Felföldi László pécsi megyéspüspök újra találkozóra hívja a fiatal felnőtteket

Hazai – 2026. január 18., vasárnap | 14:35

A Pécsi Egyházmegye főpásztora által 2025-ben meghirdetett fiatal felnőttek fóruma a novemberi nyitó találkozót követően januárban és márciusban is várja a 25–45 éves, családot még nem alapított fiatal felnőtteket Pécsen, illetve Szekszárdon.

A Pécsi Egyházmegye két nagyvárosában három-három alkalommal megrendezendő fórummal Felföldi László püspök célja, hogy hitkeresésben, életközösség- és egyházi közösség keresésében segítse a résztvevőket.

A fiatal felnőttek fóruma a tenni akarásról szól: Istenért, Egyházért, önmagukért. De szól azokról a fiatal felnőttekről is, akik nem adják fel az álmaikat – akik szeretnének teljesebb életet élni, őszintén beszélni arról, hogy hol tartanak most az életükben

– hirdette a sorozat előzetese.

A Katolikus Egyháznak nagyon felszínes a kapcsolata a fiatal felnőtt korosztállyal, ezért kell őket közvetlen módon megszólítani és alkalmat teremteni a személyes találkozásra és beszélgetésekre.

„Akiknek jelenleg is van, vagy korábban volt valamilyen kapcsolódása az Egyházhoz, nagy örömmel és lelkesedéssel fogadták a párbeszéd lehetőségét” – osztotta meg élményeit az első találkozókat követően Felföldi László püspök, aki azt tapasztalta, hogy a résztvevőket rendkívüli nyitottság jellemezte, nagyon sok ötletük és hasznos gondolatuk volt, ezért is bizakodó a folytatást illetően.

A fiatal felnőttek fórumának következő időpontjai:

Pécs, Magtár Látogatóközpont (Pécs, Dóm tér 6.) – január 22., március 12. 

Szekszárd, Kolping Iskola (Szekszárd, Pázmány tér 4.) – január 29., március 19. 

A találkozókat csütörtöki napokon 19-től 21 óráig tartják.

A szervezők köszönik, ha a résztvevők előzetes regisztrációval segítik az előkészítést.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria