Felfedezőutakon járva – Németh Pál karmester a barokk zene különlegességeiről

Az egyik legnagyobb hazai diszkográfiával, mintegy százhatvan lemezfelvétellel rendelkező művésszel beszélgetve arra törekedtem, hogy egyfajta pályaképet vázoljunk, tekintettel az aktualitásokra is.  

– Fuvolaművészként és karmesterként 1975-ben végzett a Zeneakadémián. Miből fakadt az elköteleződés, hogy éppen a régi zene és a barokk alkotások bemutatását, terjesztését választotta élethivatásnak?  

– Kezdettől érdekelt a barokk, illetve annak legnagyobb alakja, Johann Sebastian Bach. Még nem voltam húszéves, amikor gondoltam egy nagyot: minden pénzem arra fordítottam, hogy megvegyem a Bach-összkiadást. Huszonéves koromban azonban leginkább a kortárs zene foglalkoztatott, de akkoriban kezdett lábra kapni, „divatba jönni” Nyugaton a historikus előadási irányzat, ami a régebbi zenék újbóli, autentikus megszólaltatását tűzte ki célul. Ennek akkoriban, az 1970-es években itthon még nem volt előzménye, hagyománya. Lemezfelvételeket hallgattam, és a barátaimmal beszélgetve jött az elhatározás, hogy jó lenne nálunk is belevágni ebbe.

– Miért Szombathely lett a tevékenységük bázisa? Csupa „kötődés”: Szombathelyi Régizene Együttes, Capella Savaria, Savaria Kamaraopera, Savaria Barokk Zenekar…  

– Egyszerű a magyarázat: Szombathelyen születtem. A keresztapám plébános volt, aki ötvenhat évig szolgált egy helyen. Idős korában halt meg, én pedig megörököltem a harmóniumát, amin nekiláttam zenéket „farigcsálni” magamnak. Ez feltűnt a családban, így kezdtem zenét tanulni. Győrben és Budapesten végeztem az iskolákat. Szombathelyen akkoriban lett független a szimfonikus zenekar, elindult a konzervatórium. Friss diplomásként gyakorlatilag hazahívtak; nem kérettem magam sokáig, és rövidesen elindult a „barokkozás”...

– Együtteseket alapított, előadásokat szervezett?

– Eleinte kis körökben, a közvetlen kollégáimmal alakítottuk ki az együtteseket. Hamar kiderült, hogy itthon elsők vagyunk ezen a téren. Felfigyelt ránk és jelentkezett a Hungaroton lemezkiadó, a kínálatukból ugyanis hiányzott ez az irányzat. Eddigi életem során több mint százhatvan lemezfelvételt készítettem. Így sikerült az „Isten háta mögött”, a végeken létrehozni valami olyasmit, ami felkeltette előbb az országos, majd a nemzetközi figyelmet is. A régizenejátszás fő apostola akkoriban Nikolaus Harnoncourt volt, én hozzá jártam ki Salzburgba. Rengeteget lehetett tanulni tőle.   

– Sokáig állandó szólistája volt Zádori Mária, számtalan közös lemezük készült.

– Első helyen én is őt emeltem volna ki. Nagy szerencséje az életemnek, hogy együtt indíthattuk el a zenei pályánkat az 1980-as évek legelején. Korábban egy reneszánsz énekegyüttes tagja volt. Többen is a figyelmembe ajánlották; összefogtunk, nagyon jól megértettük egymást, és kölcsönösen sokat tanultunk egymástól. Hosszú ideig tartott az együttműködésünk, és szerencsés csillagzat alatt születhettek a közös felvételeink is. 

– Kik voltak még azok a kiemelkedő énekes szólisták, akikkel rendszeresen koncertezett, és akikkel felvételek is születtek?

– Sokszor dolgoztam együtt többek között Gregor Józseffel, Polgár Lászlóval, a külföldiek közül Gloria Banditellivel, Paul Esswooddal... 

– Egy-egy olyan népszerű, gyakrabban játszott művet is rögzített, mint például Pergolesitől a Stabat Mater, Az úrhatnám szolgáló vagy Jean Gilles Requiemje, de lemezei többségén kuriózumok szerepelnek. Kifejezett törekvése volt, hogy a ritkaságokra specializálódjon? 

– Természetesen vannak standard barokk darabok, mint Vivalditól A négy évszak vagy Pergolesi említett Stabat Matere, amit mindenkinek illik eljátszani. A Hungaroton célkitűzését követve azonban a lemezeink jó része világpremier, mert nemzetközi érdeklődésre igazán ezek a felvételek számíthattak. Engem is eleve azok a területek, azok a zenék izgatnak, amelyekkel más még nem foglalkozott. A mai napig így van ez nálam; mondhatom, hogy szép életprogram lett ebből.  

– Vannak olyan „nagy dobások” is, mint Antonio Caldara oratóriuma, a Szent István, Magyarország első királya (Oratorio di Santo Stefano Primo Re dell'Ungheria).    

– Caldala műve fölfelé lóg ki a kuriózumok sorából. A sors kegyes volt, egész mást kerestem, de egyszer csak eljutottam Caldarához, és a műjegyzékében ráakadtam erre az oratóriumra, amivel korábban senki sem foglalkozott. A münsteri egyházmegyei könyvtár Santini-gyűjteményében őrzik a kéziratát, onnan sikerült megszereznem. Kiderült, hogy nagyon szép zene, jól énekelhető és játszható. Itthon és külföldön úgy adtuk elő, hogy a szereplők jelmezben voltak, a pontos megértéshez kivetítettük a darab szövegét, illetve képeket is társítottunk hozzá. Ez egy olyan alkotás, amelynek az előadása – régi szokás szerint – félúton jár a színpadi mű és az oratórium között. Elhatároztuk, ahol csak lehet „elővezetjük” a Szent Istvánt. Minden évben – augusztus 20-a ünnepléséhez kapcsolódva – kis turnékat tarunk, már több mint ötven helyszínen szólaltattuk meg.  

– Voltak még ehhez fogható nagy felfedezések?

– Eszterházán és Kismartonban az Esterházy család udvari zeneszerzője volt Joseph Haydn, akit így joggal tarthatunk a magyarországi zenetörténet prominens alakjának. Öccse, Michael Haydn szintén több szállal kötődött Magyarországhoz. Nagyváradon kezdte a pályafutását, azután került Salzburgba. Kora egyik legjelentősebb egyházi zenészének számított. Emellett írt több mint negyven szimfóniát, igazán termékeny komponista volt. Michael Haydn életművét mi kezdtük el szélesebb körben bemutatni; lemezre vettük a szimfóniáit, több miséjét, a Salve Regináit... A vele való foglakozás nagy felfedezésekkel járt és fontos missziónk lett. A történelmi Magyarországon működő 17–18. századi szerzők – hercegi hagyatékokban, könyvtárakban, kolostorokban, templomokban található – műveinek felkutatása ugyancsak nagyon izgalmas és szép feladat. 

– Itt jegyzem meg, hogy a legfontosabb „hangzó dokumentumaik” közé tartozik a Harmonia Caelestis lemezfelvétele. Mit árul el ez a kantátasorozat a magyar barokk zene színvonaláról?  

– Az Esterházy család egyik legkiemelkedőbb tagja volt Esterházy Pál nádor; igazi polihisztor: hadvezér, költő, zeneszerző, hangszerjátékos, táncos. Az ő „vezetésével” jött létre az a hatalmas ciklus 1711-ben, ami a Harmonia Caelestis (Égi harmóniák) címet kapta. Ötvenöt kantátát tartalmaz, amelyek egy részét biztosan Esterházy Pál komponálta. E gyűjteményben szerepelnek manapság is gyakran elhangzó egyházi népénekek is. A Harmonia Caelestis a magyarországi barokk zene legfontosabb dokumentuma. Sokfelé koncertezünk a világban, és ha magyar(országi) műveket kérnek tőlünk, sokszor e késő reneszánsz, kora barokk zenei világot tükröző kantátákból adunk elő néhányat. Ehhez a magyar vonalhoz tartoznak még a tánczenéink is. Az 1980-as években sikerült összeállítanom egy lemezanyagot – a nyugati műzenében is megjelenő – verbunkos születéséről. A verbunkos darabok szintén mindig nagy sikert aratnak a külföldi koncertjeinken.

– Tematikus programokkal is készülnek, október 2-án például Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójáról megemlékezve, a pasaréti ferences templomban. A CD-n is kiadott Pax et bonum műsorában a magyarországi ferencesek 17–18. századi zenéjéből válogatnak. Hogy alakult ki ez a „rendi összeállítás”?

– Távolabbról indítanék. Kisgyerekként a szombathelyi ferences templomban voltam elsőáldozó. Rendszeresen jártam oda, a ferencesek világa hamar megragadott. E kolduló rend a városközpontokban építette a templomait, mindig közel álltak az emberekhez, népszerűségüknek köszönhetően nevezték őket barátoknak. Nagyon fejlett, magas színvonalú volt a ferencesek zenekultúrája, így régebben a szélesebb néptömegek az ő templomaikban hallhattak igényes zenéket. A kiemelkedő ferences kántorokat, karvezetőket, zeneszerzőket időnként elküldték más helyekre tanítani, hogy terjedjen a nívós musica sacra. A ferences zenekultúrának két fontos vonalát látjuk a barokk idején: a 17. században még a gregoriánból kialakuló egyszólamú korálos éneklés volt jellemző, majd egy évszázaddal később – elsősorban itáliai és délnémet hatásra – létrejött a többszólamú, nagyon dallamos és rendkívül szép egyházi zene. Ahol szegényebb volt az eklézsia, ott egy énekes közreműködött orgonakísérettel, ahol több anyagi lehetőség állt rendelkezésre, ott – főleg a nagyobb ünnepeken – énekkart, szólistákat és zenekart is tudtak alkalmazni, trombitákkal, üstdobokkal. A ferences repertoár így az egyszerű daraboktól a bonyolult, összetett művekig terjed.   

– Kik ezek a megidézett, egykor Magyarországon működő ferences szerzők?

– Szombathelyen a könyvtár egyik munkatársa ajánlotta a figyelmembe a náluk lévő régi kottákat, amelyekkel nem tudtak mit kezdeni. Megnéztem, mik lehetnek azok. Kiderült, hogy az anyag régen Szombathelyen élt szerzetesek munkáit, gyűjteményeit is tartalmazza. Közöttük nem nagyon találunk magyar nevűt, mert a török időszak után minden területen, így az egyházzenében is külföldről jöttek az országba hozzáértők, esetünkben képzett muzsikusok. Németes és szláv nevek sorakoznak: Valerian Dubelovicz, Cecil Gerstenmajer, Gaudentius Dettelbach vagy a Felvidékről származó termékeny zeneszerző, Roškovský József, akinek Pantaleon volt a rendi neve, és a pesti ferenceseknél kötött ki. Aki ténylegesen „magyar nevű“, az az Erdélyben sokrétű tevékenységet kifejtő Kájoni János. Orgonákat tervezett és épített, zenei gyűjteményeket hozott létre mind magyarországi, mind élvonalbeli nyugati, elsősorban itáliai zeneszerzők alkotásaiból. Többek között Claudio Monterverdi-, Lodovico Grossi da Viadana-művek szerepelnek ezekben. Így a nevéhez fűződő Kájoni-kódex esetében is hatalmas kultúrkincsről van szó. Izgalmas zenei világ rajzolódik ki a nálunk működő ferences szerzők összefüggésében.  

– Most épp milyen felfedezőutakon jár?

– Nem szeretem a nagy helyeket, a csinnadrattát, viszont közel állnak hozzám a térképen alig megtalálható, eldugott helyszínek a maguk rejtett kincseivel. Így jutottam el Bodajkra is, ahol jó kapcsolatba kerültem a zeneileg képzett, orgonáló plébánossal, Mórocz Tamással. Ő ajánlotta a figyelmembe a kegytemplomi toronyszoba szekrényében megőrzött régi kottákat. Kiderült, hogy óriási értéket képviselnek. Amikor II. József megszüntette a szerzetesrendeket, elküldték a bodajki kapucinusokat is. Viszont afféle „pillanatfelvételként” megmaradt az egykori zenei életről árulkodó csodálatos gyűjteményük. Rendszeresen koncertezünk Bodajkon, és lemezfelvételt is készítettünk az anyagból. Lenyűgöző belelátni, hogy 1750 körül milyen zenéket játszottak abban a templomban. Említenék még egy hazai helyszínt. Székesfehérvár közelében van egy csöpp kis falu, Vereb, ahol a zeneszerető, több jeles muzsikust adó Végh família élt. A zongoraművész, zeneszerző, kúriai bíró, Verebi Végh János Liszt Ferenccel ápolt jó barátságot. Liszt elnöksége mellett egy időben a Zeneakadémia igazgatóhelyettesi, alelnöki posztját is betöltötte. Gazdag hagyatékát ugyancsak igyekszünk feldolgozni; immár tizenöt éve minden júniusban In memoriam Verebi Végh János-koncerteket tartunk. A napokban jelent meg az a lemezünk, amelyen többek között Verebi Végh János pompázatos, gyönyörű F-dúr miséje is hallható. Csak megerősíteni tudom: nagyon jó érzés felfedezni és előadni olyan műveket, amelyeket sokáig senki nem ismert.

Fotó: Lambert Attila

Pallós Tamás/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2026. szeptember 27-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.