A csíksomlyói kegyhely ferences őrei minden évben mottót választanak az adott évre, amely egyben a pünkösdszombati fogadalmi nagybúcsú mottója is. A Gyulafehérvári Főegyházmegye pasztorális évének választott témájához „Imádsággal megújuló közösség” – kapcsolódva az idei csíksomlyói nagybúcsú mottója: „Újuljatok meg!” (Ef 4,23).
A pünkösdi fogadalmi nagybúcsú május 17-én, pénteken 18 órakor a nyitó szentmisével kezdődik, amelyet rózsafüzér imádság és virrasztás követ a kegytemplomban.
Május 18-án, szombaton 10.30-kor indul el a kordon a Nyeregbe, ahol 12.30-kor kezdődik az ünnepi szentmise a Hármashalom-oltárnál.
A pünkösdszombati program 17 órakor csángó szentmisével folytatódik a Szent Péter és Pál-plébániatemplomban. Délután pünkösdi vigília szentmise lesz a kegytemplomban, ahol éjszakai virrasztást tartanak.
Május 19-én és 20-án az ünnepi miserend szerint mutatnak be szentmiséket a csíksomlyói kegytemplomban – adta hírül a csíksomlyói kegyhely.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Fotó: Ozsváth Judit/Romkat.ro
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria