Fellinger-típusú gyerekversek

Három Fellinger Károly-kötet pihen az asztalomon. A különben is igen termékeny felvidéki szerző ezúttal egy töredékekből építkező, szobrokkal-festményekkel diskuráló verseskötetet (Forrásláp, Irodalmi Jelen Könyvek, 2024), cigány mesék érzékeny gyűjteményét (Kenyérbélvirág, Vámbéry Polgári Társulás, 2024) és gyermekverseket (A cékla farkincája, AB ART, 2024) jelentetett meg gyors egymásutánban. Az utóbbi kettő könyvészeti értelemben is gyönyörű kiadvány – köszönhetően Király Anikó, illetve Mayer Hella rajzainak. Most A cékla farkincáját lapozom föl ajánlati szándékkal.

Meghitt, otthonos világot komponálnak Fellinger Károly versei, amikor egy otthon világát rajzolják elénk. Családi körökben zajlanak a lírai események, több nemzedék dialógusaiból bontakozik ki derű is, tanítás is. Az utóbbi a szövegek kitüntetett szándéka lehet: a szavak többértelműségével és a szólásmondások eredetével játszó poétika egyszerre szórakoztatja és okítja a (nem csak ifjú) olvasót. 

Dicséretes titoktartás-e, ha a „mi folyik” a falu határában kérdésre nemcsak a folyó nevét, de a települési eseményeket sem kotyogjuk ki? Ha valaki zöldségeket beszél, valóban szükségtelen boltba járnia vagy veteményest gondoznia? A Kis-Duna „modern ovis” neve kézenfekvően Mini-Duna, ugye? Van olyan sötét, melyben észre sem vesszük, hogy elaludt a zseblámpa? Aki a fejünkben jár, az akkor is tud végre járni, ha betegség köti ágyhoz? Akinek a lelkén szárad valami, annak a lelke ruhaszárító? 

A gyermek versbeszélő(k) látásmódja a nyelvhasználati sajátosságokat is megmosolyogtató furfanggá emeli: „Nekem a tepsi és / a finom tekercs mérete / egyáltalán nem fontos, / csak az, hogy mekkora” (Rolád). Amit rendre ellenpontoz például a higgadt nagyanyai bölcsesség: „…a csillagok akkor is / ragyognak, / ha nem látjuk őket” (Csillagok). 

A kötet a legkomolyabb témákhoz is felelős könnyedséggel nyúl. Ilyen a kisebbségi lét kérdése, kérdésessége, avagy a geográfiai identitás viszonylagossága és változékonysága a Határtalanul című versben: „Mi ugyanis a török időkben / Magyarország voltunk, / a budaiak pedig törökök, / vagy jobb esetben / határon túli magyarok.” De említhető a Rózsa is, melyben a hervadozó virág jelképezi az álláspontok közti szomorkás, ám múlékony határvonalat.

Lackfi János írja: „Az irodalom előbb volt pletyka, anekdota, csevej, mondóka, varázsének, popsláger, vagyis emberi kommunikáció, mint komoly szakma, szakállas urak eszmecseréje tudományos fotelokban. Ezért nem vagyok elitista, bár remekül tudom érezni magamat okos irodalombarátok társaságában. A szövegek szavatosságának azonban nem árt meg némi lazaság, köznapiság. Az utca nyelve, gondolkodása rendszeresen ráront az irodalomra, ha az már beporosodott, kazamatákba menekült.”

Valahogy így leheltek új életet a gyermekirodalomba a „svéd típusú gyerekversek”, melyek már évtizedek óta igen népszerűek Magyarországon, s hazai művelőik (Ágai Ágnestől Kiss Ottóig) ugyancsak magas színvonalon kísérleteztek ki saját hangot, önálló lírai világot. Ezt a gyermeki nézőpontot érvényesítő, poétikailag dísztelen, de leleményesen realista beszédmodort Fellinger Károly úgyszólván hitbéli melegséggel toldja meg, s ez emlékezetes, megkülönböztető vonása műveinek.

Fotó: AB ART

Magyra Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. augusztus 11-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.