ha fenntartjuk a belső megosztottságot? Amíg ítélkezünk bárki fölött, megosztott a szívünk, és addig gátat szabunk az evangéliumnak és Isten szeretetének. Az elidegenedéshez, megosztottsághoz ragaszkodni halálos.

A gonosz a megosztó, a Szentlélek pedig az egység Lelke. A párbeszéd önmagában nem vezet el a látható egységhez, szükségünk van az imára. A Szentlélek nélkül, kegyelem nélkül nem tudunk az egység kovászai lenni. Ha imádkozunk, megadjuk az esélyt a Szentléleknek, hogy meglepjen minket.

A Feltámadott át tud hatolni minden falon. Ő az, aki le tudja bontani a megosztottság falait.

A békesség nem a saját művünk, hanem egy kapcsolat gyümölcse, a bennünk élő Lélek ajándéka. Minél szorosabban tartozunk Krisztushoz, annál inkább másokért és másként élünk.

Az imádság jelentőségéről szólva a főpásztor kiemelte:

az ima erőfeszítés és ajándék. Az ima út a hamis bizonyosságokból az igaz bizonytalanságba.

Illúziónk, hogy kézben tudjuk tartani az életünket, és mi határozzuk meg értékeit – az ima emel ezen illúziók fölé. Más perspektívát ad. Más szemmel kezdjük el nézni Egyházunkat, a világot.

A békesség forrása a szív imája, amit mindannyiunknak egyénileg kell megtalálnunk.

A csend megnyitja bennünk azt a teret, ahol az Ige hallhatóvá válik.

A békességteremtők tudják, hogy a Tábor hegye és a Getszemáni-kert összeér, a szeretetben való önátadás mindig a kereszthez vezet. A béke követeinek feladata: igent mondani a szenvedésre és az együtt szenvedésre. Kilépni a biztonsági rendszereinkből, és elindulni a perem felé.

*

A békességteremtés nem valósulhat meg az igazság kimondása nélkül. Mi az igazság önmagunkkal kapcsolatban? – tette fel a kérdést ötödik elmélkedésében Varga László. – Mindannyian a rokonszenv és ellenszenv fogságában élünk. Az ellenszenv sokszor abból fakad, mert veszélyben érezzük magunkat, vagy mert lebecsültek, megaláztak bennünket, félelmet keltettek bennünk, birtokolni akartak minket. Vegyes érzelmeket hordozunk a szívünkben az idegenekkel szemben; félelmet, előítéletet, aggodalmat és ellenségeskedést váltanak ki belőlünk, akik más nyelvet beszélnek, más a bőrszínük, ruházatuk, életmódjuk. Körülbástyázzuk magunkat, hogy megvédjük tőlük magunkat, és ösztönösen elkerüljük őket.

Ebben a légkörben kell újra felfedeznünk a vendégszeretet ajándékát.

Feladatunk az ellenséget vendéggé változtatni, hogy létrejöjjön a testvériség, mert mindannyian egy Atyának vagyunk a gyermekei.

A bennünk lévő rokonszenvet, ellenszenvet természetesnek vesszük, de nem kontrolláljuk az evangéliummal, hogy tényleg így gondolkodik-e Jézus is arról, akiről mi így gondolkodunk.

A történelem nemcsak események kronológiai egymásutánisága, hanem üdvösségtörténet, amely megtérésre hív. Ami most zajlik Európában, a világon, az nemcsak háborúk és megosztottságok, jó és rossz harca, hanem üdvösségtörténet. Ez a világ meg van váltva – Jézus Krisztus megváltotta –, és nem a vesztébe rohan, hanem a teljességbe. Ez a teljesség az új ég és az új föld. Ha ebben nem hiszünk, akkor halálra fogunk rémülni mindentől, és értelmetlennek fogjuk látni azt, ami történik. De

Jézus megváltotta ezt a világot. Minden eseménynek üdvösségértéke van, ami azt jelenti, hogy minden esemény, ami történik, megtérésre hív.

Amikor ezt elfogadjuk, akkor a síró városok, az égő kórházak, a kétségbeesett szülők és gyermekek között a húsvéti reményről kell tanúságot tennünk. 

Ezt csak azok tudják megtenni, akik hisznek a feltámadásban és az örök életben – hangzott el Varga László püspök Békességteremtés a világban című elmélkedésében, mely, miként a megelőző tanítások és a lelkigyakorlaton bemutatott szentmisék homíliái, meghallgatható az egyházmegye YouTube-csatornáján.

A háromnap lelkigyakorlaton a szentmisék és főpásztor tanításai mellett nagy hangsúlyt kapott a csendes szentségimádás és a dicsőítő imádság. Elcsendesedésre hívták a több mint száz résztvevőt: szentgyónásra, lelkibeszélgetésre is volt lehetőség a napok folyamán, továbbá esténként közös játékra a bárdudvarnok-kaposszentbenedeki Porta Pacis Lelkigyakorlatos Ház kertjében.

*

Az ezt megelőzően, májusban tartott tavaszi és e nyári alkalmat egy szeptember 30. és október 2. között tartandó harmadik, csendes lelkigyakorlat követi, szintén Varga László püspök vezetésével. Az őszi elcsendesedésre augusztus 21. és szeptember 10. között lehet regisztrálni a Kaposvári Egyházmegye honlapján.

Szerző: Gátas Judit

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk/Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír